Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 17-18. szám · / · FIGYELŐ · / · ILLÉS ENDRE: SZABÓ PÁL

ILLÉS ENDRE: SZABÓ PÁL
4.

De átmelegszik néha a szürke szó, finom szinek pasztelljét hozzák a mondatok, Szinte a napfelkelték észrevétlen derengésével, csendjével, természeti tüneményként: tájak szivárványlanak fel, néha egy-egy pillanatra csak, egy sóhajtásnyira, máskor percekre, beékelődnek a híg társadalomkritika, az élettelen figurák, a konvencionálisan bonyolított mese töréseibe, hézagaiba, - s e tájak diszkrét tompa fénye sokmindent feledtet. Ez nem leckefelmondás, mint szociológiája, nem átvétel, mint figurái - ez a pasztelles rajz a sajátja. S a kis rajzokat érdemes is megmutatni. Az őszi Duna, a szőllők mustszaga, egy téli kép, az éles nyári fény csordulása: ilyen képekben hoz Szabó Pál olyasmit, ami kiemeli őt a dilettantizmusból, az átvételből, a legolcsóbb naturalizmusból. S amiért talán érdemes is átolvasni egy-egy könyvét. Nem a különös s nem a ritka varázslatok közül való, nem olyasmi, ami egy átlagkönyvet első sorba tudna emelni. De a maga meleg jelentéktelenségében mégis varázslat. S minden írói varázslat előtt tisztelegni lehet.

De ha a varázslat tűnik, zökken a mondat is, a következő pillanatban rúgótlan parasztszekéren zötyögünk már tovább. «A falutól pár kilométerre volt a Hajdú Sándor gazda tanyája...» - félszázada kezdték így a falusi történeteket. S feltűnően sok a stílusbeli tisztátalanság és zavar. «Jó sehol sem lenni, csak a milliók közül egy dugója lenni az idő üvegének.» Kínosan árulkodik és nyújtja fel minduntalan jótanuló ujjait a friss autodidakta «tájékozottság» is. «Mint egy klasszikus kérdőjel úszott a levegőben egy ökörnyál.» «Úgy feküdt a falu a fényben; mint a római korból ittmaradt cseréptál.»

Ennek a minden keréknyomba bezökkenő stílusnak és a szövögető-fonogató, innen-onnan ezt-azt át-átvevő mesélőkedvnek fodra akút s közeli veszéllyel fenyegeti Szabó Pált: olyan idilli, cukros, szerelmi-történetes írója lesz esetleg a falunak, amilyen Beniczkyné Bajza Lenke volt saját osztályában. Meséivel már most is emlékeztet rá.

Bartók s Kodály csillagának jegyében állna Szabó Pál ővrje? Írása a mély, népi kultúrréteg első nekiáradása? Fellépése új korszakot jelent?

A politika szólamai ezek egy jóhiszemű ember körül.

Szabó Pál jóhiszemű író. Bizonyára hittel hiszi kissé híg szociológiája avult szólamait. Bizonyára nem is veszi észre: falurajza legalább húsz év előtti, Móricz első könyveiből átvett. S ha a szemlélő mosolyog is, amikor ez az új író «osztálya mélyben-hordott, évszázados, eredeti világképét» a «teljesen megbukott polgári kultúra» reprezentáns íróitól forintonként kölcsönzi, - Szabó Pál bizonyára nem látja ezt az elég megalázó valóságot. Jóhiszemű ember s jóhiszemű író. De éppen az az erő hiányzik belőle, az az új íz, az a merészség, az az erjedő, mustos zűrzavar, amelyet mások szeretnének belopni minden újabb könyvébe.

Minden bizonnyal jóhiszemű az a népi politika is, amely Szabó Pált korszakalkotónak szeretné feltüntetni, - de elfeledkezik róla, hogy végszóra nem tűnnek fel tehetségek, s politikai szólamokhoz nem jön oly hirtelen irodalmi igazolás.