Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 20. szám · / · FIGYELŐ · / · DISPUTA

Balassa József: VAN-E PESTI NYELVJÁRÁS?

Ha felvetjük ezt a kérdést, a felelet csak az lehet, hogy nincs se pesti, se budapesti nyelvjárás. Mit nevezünk nyelvjárásnak, dialektusuak? Valamely nyelvnek a nyelvterület egy részén kifejlődött, közös hangtani, alaktani, mondattani és szókincsbeli sajátságok szerint alakult és más vidékek nyelvétől eltérő sajátos rendszerét. Ha például az alföldi öző, a felsőtiszai íző, a palóc, az erdélyi magyar vagy a székely nyelvjárásról beszélünk, mindegyiknek megvannak jellemző hangtani és egyéb sajátságai, melyek közösek az illető nyelvjárás egész területén, s amelyekről könnyen meg lehet ismerni, hogy ki hová való. Budapest nyelvének nincsenek ilyen közös sajátságai. A magyar nyelv Budapest lakosságának ajkán nagyon sokféle alakban jelenik meg a társadalmi osztályok, foglalkozási ágak, sőt még a kerületek szerint is. Tudjuk, hogy Buda és részben Pest lakossága is eredetileg német volt. Az a keverék nyelv, amely a budai, a VIII. és IX. kerületi német anyanyelvű polgárok körében 40-50 évvel ezelőtt még élt, ma már kihalóban van. A VI. és VII. kerület zsidó lakosságának egy része még ma is keverék nyelven beszél magyarul. Ezek közül egyiket sem nevezhetjük pesti nyelvjárásnak. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a főváros lakosságának igen nagy része a vidékről jött s ezt a száz év óta folyó beözönlést az ország minden részéből még növelte a háború után a menekült tisztviselőknek igen nagy száma. Ezek, legalább az első nemzedék és részben a második is, megőrzik származáshelyük eredeti nyelvjárását. Tehát ezek körében sem alakult egységes pesti nyelvjárás. Azonkívül Budapestnek is megvan, mint minden nagy városnak, a maga argot-ja, az ú. n. jassz-nyelv. Ez csak a szókincs tekintetében különbözik más társadalmi osztályok nyelvétől, tehát ezt sem nevezhetjük nyelvjárásnak. Az argot szavai közül nálunk is, épúgy mint a francia, angol, német nyelvben és más nyelvekben is sok szó lassanként behatol a köznyelvbe és onnan az irodalmi nyelvbe is. De ez még nem teszi külön nyelvjárássá Budapest nyelvét. A személyes érintkezés és az ujságok, könyvek nagyon hamar elviszik ezeket a szavakat a magyar nyelvterület minden részébe. Tehát nem hiszem, hogy ki fog alakulni idővel mint Schöpflin gondolja, [*] Budapestnek saját nyelvjárása.

Felvethetjük a kérdést úgy is, hogy van-e Budapestnek külön nyelve, ha nem is nevezhetjük nyelvjárásnak. Feleletem erre is az, hogy nincs. Akik ujságokban, folyóiratokban Budapest nyelvéről, vagy rövidebben «pesti nyelv»-ről beszélnek, ezt mindig rosszaló értelemben mondják. A francia vagy angol, ha párizsi vagy londoni kiejtésről, nyelvről beszél, a legszebb, legtisztább kiejtésre, a helyes, irodalmi beszédre gondol. Nem az argot, a cant a párizsi, londoni nyelv, hanem az irodalmi nyelv a műveltek ajkán. Ha azt mondjuk, hogy valaki úgy beszél franciául vagy angolul, mint egy igazi párizsi vagy londoni, ezt a legnagyobb dícséretnek tekintjük. Nálunk ellenben a «pesti nyelv» jelenti az éneklő hangsúlyt, egyes hangok helytelen kiejtését, germanizmusokat, a tolvajnyelvből átvett szavak használatát, értelmetlenül felkapott divatszavakat, rossz mondatszerkezetet. A célzatos elfogultság nevezi ezt a beszédet «pesti nyelv»-nek, hozzá mondva vagy legalább gondolva, hogy ez a, pesti zsidók nyelve. A magyar nyelv gondatlan, lelkiismeretlen elferdítése azonban nem egy felekezet, nem is az egész fővárosi lakosság sajátsága. De nem is áll meg a főváros vámsorompóinál, hanem gyorsan elterjed a vidéken is. Hogy ott nem olyan általános, nem olyan gyakori, annak az az oka, hogy a vidéki lakosság állandó érintkezésben marad a nép élő nyelvével. A helytelen lompos nyelvhasználat ellen kell küzdeni a lelkiismeretes íróknak. Abban igazi van Schöpflinnek, hogy nem minden rossz, ami a főváros nyelvében kialakul. Minden társadalmi osztály nyelvének vannak eredeti sajátságai, vannak külön színei, ne ütközzön meg tehát senki azon, hogy a főváros nyelve is gazdagíthatja a magyar nyelvet új színekkel. És abban is igazat kell adnunk Schöpflinnek, hogy ha ez az új szín szokatlan, azért még nem kell kiátkozni a magyarságból. Arra kellene törekedni, hogy épúgy mint más nemzeteknél, nálunk is a természetes, gondos és tiszta magyarság, gazdagítva a fővárosi lélek alkotta helyes nyelvsajátságokkal, legyen Budapest nyelve.

[*] L. a Nyugat okt. 1-i számában.