Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 13-14. szám · / · FIGYELŐ · / · ILLÉS ENDRE: FIATAL ÍRÓK, ÚJ REGÉNYEK

ILLÉS ENDRE: FIATAL ÍRÓK, ÚJ REGÉNYEK
2.

E néhány új regény egyike sem remekmű. Nem érezzük a remekmű aszú-ízét az öt közül egyben sem. De ha aszú helyett homokival kell már beérnünk, - a kárpótló kritikai tanulság is nem lesz túlsavanykás?

Az új nemzedék öntudatáról, céljairól, eszközeiről irunk, beszélünk, vitatkozunk. Egyéni törekvések összetevőiből közös eredmények eredőjét húzzuk meg minduntalan. S most öt könyv kerül elénk, öt regény, egy-két hónap szűk medrében majdnem egymásra torlódva, fiatal írók művei. Mit mondanak így együtt s egymás mellett? - ha már külön-külön nincs valami felejthetetlen közölnivalójuk.

Öt ember nem igen jelent még nemzedéket. S ez az öt sem jelenti saját körülvitatott nemzedékét. Írásaik nem remekművek. Ők maguk nem az élen állók közül valók, inkább a második-harmadik sorban állnak, egyelőre legalább is ott. De ha nem is jelentik nemzedéküket, valamit mégis jelentenek ebből a nemzedékből. Olyasmit, ami talán jellemző lehet.

Az új nemzedék esztétikája a mű esztétikája, - ez a végső megállapítás néhány kitűnő tehetség s néhány kitűnő alkotás eredményében megegyező s részleteiben egybevágó, tehát mindenképpen igaznak és megdönthetetlennek látszó analizise. S mégis, ha ezt az öt regényt most ugyanúgy analizáljuk, mint a megelőző legjobbakat, mintha a «mű esztétikájá»-ban oly büszkén kifejeződő generációs jelleg az új nemzedék prózaírói közül inkább csak az élen állókra vonatkoznék. A biztos eredményt mutató kísérletet ellenőrző kémcsövek nélkül végezték. Ilyen ellenőrző kémeső például ez az öt regény. Nem remekművek, de éppen ezért az ellenőrzésre ezek alkalmasak.

Mit mutat ennek az öt, véletlenül egymás mellé került új írásnak az analizise? Alig-alig valami közöset. Külön tengelye körül forog mind az öt. De ez a sok külön tengely nem ugyanannyi erős egyéniséget jelent, nem az egyes egyéniségek külön lobogó forradalmát, amilyen a Nyugat nemzedéke s forradalma volt, - ellenkezőleg, alig-alig jelent egyéniséget, inkább csak szomorú ziláltságot, egymáshoz nem-igazodást, egymást alig-ismerést, az első vonal mögött kisebb-nagyobb erők széthuzó divergenciáját. Ez a különtengelyűség nem öt erős, egymástól különböző egyéni hang, csak öt óra egymáshoz alig igazítható, zavaros külön tik-takolása egy szobában.

Mégis... vannak közös sajátságaik is. De e közös s jellemző sajátságoknak deltáját semmikép nem nevezhetjük - legalább is a második s a harmadik sorban - a mű esztétikájának, a mű tökéletessége felé törő tudatos, erős s minden más törekvést átfogó koncentrálódásnak. Közös, jellemző tulajdonsága e hátrább álló írásoknak éppen egy ellenkező előjelű meghatározottság: mindegyiküknek valami gyors, erőszakolt, kapkodó rögtönzésjellege van, mintha estétől reggelig kellett volna a 10-20 ívet összeütni. Ez a jelleg megnyilvánul biztosabb ízlésre nem ocsudó teljes összehánytságban is, de megbujik lappangva s önmagát kendőzve is, mint parfőmmel elnyomott penetráns szag. De akár ilyen, akár olyan - majdnem mindig érzékelhető.

A rögtönzésnek is vannak nyulfarknyi műfajai: riposztot például igazán csak rögtönözni lehet. De regényt?