Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 20. szám

MÓRICZ VIRÁG: HIDEG TAVASZ

Sűrű tavaszi eső zuhogott, végigmosta az egyetem fekete falait, elhomályosította a piszkos ablakait. Az egyetemudvaron roskadoztak a pici levélzászlókkal feldíszített bokrok és fák a szélben és zivatarban.

A szeminárium két részből áll. A nagyteremben ég a lámpa, az asztaloknál könyvekre hajolnak a diákok, csend van, és valami feszült, várakozó szorgalom suttog a levegőben.

A belső kisszobában még nem gyujtottak lámpát. Itt inkább csak azok szoktak ülni, akik már jogszerint nem tartoznak az egyetemhez. Akik már levizsgáztak, de mert semmi állásuk, semmi dolguk, bejárnak egy kicsit dolgozni, olvasni, beszélgetni a régi szobába.

- Nem szabad cigarettázni! - állt meg az ajtóban Kocsis, az asszisztens. - Ha bejön a professzor úr, én kapok ki.

- Ugyan, ilyenkor már soha nem jön be, Kocsiskám, hagyjon minket békén - fujta a fiú arcába a füstöt egy lány.

Kocsis megtette a kötelességét: ő szólt és már mosolyogva kacsint vissza Mártára, aki szép nő, és nagy úr a szemináriumban, hiszen már öt éve idetartozik, most is szorgalmasan bejár; még órákat is hallgat, pedig a tavasszal doktorált.

- Magukkal, vénekkel úgy sem lehet bírni.

- Nem elég neked, hogy a gyerekeknek parancsolgatsz? - nevet Feri, aki nyurga ember, valaha együtt volt elsőéves Kocsissal, egyszerre doktoráltak, egyszerre pályáztak az asszisztensi állásra, de Kocsis kapta meg. Feri maradt díjtalan gyakornok a levéltárban.

- Még azokkal se lehet bírni, micsoda lárma van odabenn? - Kocsis kinyitotta a terem ajtaját és beömlött a zaj és felfordulás. Sárika letette az alapvizsgát s most őt ünnepelik.

Sárika piros, mint a tűz. Hadonászva és hadarva folyik belőle a felszabadult láz, és a többiek hallatlan érdeklődéssel kérdezik és figyelik, mert az alapvizsga nagyszerűen sikerült.

- Furcsa kis nő! - nevet Márta. - Gyere, Ilonka, nézd meg, az a ajka csupa lázhólyag, ezt a vizsga alatt szerezte, figyeltem, ahogy egyenként kigyulladt a száján. Sárika! - ment most oda a kislányhoz és megölelte - én mindig csak fitymáltam ezt a te nagy izgalmadat! Hát te komolyan ilyen izgatott voltál?

- Azt ki sem lehet mondani! - kacag Sárika, s mutatja a szoknyáját, amin széttépte a varrást felelés közben. - Egy hete nem bírok enni a félelemtől.

- Pedig minden órán itt voltál. Figyeltem a kollokviumaid. Képzeljétek, a Prof ki se mondta a kérdést, és ő már válaszolt.

Körülbecézték, körülirígyelték, és Sárika ragyogva, még mindig reszketve, húzta magára kopott és kedves kis télikabátját.

- Ne menj még, nézd hogy zuhog az eső...

- Megyek, mert anyám meghal az izgalomtól...

A másodévesek, akik az idén alapvizsgáznak, szétszedték Sárika pontos és nagyszerű jegyzeteit, s a kislány annyira ideges volt, hogy még tiltakozni se volt ereje. Forró ajkait nyalogatta és elszaladt.

- Könnyű nektek! - sóhajtott Márta és furcsa grimaszt vágott. - Könnyű nektek, ti még boldog diákok vagytok, alapvizsgáztok, aztán jönnek újra az órák, kollokviumok, nagyszerű vizsgák! Nektek még évekig jó lesz, egész addig, míg a tündéri vizsgák elfogynak; és akkor nincs mit csinálni.

Nevettek rajta, mert komikusan beszélt, és, különösen az első-, másodévesek haragudtak is rá, amért nagyképűsködik. Márta megérezte az ellenszenvet és visszahúzódott a kisszobába a helyére.

Itt jobb. Itt mind egyformák, itt mindenki egyforma tétlen. De nyomoruságban, az biztos, Bözsi és Samu vezetnek. Mert Kocsis, az legalább asszisztens, ha nem is több a fizetése, mint 80 pengő, ez is nagy dolog. Feri levéltári kukac. Ilonka kész tanár, kitüntetéssel végzett, egy évig helyettesített is az iskolában, egy éve megint nincs semmi állása. Bence olyan előkelő, mint egy miniszter és a doktorátusa óta kiszolgál az apja papirkereskedésében.

