Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 23. szám · / · FIGYELŐ · / · Képzőművészet

Farkas Zoltán: KÉPZŐMŰVÉSZET
A Szinyei-Társaság kiállítása

A Szinyei-Társaság művésztagjainak kiállítása mindig eseményszámba megy; mert összefoglalást nyújt képzőművészetünkről. A társaságban legkiválóbb művészeink foglalnak helyet, akik maguk mellé a reájuk következő legtehetségesebb festőket és szobrászokat választják be, úgy hogy tárlataikon egyaránt szóhoz jut a mult és a jelen, sőt megjelenik a jövő jóslata is.

Szinyeiék nem egy művészi iránynak szolgálatában állanak, hanem csak a tehetséget nézik és így az «ars una» egymástól igen távolra eső, de mindig jelentékeny megnyilvánulásait állítják elénk. Az idősebb nagy mesterek nem féltékenyek a fiatalokra, világnézeti külömbségek jelszavával takaródzva nem utasítják vissza az újabb irányok művelőit, hanem szeretettel és megértéssel karolnak fel mindent, ami gazdagítja a magyar képzőművészetet. Ez a megértő szabadelvűség már e kiállítás külsőségeiből is szembeötlik: a Nemzeti Szalon nagytermét majdnem teljesen a magyar viziós festészet művelői töltik meg, nyilván annak hangsúlyozásául, hogy a magyar naturalista-impresszionista festők nagyszerű gárdájára újabb nagytehetségű nemzedék és újabb nagyjelentőségű irány következett. Pedig milyen távol áll egy Bernáth Aurélnak, vagy egy Szőnyi Istvánnak stílusa ama kifejezési módoktól, amelyet a nagybányai festőiskola és kora teremtett! És ime a megértés mégsem maradt el, mert a társaság vezető egyéniségei azt az egyedül helyes művészeti politikát követik, amelynek a legnagyobb magyar műbarát és művészetpolitikus, néhai gróf Andrássy Gyula volt legjellegzetesebb hirdetője: a művészet igazi barátjának sohasem szabad elzárkózni a művészet megújhodása elől és az új törekvéseket szeretettel kell fogadnia, mert hiszen az, ami esetleg értéktelen, amúgy is kihull a fejlődés vonalából.

A társulat régi gárdájának kiváló tagjai, Csók István, Iványi-Grünwald Béla, Rudnay Gyula, Glatz Oszkár, Fényes Adolf, Vaszary János, Magyar-Mannheimer Gusztáv egytől egyig felvonultak a kiállításon, sőt végre ismét gyönyörködhettünk az újabban ritkán jelentkező Réti István finom művészetében is. De nem kisebb örömünkre szolgált, hogy az új magyar viziós festészetnek kiváló egyéniségei, Bernáth Aurél, Szőnyi István, Egry József még az ő elsőrangú társaságukban is menynyire megállják helyüket, mert festményeik itt is meggyőzően bizonyítják, hogy bennük egyáltalában nem süllyedt az a magas színvonal, melyet a magyar festészet naturalista-impresszionista korában elért. Az új magyar viziós fetészet említett három képviselője mellett azonban szívesen látnók még egy-két olyan társuk munkásságának termékeit is, akik bizonyára díszére válnának a társaságnak.

De a viziós irány előretörésén kívül is még mindig sok meglepetést nyujt ez a kiállítás. Hatvany Ferenc, Aba Novák Vilmos, Szüle Péter, Hermann Lipót, Vidovszky Béla, Zádor István, Pólya Tibor festményei, Sidló Ferenc, Lux Elek, Pásztor János, Szentgyörgyi István szobrai mellett itt van Mattyasovszky-Zsolnay Lászlónak majdnem Manet erejével és módján festett pompás női alakja, Kernstok Károlynak nagyon érdekesen stilizált dekoratív képe, melyen a kitünű művész néhány évi ingadozás után mintha megtalálta volna régi erejét. Itt vannak Beck Ö. Fülöpnek remek plakettjei, Pátzay Pálnak pompás szobrai, Medgyessy Istvánnak szinte sacralis erejű szoborkompozíciója. Mindhármuk művészete arról tanuskodik, hogy a festőiskedő naturalizmus ideje a szobrászatban is lejárt s hogy a mai plasztika a nyugodt, nagyvonalúan felépített, tisztára szobrászi formák szépségét hirdeti.

Zombory Lajos

Jeles festőnk, Zombory Lajos november 18-án elköltözött az élők sorából. Kezdetben építésznek indult, egyideig Lechner Ödön mellett dolgozott De a festő felülkerekedett benne és csak a festészetnek élt. Benczúrnál és Zügelnél tanult. Benczúr alig volt hatással reá, de a német mester annál inkább: Zombory plein-air állatfestővé lett. Egyik megalapítója volt a szolnoki művésztelepnek és halálig hű maradt hozzá.

Témáit majdnem mindig erős szabadtéri megvilágításba, napfénybe helyezte és így fényitatta világos színekkel ábrázolt. A közönség, mely Zombory jelentkezésekor Pállik műteremvilágításba helyezett, apróra részletező állatportréiért rajongott. Zomboryt is olyan hűvösen, sőt ellenkezéssel fogadta, mint a többi magyar plein air-festőt. De Zombory nem tágított, állatait továbbra is beléolvasztotta a fénytől ragyogó tájba és mind világosabbá vált színskálájában. Kevés festékkel, nagy színfelületekkel és egy kissé elmosódottan ábrázolt lassú mozgású állatokat. Élete utolsó éveiben azonban szenvedélyesen nekilendülő kompoziciókkal is megpróbálkozott.

Bár nem tartozott a magyar plein air legkiválóbb mesterei közé, számos olyan sikerült képet alkotott, melyek meg fogják őrizni emlékét.

A Szépművészeti Múzeum Lotz-kiállítása

A múzeum grafikai osztálya mintegy kétszáznyolcvan rajzot, vázlatot, tanulmányt mutatott be Lotz Károlytól. Megismertetett a nagy feladataira felkészülő tervező művésszel és különösen a párját ritkító rajzolóval. Megláthattuk, hogy Lotz mennyi tanulmány és mennyi latolgatás után fogott hozzá nagy kompozicióinak megvalósításához, miközben számos olyan ötletet és akkora művészi frisseséget szórt szét vázlatain, amelyet teljes erővel nem mindig tudott átmenteni a végső befejezésbe, úgy hogy a vázlatnak festői értéke gyakran nagyobb, mint a megfestett képnek.

Az aktok e kiállításnak is éppen annyira kiemelkedő teljesítményei, mint a műcsarnoki nagy emlékkiállításnak. Különösen a vöröskréta-rajzok között van néhány, mely minden egyéb magyar aktrajzzal vetekszik. Bámulatos könnyedségük, kifejező erejük és emelkedetten választékos érzékiségük felejthetetlenné teszi őket és arra utal, hogy Lotz a közvetlen érzékelésen alapuló ábrázolásban - akárcsak Székely Bertalan, vagy Munkácsy Mihály - nagyobb művészi kifejező erővel rendelkezett, mint a nagy összefoglaló kompoziciókon.

A kiállítás kitünő rendezése és a tökéletes tárgymutató ezuttal is dr. Hoffmann Edith érdeme.