Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 24. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK
Tamás István hosszú esztendőkig lenn élt a jugoszláviai magyarság körében, egyik nagy napilap munkatársa volt és így bőven nyílt alkalma arra, hogy megjegyezze magának azokat az eseményeket, amelyek a kisebbségi magyarság életében lejátszódtak. Ezeket az élményeit építette meg most egyetlen nagy konstrukcióban Tamás István, írta meg regényben s igyekezett a riporter megpillantásait a regényíró meglátásaivá sűríteni. Annyi bizonyos, hogy a regény főhőse, Milojevics Dragoszláv, aki «hódítóként» érkezik meg a nagy bácskai városba, egyáltalában nem az a hódító és mindenen keresztülgázoló típus, mint amilyennek a könyvet beharangozó kísérő írások föltüntetik. Milojevics olyan bábú, aki hosszú ideig képtelen az önálló cselekvésre és akik mozgatják, azok épenséggel nem a hódító szláv fajtához tartoznak. Milojevicset épen a fajtájabeliek hagyják cserben és nem igyekeznek fölkarolni és a kisebbségi magyarság részéről olyan alakok sietnek segítségére, akiknek igazán mindegy, hogy a magyarság zsebéből, vagy a szerbség zsebéből húzzák-e ki csalással a pénzt. A magyar földesúr feleségét sem úgy hódítja meg ez a jöttment Milojevics, ahogyan azt a regény egyik fordulójánál sejtenénk - mikor a földek felosztásáról van szó -, hanem az asszony beleszeret ebbe a jöttmentbe és önként adja oda magát neki. Ugyanígy adja oda magát Milojevicsnek a magyar cselédleány, majd utána a kispolgárlány is, Milojevics egyiknél sem erőszakoskodik, mindig készen és éretten pottyan a gyümölcs az ölébe, csak épen le kell nyulnia érte és beléje harapnia. Milojevics maga a passzivitás, aki semmit nem tesz a kisebbségi magyarság ellen, sőt megtanul magyarul s még ruházkodásban is igyekszik a magyarsághoz idomulni s szinte furcsa, hogy a végén még a vagyon is az ő kezére száll át s még furcsább, hogy az élelmes reklámozás mást akar kihámozni ebből a regényből, mint ami tulajdonképen a regényben benne van. Mert a
Mindez azonban nem Tamás hibája, Tamás jóhiszeműen cselekedett, amikor a regényt megírta s gondos adatgyüjtőnek bizonyul s még becsületesebb megírónak. Szinte minden sorából érezni a személyes élményt, az igazi és hamisítatlan életszagot és a regény érdekes átmenet a nagy riport és a regény között s nem az alkotás hátrányára. Egy korszak dokumentuma ez a könyv, olyan korszaké, amely sok tekintetben már el is múlt - hiszen a Zsivkovics-kormány diktatúrája ép azt a korrupciót igyekezett «leírni», - ez azonban már nem kisebbségi, hanem társadalmi probléma és sok tekintetben világprobléma is. Szögezzük le végül: Tamás István becsületes munkát végzett, könyvének lapjain sok igazságot sorakoztatott fel és a sorok között sok vádat mondott el: de nemcsak a hódító szlávokra, hanem tán még sokkal inkább a saját kisebbségi sorsával sem törődő bácskai és bánáti magyar polgári osztályra is...