- Samukám, nem menne ki egy kis teáért?

Samu ijedten kapja fel a fejét. Tüdőbajos arca rögtön kigyul. De megadással fog hozzá a gyüjtéshez. Tíz fillért fizet mindenki, ezen aztán ő a szomszéd fűszerestől egy deka teát és öt deka cukrot hoz. Így szokott ez mindig lenni, mindig neki kell kimenni mindenért, trafikba, papirüzletbe, fűszereshez. Mert ő már három éve nincs iratkozva az egyetemen, elvégezte a nyolc szemesztert három éve, de azóta sincs pénze vizsgára. Tulajdonképen nem is ebbe a szemináriumba tartozik, csak a Bözsi barátja s Bözsi hozza magával ide mindig, melegedni. Rajta itt mindenki nevet s őt mindenki kihasználja, de neki tűrni kell, mert a szobájában iszonyú hideg van, kávéházra pedig egy krajcárja sincs.

Bözsi megfogja a pulzusát. Már tudja, csak hozzá kell érni s leméri a lázát. Kinéz az ablakon az esőbe s ajánlkozik, hogy kimegy ő teáért. De Samuban feltámad valami maradék udvariasság és elmegy.

- Csend legyen! Itt soha nem lehet dolgozni - kiabál Ilonka. - Kocsis kérem, csináljon csendet, nekem dolgom van.

- Mit tanul, Ilonka? - kérdezi Bence és belehajol a lány füzeteibe. - Hiszen ez gimnazista-algebra, maga most akar érettségizni?

- Dehogy, órát adok egy hatodikosnak. Az anyja ott ül mellettünk és ellenőrzi, mennyit tanítok a buta kölykének.

- De viszont agyon keresi magát.

- Agyon? Ötven pengőt kapok, ha nem bukik meg a hatodikból.

- Mért vállalta el?

- Mért? Hát nem rengeteg pénz ötven pengő?

- De, rengeteg, én még három hónap alatt ennyit nem kerestem. - Iszonyú nehéz ma privátot szerezni. A gimnáziumban mindig annyi tanítványom volt, amennyit akartam, akkor még sok gyerek bukott, mindenkinek kellett és tellett korrepetitor. Ma nincs...

Márta bekapcsolta a nikkel teafőzőt, hogy mire Samu visszajön a teával, forrjon a víz.

- Márta főzi a teát, Márta házias! Jó vicc.

- Mért vicc? Én nagyon jó háziasszony lennék!

- Akkor mért nem megy férjhez? - kérdezi Kocsis. - Csak jobb lenne férjhezmenni, ha már doktorátusa is van...

- Vegyél el, Kocsiskám, vegyél el.

- Én nem nősülök.

- Aha! És miért?

- Azért, Márta, mert maga festi magát, mert cigarettázik, mert az asztalon ül, mert nem bíznám magára a házamat, mert...

- mert egy krajcárod sincs! - fejezte be a mondatot a lány.

- Nincs. De ennek is maguk az okai, maguk lányok.

- Minden lány egyetemet végez! - veszi át a szót Bence - azóta persze a férfiaknak nem jut hely. A maguk mamáját kellene megverni, amért nem főzni, meg varrni tanítja magukat, hanem egyetemre engedi, ahol csak elromlanak...

- Hát vedd tudomásul, hogy buta vagy! - csattan a Márta hangja. - Először is én csak két évvel az érettségi után mentem egyetemre. Előbb megtanultam főzni, meg varrni; társaságba, bálba jártam, az én mamám elkövetett mindent, hogy férjhezadjon. Csak két év után unták el nézni, hogy a napot lopom s egyetemre engedtek. Most aztán szépen ott vagyok, ahol öt évvel ezelőtt...

- Magának ügyvédnek kellett volna menni, olyan nyelve van.

- Csak maga hallgason, és ne irigyelje a lányokat. Azoknak rosszabb, mint maguknak. Maguk legalább hozzászokhattak ezer éve, hogy nyavalyás az élet, mi csak most jövünk rá.

Bözsi nevetett Márta tüzelésén és Ilonka tombolva próbált csendet teremteni.

Samu ázottan jött és odadobta az asztalra a kis csomagot. Lerogyott Bözsi mellé, aki lehúzta róla vizes kabátját, és a maga gyapjúsálját csavarta a nyakára.

- Samu, maga úgy meg tud ázni két pere alatt, mint más, ha zuhany alá állítják. Na Feri, gyerünk csészét mosni! Már megint itthagytátok piszkosan, ti szemtelenek.

