Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 13-14. szám · / · ILLYÉS GYULA: ÜNNEP

ILLYÉS GYULA: ÜNNEP
FELEDNI, FELEDNI

Feledni, feledni, feledni,
simítsd homlokom enyhe szellő.
gyógyítsd megszenvedett szemem lágy
vonulásoddal puha felhő -

feledni mindent, elfeledni,
kiheverni, mint betegséget, -
oldódjatok föl, múljatok el,
oh hegedjetek be emlékek.

Fejem fordítom, fülem zárom,
oh hol a bölcs, a tudós hol van,
ki feledtetni tudná vélem,
mit keservesen megtanultam?

A hasztalan harcot feledni,
oh feledtetni kudarcunkat,
hol a történész, ki homályba
borítaná megint a múltat?

Hol az új hajós, ki útjáról
elmélyült szemmel hazatérve
szigeteket, egész világot
merítene a feledésbe?

Népeket, fajtákat feledni,
várost vágyok feledni, falvat,
csúcsokat, hol bukásaim most
gúnyoló visszhangként lapulnak.

Törlődjetek el messze tájak,
melyeken ifjan átsiettem,
merülj el hívó, büszke bércek
hona, szép ifjúság köröttem.

Feledni, múlni, ellobogni
arcom perzselő szégyenében,
dajkáló vidék küldj egy álmot,
erre taníts meg szülőföldem.

Feledni, ahogy láncot szaggatsz
oh vakon, tétován, tudatlan,
beh biztosabban léptem én itt,
amikor hajdan elindultam.

Feledni, ahogy égő házból
fulladva kifutsz a szabadba,
míg mögötted kő kőre omlik
porosan, füstösen, ropogva.

Lobogj el életem, kinozz meg,
sziszegve, tanuljak meg élni,
várni és állni, amidőn már
nem marad semmink sem remélni

Nem az én földem ez a föld már,
csodálkozom, hogy lefelé leng
a lomb az ágról s hogy
hökkenve
a nap nem fordul vissza ottfent.