Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 21. szám

ERDÉLYI JÓZSEF: PÁRISI EMLÉK

Párisban még nem halt meg a falu...
Reggel korán, mihelyt felkél a nap,
Páris szívében, egy sikátor mélyén,
bizony, fejőskecskéket hajtanak.

Páris fele, a lámpás éj után még,
első álomban, mélyen aluszik,
álmában hallja csak hogy lenn az uccán
körmök kocognak és felsir a síp, -

a síp, a régi hétágú, a Pán-síp...
Mintha csak álom volna az egész:
Páris mély álma, időtlen időkből,
mikor még nem volt... Mint egy jelenés,

vonult mellettem a kis nyáj, utána a
a sípos pásztor, ó melódiát
fujva időnként, csak a sípja régi,
cipő, sportsapka, pantalló, kabát:

új ócskaságok, csak a síp a régi,
hétágu nád, meg a melódia:
egy sor, nem több, de benne van egészen
az íratlan, örök história...

Mi a kecskéknek Páris? Kő, kövön kő,
s ha Párisban kő kövön nem marad;
kecskék legelnek a füves romok közt,
ismét a nyájas, «szabad» ég alatt,

pásztornép fujja Pán sokágu sípját,
sír és nevet az ősi dallamon,
a Szajna partján meg a Mont Parnasszon,
míg uj Páris nem épül a romon.