Kiszedték a könyvszekrényből a kis kék csészéket és hozzáfogtak öblögetni a csap alatt. Feri meg akarta törülgetni a portörlővel, de a lányok nevetve elszedték tőle. Márta sorbarakta a kis csorba csészéket, teletöltötte, aztán haptákba vágta magát:

- Tálalva van, hölgyeim és uraim! - s nevetve tette hozzá - tessék jönni uzsonnázni. Samu, maga úgy néz ki, mint akit kétszer eltemettek.

- Bár eltemettek volna...

- Az isten áldja meg magát, hát mért ilyen tehetetlen? Ha még soká nem szánja magát rá a vizsgára, azt is elfelejti, amit valaha tudott... Három év iszonyú idő! Azóta milliomos lehetne. Ha tudná, milyen nagyszerű érzés vizsgázni! Látta volna az előbb Sárikát...

- Sokat érne a vizsgával.

- Ha pénzem lenne... vizsgára!

- Sokat érne vele! Én idejében kész voltam és itt vagyok...

- Mert ügyetlenek vagytok! Látjátok, Kocsis az asszisztens.

- Ez csak nem állás! - védekezik Kocsis. - Jövőre kiöregszem és akkor kitesznek.

- Itt a Kolber.

- Kolbernek államtitkár a papája a kultuszban. És az is két évig várt rá, hogy helyettes tanár lehessen Rákoscsabán, vagy hol. Inkább az én dolgomat irigyeljétek! - kacag Feri, kidülleszti a mellét, úgy mondja. - A nagybátyám ügyelő a Nemzetiben és juttat nekem szerepírást. Csak szép nagy, rendes betűkkel kell írni, és lehet két nap alatt tíz pengőt keresni. Persze okvetlenül kitüntetéses doktorátus kell hozzá, anélkül nem adnak szerepírást.

- Samu, ne lármázz! - Samu szürcsöli a teát és ezért Márta mindig rászól.

- Ha milliomos akarsz lenni. szép csendesen kell inni.

- Hagyjátok békén - próbál tréfálni ijedten Bözsi.

- Te mindig csak hatalmaskodsz rajta, ugye, Samuka? Ez a Bözsi a maga kerékkötője. Hogy nem engedi érvényesülni szegénykét. De én megnevelem! Muszáj egy kicsit vigyázni magára, ha már itt lóg köztünk.

Bözsi félve figyeli, hogy Samu elsáppad. Nem mer szólni, mert akkor vége nem lesz a heccelődésnek, pedig Samu szeme máris véres és kilöttyinti a teát.

- Kiöntötte! Már megint malacságot csinál az asztalomon, maga hülye!

Samu arca kivörösödött, levágta az asztalra a csészét.

- Arra jó vagyok, hogy menjek az esőbe maguknak teáért, de inni nem hagynak! - dühösen nézett körül, mindenki nevetett rajta. Bözsi ijedten fogta meg a karját, de hiába. - Mit leckéztet maga engem? Ki vagyok én, hogy rajtam nevetnek? Kikérem magamnak!

- No-no-no... mit henceg, maga herceg! Hát ki maga? Senki. Egy kis szerencsétlen, tehetetlen féreg, kis paprikajancsi! - nevetett Márta rikácsolva és reszketve, hogy ezt akárki neki is elmondhatná...

Samu fehér lett, mint a fal, rábámult a lányra, felemelte az öklét és az arcába akart vágni. Bözsi rémülten ugrott oda és Kocsis lefogta. Bence kicsavarta a csuklóját. Márta rikácsolva nevetett.

Samuban összeroppant a düh ledobta magát a székre, felordított és elkezdett sírni.

Bözsi szeme is tele lett könnyel, a fiúra hajolt, a haját símogatta, de az tombolva ellökte magától, és mint egy őrült, vagy mint egy gyermek bömbölt. Bözsi az ablakba állt és elfordult, hogy eltakarja a könnyeit.

Samu zokogása egyre fájóbb és rettentőbb lett. Fuldokolva köhögött, kivette a piszkos zsebkendőjét és elterült arccal az asztalon. A háta görcsösen rángatózott.

Márta ijedten nézte. Segítséget keresve nézett körül, de mindenki lehajtotta a fejét és nem mert felnézni. Akkor odament Bözsihez, hátulról félve megölelte, úgy súgta:

- Ne haragudjatok, nem akartam.

Erre Bözsi is felsírt őszintén, Márta vállára borult.

Valaki benyitott, de Kocsis odaugrott az ajtóhoz és nem engedte be a másodévest.

