Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 13-14. szám
A kritikusnak kötelessége, hogy kegyetlen legyen, ha nyesnie kell; a kíméletlenséget szakmája erkölcse parancsolja, ha az elburjánzó dudvát kell tépnie, de mit csináljon, ha a növény még csak palánta? Virág lesz, vagy gaz? - nem félős-e, hogy mire megvizsgálja, már szét is morzsolta? Nem gondolkodom, ha vad hajtást kell letörnöm, de háromszor megnézem a gyönge sarjat, mielőtt hozzányúlnék.
Szeretet nélküli bírálat, - itt csak büntetés lehet. De mit követ el az ifjú ember, aki mult századbeli rajongással tisztázgatja verseit, pironkodva előfizetők után kutat, pironkodva tudomásul veszi azok visszautasítását, végre hitelbe, vagy a saját kevés pénzén a vidéki nyomdásznál mégis kinyomatja könyvét és mult századbeli reménykedéssel elküld belőle vagy ötvenet a fővárosba, ahol az irodalomtörténet példái szerint a halhatatlanság készül? És ha a versek rosszak is? Ha egy mákszemnyi tehetség sincs bennük? Míg nem látok bennük kérkedést, üres öntetszelgést (a tehetségtelenség egyik legbiztosabb jelét, amit; sajnos, elég gyakran látok) első érzésem a meghatottság. Ezek a vidéki és kisebb számban budapesti fiatalemberek komolyan veszik az irodalmat, nagy ügynek. hivatásnak tekintik, melyre életüket is feltennék; példaképeik az élők közül legtöbbször valóban a legértékesebbek, a régiekből Petőfi, Arany, újabban még Vörösmarty és Berzsenyi is, ami kétségtelenül már szorosabb elkötődés jele.
Harmincnyolc ilyen verskötet fekszik asztalomon. Legtöbbjük ebben az évben jelent meg. Nem olvastam valamennyit végig. Tizenegyről, sajnos, az első öt-tíz oldal után megállapíthattam, hogy a továbbiakban sincs mit reménylenem. Ezeket félretettem. A megmaradt huszonhét közt sincs egy sem, amely olyan rendkívüli tehetséget leplezett volna le, hogy miatta az általános vizsgálódást abba kellett volna hagynom. Tehetség, figyelemreméltó ígéret jelét (mennyire üres már, mennyire nem tetszik nekem ez a kifejezés!) három-négyben is felfedeztem. Ezek közül egy-kettő láthatólag nem is kezdő tehetség. Hét-nyolc azoknak a száma, melyekben úgynevezett szerencsés sorokat, sikerült részleteket találtam, nem tartom véletlennek, hogy valamennyit szabadversben.