Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 13-14. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK

KISEBB BÍRÁLATOK
Elek Artúr: Magyar lyrikusok olasz anthologiája.

A fiumei Gino Sirola még a háború előtti időkből való barátja irodalmunknak. Más érdemes fiumei barátainkkal ellentétben, kik inkább régebbi íróinkból fordítgattak, ő újabb költőink iránt érdeklődik. S érdeklődése mindinkább lyránk legújabb jelenségei felé irányul. Míg öt évvel ezelőtt megjelent anthológiájában («Accordi magiari», Trieste, 1928.) egészen Petőfiig hátranyúlt lyrai költésünk múltjába és az utóbbi húsz esztendő terméséből éppen csak mutatónak valót adott, legújabban megjelent gyüjteményében (Amore e dolore di terra magiara. Firenze, 1932.) csupán ennek a korszaknak terméséből merít. Anthologiájában Ady az «ős», s az utána következők során a legfiatalabbakig eljut. Illyés Gyula, Marconnay Tibor, Simon Andor, Sárközi György, Szabó Lőrinc zárja le a sort, amely Ady után Babits Mihállyal, Füst Milánnal, Gellért Oszkárral, Keleti Arthurral, Kosztolányi Dezsővel, Nagy Zoltánnal, Tóth Árpáddal, Kassák Lajossal és Reményik Sándorral folytatódik. Külön fejezetbe foglalta Sirola négy női költőnket: Mollináry Gizellát, Szenes Erzsit, Reichard Piroskát és Török Sophiet.

Ami a költemények összeválogatását illeti, Sirola a tolmácsolásra vállalt költőknek általában a legfrissebb köteteiből szemelgetett. Tanácsadója ebben újabb anthológiáink voltak, mint az a kötet bibliografiájából is kiderül. Hogy mennyire válogatott Sirola a nagy anyagban szerencsésen, mennyire nem, arra nézve nem kívánunk vele vitába szállni. Olyan válogatás, amelyet mindenki szerencsésnek ítéljen, úgy sem lehetséges. Örülnünk kell annak, hogy legjobb modernjeink olaszul is megszólalhattak és hangjukkal - bármennyire transzponált is az - talán érdeklődést keltenek az Alpeseken túlnan. Talán önmagukra, addig ki nem fejezett, vagy más alakban kifejezett vágyódásukra, emlékeikre, örömükre, vagy fájdalmukra ismernek bennök ismeretlen rokonok.

Sirola feladata nem volt könnyű, mert az esetek nagyobb részében a tömör beszéd, a kihagyásos kifejezés és a verselés virtuózaival volt dolga. S a költemények között nem aszerint válogatott, hogy melyiket könnyebb a maga nyelvére áttenni, hanem az érdekeset, az eredetit és az újszerűségében megragadót kereste. Könnyíteni csak annyiban könnyített munkáján, hogy lemondott az eredeti versforma megtartásáról és lemondott a rímről is. Ezzel a mentül teljesebb szövegbeli hűségnek könnyítette meg az útját. S fordításának valóban tartalmi hűsége a nagy érdeme. Apró félreértésre, az eredetitől árnyalatra különböző szavakra csak elvétve akadtunk. Ahol Sirola mégis eltér az eredetitől, különösen azzal, hogy megmásítja tolmácslásában a hangsúlyát, az ok ott abban van, hogy ha nem is az eredetiébe, de versformába töri sorait s a ritmus kedvéért megfordítja szerkezeteiben a birtokviszonyt. Sorai ezzel barokkos hangzásuakká lesznek, az élő nyelvtől messze elkerülnek: az eredetinek természetes beszéde dikcióvá alakul bennök. Ime, hogyan hangzik Sirola fordításában Ady «Fehér lótuszok»-jának utolsó versszaka («S végigborzol egy utca-szélvész - S én mindent megint látok, tudok. - Csikorog a láp fagyos mélye, - Voltak és ismét nincsenek, - Virágim, a fehér lótuszok.»)

Ed ecco della strada un turbine tutto scompiglia,
ed io rivedo ancora ogni cosa e comprendo.
Stretto dal gelo scricchiola della palude il fondo;
c'erano una volta e di nuovo non sono
i fiori miei, i bianchi fiori di loto.

Ez a találomra kiragadott példa az inversio túlhajtásán felül Sirola fordítói stílusának nehány más sajátosságát is elárulja. Sirola nemcsak fordít, hanem egyben magyaráz is. Az eredetinek merész tömörítéseit részeire bontja, amivel sokszor azt tünteti el belőlük, ami lényegük. Ahol Ady «láplélek»-ről beszél, ott a fordítás az annyira kifejező képet «álló víz»-zé (acqua stagnante) egyszerűsíti, Ady «gyehenna-fészkéből» «pokol fészkét» csinál. «Mint a boszorkány-pelyhek Altató, bűnös vánkosa» - énekli Ady Lédáról, s ezt a nagy tömörségű gazdag képet így magyarázza szét részeire a fordítás:

come guanciale piene di piume stregate,
che il sonno porta seco e sa di peccato.

A magyarázó egyszerűsítés valójában a nehézség megkerülését jelenti. A fordításnak az olyan eredeti egyéniségek fordítása közben, kik egyben annyira nyelvművészek is, mint a kötet költőinek túlnyomó része, magának is alkotói munkát kell végeznie, s megkeresnie a maga nyelvében - vagy ha ott nincsen - magának alkotnia meg azt a kifejezési módot, mely az eredetinek annyira jellemző sajátossága.

Ezek volnának elvi jelentőségű észrevételeink. De nem lenne igazság el nem ismerni azt a nagy szeretetet, a mélybe hatolásnak azt az álhatatos törekvését, amellyel Sirola nehéz feladatát végezte. Munkája értékes szolgálat irodalmunknak. Hálánkat méltóbban nem fejezhettük ki érte, mint azzal, hogy munkája eredményét a legszigorúbb mértékkel mértük meg.