Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 24. szám · / · FIGYELŐ

SZABÓ LŐRINC: STEFAN GEORGE

Egy nagy katona, egy nagy pap, egy germán diktátor, Apollo és Baldur fia, halt meg december 4-én Locarnóban a költő Stefan George halálával. Harctere, temploma és országa a lélek volt, magának és korának a lelke. Támadta ennek a bukott angyalnak a materializmusát, demokratizmusát és relativizmusát és istenítette benne azt az erőt, amely a hősiességben, méltóságban, önfeláldozásban és a művészetben fel tudja építeni a földön a szeretet és a szépség megváltó túlvilágait. Róla mintázta meg az élő mindenséget.

Nem mai, nem «modern» ember volt és nem is a tegnapé; sokkal inkább az antik időké, a középkoré vagy talán a jövőé. Lényegét csak hazájában és csak utólag lehet igazán megérteni; s ez a lényeg sokáig elrejtőzött, önként, és sokáig elrejtette a félreértések sora.

Az örököt kivonatolta a mából, a német középkorból, a görögségből: azt az örök, egész embert, aki most, - az elmúlt félszázadban, - érezte magához legméltatlanabbnak a környezetet, a nagykapitalizmus és a szocializmus anyagiasságának, az elállatiasított, elarcátlanodott és körültömjénezett tömegeknek a világát, azt a mindent nivelláló, szemfényvesztő, civilizált barbárságot, amelyben nyoma sincs az igazi barbárok naiv teremtő erejének, potenciális értékeinek.

George a politikusoknál jobban tudta, mi a törzs, a faj, a nép; de népet nem látott a porondon, csak tömeget, s olyan urakat és vezetőket, akiket még a tömegnél is jobban megvetett. Tudvalevő, hogy hosszú éveken át egész köre, a Blätter für die Kunst, egyenesen bojkottálta a «közönséget». A por és füst ezrei, - mondja a túlontúl sokakra egyik Übermenschének, Nietzschének az ódájában:

Schwergelbe wolken ziehen überm hügel
Und kühle stürme - halb des herbstes boten,
Halb frühen frühlings... Also diese mauer
Umschloss den Donnerer - ihn der einzig war
Von tausenden aus rauch und staub um ihn?

Por és füst ezrei, nincs segítség ellenük:

Blöd trabt die menge drenten, scheucht sie nicht!
Was wäre stich der qualle, schnitt dem kraut!

Ez a tömeg sivár és lármás élvhajhászásban meríti ki az élet csodáját; pusztuljon! még a dícsérete is szégyen! Ez a sok kis állat, ez a sok hízó törpe csak meggyilkolni segít a Nagyot.

Und das getier, das ihn mit lob befleckt
Und sich im moderdunste weiter mästet
Der ihn erwürgen half, sei erst verendet!...

Ugyanez a szemlélet szól a Goethe-ódából:

Ihr nennt ihn euer und ihr dankt und jauchzt -
Ihr freilich voll von allen seinen trieben,
Nur in den untren lagen wie des tiers -

Mikor ez a tömeg ünnepel, George így szól: «heute bellt allein des volkes räude...» A «rühes nép...» a hiúság vásárában.

 

Endlose strassen drin mit gleicher gier

Török Sophie: BERTRAND RUSSEL: HÁZASSÁG ÉS ERKÖLCS