Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 2. szám · / · ÁDÁM GÁBOR:
Az ablakon át látja, ott ül a lócán Fedor és az ölében alszik a csizmás Ivánka, akit nem mer letenni az apja.
Az asszony ép most vetette meg az egyetlen, puha ágyat.
Bekopog az ablakon a katona.
- Engedj be, testvér - mondja oroszul -, szegény magyar fogoly vagyok, megfizetem a szállást.
Az asszony nem örül neki, de Fedor tudja, mi ez, ő is volt katona.
- Gyere be, ausztricki - mondja Fedor és visszareteszeli a deszkaajtót.
A kis Iván is fölébredt s pislákolva nézi a szörnyűséges jövevényt. A zsiványok járnak eszében, akik tönkreütik az ember munkáját, akik fejbekólintják a szép hóembereket.
Fedor kezet fog az idegennel s megveregeti a vállát. De az asszony nem szégyenli magát, nagyon morog, hogy az agyagpadlót összerondítja megint ez a sok rengeteg hó, amit ez a csunya idegen hozott be a szobába.
- Nem eleget vesződök, most töröltem fel Iván csizmája után, most meg erről a katonáról dül a vízesés.
De Fedor, a gazda, nem törődött az asszony szavával. Sajnálta a jövevényt, akit majd hogy meg nem vett az Isten hidege és néhány bajtársi szóval bátorítgatta, hogy csak vetkőzzék.
De akkor vált a dolog legkülönösebbé, mikor a jövevény le akarta venni hátizsákját s kigombolni a köppenyét. A fakózöld, foltos hátizsák tökéletesen oda volt fagyva a hátához. A köppeny pedig övtől térdig, mint egy kőhordó, teljesegészen megfagyott benne a folyó vize. Csak a lába mozgása mentén voltak hasadások e jégpáncélon.
Fedor felnevetett: No hozzátok csak a fejszét, hogy leüssem róla ezt a vastag jeget.
Az asszony eltátotta a száját: Minden szentekre, ilyet még sohasem láttam.
De a fejszét még mindég nem hozta. A jövevény pedig állt fáradtan a szoba közepén és eszébe jutott, merre járt.
Ivánkó előtt most már derengeni kezdett. - Hohó, hiszen ez itt a jégember, akit apa megígért neki... No lám. Mindenütt, fején, arcán, még a bajuszán is csupa jég. Ha nem is olyan tündöklő, mint a gyémánt, nem is oly átlátszó, mint az üveg, de legalább él, mozog ez a furfangos jégember.
A jégember most nagynehezen a falhoz támaszkodott, mert a leülés nem sikerült neki. A szeme alatt ragyogó jéggyöngyök csillogtak. Ivánkó felállt az asztalra, letört magának a jégarcról egy ilyen csudálatos, tiszta jéggyöngyszemet.