Aztán Bözsi megtörülte az arcát, odabujt Samu mellé, átölelte, felállította, Kocsis kinyitotta nekik a professzor szobájának az ajtaját és oda bujtatta őket.

Keserű volt a tea. Márta cigarettáját mohón szedték szét.

Feri szólalt meg először:

- Szegény ördög. Harminc éves és egy krajcárja sincs. A nyáron jó dolga volt, valami földbirtokosnál volt házitanító, de a fiú átment a pótérettségin és őt kitették.

- Csak Bözsit sajnálom. Egy ilyen nyomorult tüdőbajossal kinlódik évek óta.

- Tönkre fog menni. Hát mégis csak aljasság, hogy tönkre kell menni! Maguknak lányoknak mégis csak könnyebb... Maguk otthon vannak. De mi... Huszonhét éves vagyok. Az én apám huszonhét éves korában körorvos volt, és nekem már két testvérem élt... Én meg díjtalan gyakornok vagyok...

- Még csodálkozik valaki, hogy Molnár elment apácának. Ott legalább a szerelem nem zavarja.

- Hát téged zavar, Márta?

- Hogy a fenébe ne zavarna. Hát nem? Ilonka, te ismered. Először is esze ágában sincs elvenni. Egész nap dolgozik, mint egy ló, keres két krajcárt, na. Nekem semmi dolgom, otthon, abban a kis lakásban mit segítsek mamának? Alszom, vacakolok, szépítem magam egész nap és készülök az estére. Akkor találkozunk a sarkon. Kezetfogunk. Megkérdezi, hogy vagyok, mit csináltam egész nap. Kínomban azt felelem, hogy semmit, vagy hazudok, hogy rengeteg dolgom volt és olvastam. Úgyse vagyok kitéve annak, hogy megkérdezi, mit. Elmegyek vele a tejcsarnokba és nézem, hogy tömi magába az ételt. Vacsora közben elolvassa az ujságot és már ásít is, hogy álmos. Néha még ráveszem, hogy végig jöjjön velem a Dunaparton. A felső parton... A Lánchídnál felül a villamosra és megy haza aludni.

- Benned marad az egész temperamentum.

- Jöjjön velem, Márta, én lemegyek magával az alsó partra.

- Őrült jó! - nevet Kocsis.

Nem is kell olyan messze menni - mondja Ilonka kedvetlenül. - Mit csinálnak Bözsiék a Prof szobájában?

- Ugyan, hagyják őket békén.

- Három évre be kellene tiltani minden vizsgát. Hiszen már annyi doktor szaladgál az uccán, felének sincs állása!

- Butaság! - sóhajt Ilonka - az se segít: Mindegy az, hogy valaki levizsgázott, vagy nem. Itt van Samu. Ő nem vizsgázott. Hát jó neki? Akinek nincs pénze, azt úgyis elvitte az ördög.

Bözsi és Samu kijöttek a professzor szobájából. Kocsis lecsukta utánuk az ajtót. Frissen voltak fésülve, fáradtan mosolyogtak, hogy takarják a zavarukat. Bence nevetni kezdett, de Bözsi olyan rémült kerekre nyitotta a szemét, hogy elhallgatott. Csendben összeszedték a holmijukat.

- Mit csinálsz vele? - ölelte meg Márta Bözsit.

- Holnap elviszem a Profhoz. Elmondok neki mindent. Talán sikerül neki szellemi szükségmunkát szerezni. Minden héten van egy ilyen rohama. De eddig idegenek előtt még uralkodott magán. Klinikára kellene betenni, állandóan hőemelkedése van. Hát csoda? Egész nap nem csinál semmit, az agyát kínozza és a vizes uccán csavarog.

- Haragszol rám?

- Rád? Nem... Az életre... Még ha volna valamim. Elsején kapok harminc pengőt, azt odadom neki.

- Valamit adhatnék kölcsön...

Bözsi nevetett, hátbavágta Mártát és belekarolt Samuba, elvitte.

Hét órára csöngettek. A szemináriumteremből lárma szűrődött be. Most jöttek össze a gyerekek az órákról, vidáman, zsibongva. Ilonka összerakta füzeteit, indult órát adni a buta gimnázistának.

- Szervusztok - indult Márta is.

- Megy a fáradt randevúra.

- Megyek.

- De ma esik az eső, ma nem lehet a Dunaparton sétálni. Elkísérem, Márta, ne féljen, csak a Rákóczi-útig megyek, ott befordulok. Kocsis, az asszisztens, elnyomta a cigarettáját, kinyitotta az ablakot, hogy kiszálljon a füst az esőbe, krákogott egy nagyot, aztán átment a nagy terembe, hogy rendet teremtsen a lármázó vidám és gondtalan diákok között...