Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 12. szám · / · Figyelő · / · KISEBB BÍRÁLATOK
Ignotus Pál első hosszabb lélekzetű műve formája szerint politikai pamflet, amely azonban nemcsak új gondolatokat, hanem új érzelmi színezetet, a kultúrember lélekalkatának új képletét, új öntudatot is tartalmaz. Magyarországon első friss, kemény és erélyes megnyilatkozása annak a szellemnek, amelyet ellenségei rothadtnak, hanyatlónak, tehetetlennek szoktak nevezni és amely a multban igen gyakran maga is deferált az ellenségei előtt és magára ismert az elébe tartott tükörben. Nietzsche a rabszolgák bosszujának nevezi a gyönge és elnyomott emberek magatartását, akik jobb híján szeretik elnyomóikat; minthogy ököllel nem vághatnak az arcukba, azzal a fegyverrel kerekednek felül rajtuk, amely rendelkezésükre áll: a szeretettel. Ezek legalább felülkerekednek ellenségeiken, de Nietzsche bizonyos tekintetben maga is azok közé a szellemileg fejlett emberek közé tartozik, akik meghajolnak, porban csúsznak, könnyeket ontanak nálunknál fejletlenebb emberek előtt, azért, mert állítólag egészségesebbek, természetesebbek, ősibbek. Ignotus Pál könyve az anti-Tonio Kröger: legkisebb lírai vonzalmat sem árul el olyan emberek iránt, akik idegenek számára; senkit sem tart magánál magasabbrendűnek, csak azért, mert nem él szellemi életet; a Thomas Mann-féle «szőkékkel és kékszeműekkel» szemben egyetlen igénye, hogy hagyják békében, de esze ágában sincs fájó és meghatott nosztalgiával nézni bájos játékaikat. A sport és a veszedelem tudata megedzette a gondolat nyápic és vérszegény emberét, megfosztotta a kettős érzelemvilág, a vérző szív és a fájdalmas nosztalgia fényűzésétől; az ember szeretheti az ellenségét, de talán mégsem abban a pillanatban, amikor a torkát szorongatja.
Ami pedig az egyszerűséget és természetességet illeti, nem állítható szembe az «irodalommal» és «elmélettel», mert maga is irodalmi és elméleti eredetű; az irodalom megvetésére is írók tanították meg a közönséget, amelynek ez a kényelmes jelszó határozottan kapóra jött. Ignotus Pál könyve azért íródott, hogy visszaadja a méltóságát a mellőzött, megmosolygott elméleti embernek, akinek könyvtudományára állítólag durván rácáfolnak a tények. A tények azonban mindenekelőtt a tények tiszteletére és a gyakorlati bölcsességre cáfolnak rá. A tények tisztelete és a gyakorlati bölcsesség arra tanította a német szociáldemokráciát, hogy a fődolog a magas munkabér és a szociálpolitikai vívmány; az uralkodó eszmék mellékesek. A német szociáldemokrácia bölcs és gyakorlati szempontoktól hajtva engedményeket tett és áldozatokat hozott, amíg a hitlerizmus egész szervezetüket, összes szociálpolitikai vívmányaikat meg nem semmisítette és a vezéreket le nem csukta. Legemberségesebb állapotok Franciaországban vannak, amelyet elméleti emberek, irodalmárok és tudósok vezetnek. Ignotus Pál szerint túl alkalmi csoportosulásokon van örök baloldal: az értelem maga, «a fürkésző és nyugtalan értelem, melynek léte, hogy nem ismer korlátot, hacsak nem, hogy megbirkózzék vele, s nem fogad el koncessziót, hacsak nem, hogy kijátssza.» E meghatározás szerint minden intellektuális ember baloldali, kivéve a forradalmárt, aki igenis elfogad korlátot, vasszigorú pártdoktrinát és pártfegyelmet és ez a fejezet a könyv elgsebezhetőbb pontja. A bolsevizmus Ignotus Pál szerint csakugyan nem baloldali mozgalom, közeli rokona a jobboldali forradalomnak, mindkettő közös vonása a «kollektív lélek» misztikus képlete, «hőse nem a túldifferenciált, lázasan fürkésző, európai szabadságmozgalmaktól megittasodott, gyűlöletei és rajongásai közepette is intellektuálisan viaskodó orosz diák, aki a háború előtt a forradalmár prototípusának számított, hanem az új Dzsingisz khán ... A bolsevizmustól az európai baloldalnak nincs mit várnia, legföljebb önkénytelen vagy szándékos támasztékot a reakció számára».
A liberalizmus és demokrácia nem bukott meg, bár kétségkívül módosításra szorul. Nem bukott meg, csak azért mert egyes nemzetek nem bizonyultak hozzá elég éretteknek. Azok a kísérletek, amelyekkel a szabadversenyen épülő gazdasági rendet helyettesíteni akarják, Ignotus Pál szerint kevesebbet érnek, mint a régi klerikális, nemesi vagy kapitalista reakció.
Egyik legérdekesebb megállapítása, amely megérdemli, hogy idézzük, a fasizmusra vonatkozik. «A dogmatikus individualizmus polgári kizsákmányolást és polgári kultúrát jelent. A dogmatikus kollektivizmus véget vet a polgári kizsákmányolásnak, de a polgári kulúrának is. A baloldali elgondolás: megszüntetni, legalább fokozatosan, a polgári kizsákmányolást, de megmenteni, sőt gazdagabbá és függetlenebbé fejleszteni a polgári kultúrát. A fasizmus viszont megnyomorítja a polgári kultúrát, hogy megszilárditsa a polgári kizsákmányolást.» Miért kell a polgári kultúrát megmenteni? Ignotus Pál nem veti fel ezt a kérdést. Bizonyára azért, mert ő is azt hiszi, hogy - legalább is egyelőre - nincs más kultúra; a kultúrának ma még a polgárság a hordozója.
A szerző számol azzal a lehetőséggel, hogy polgári individualizmusával és kultúratiszteletével magára marad; lehet, hogy nem a független gondolat képviseli a jövőt, hanem Hitler, de ez a jövő baja; az utókortól épp oly kevéssé kell rettegni, mint a jelentől. Ignotus Pál könyve bátor és okos írás; nem kérkedik a bátorságával és nem érez lekiismeretfurdalást az okossága miatt; erős és felszabadult ember munkája, aki elhárítja az optimizmus gyengeségét és őrizkedik a pesszimizmus túlzásától. A világösszeomlás veszélyében is ragaszkodik a civilizált ember legnagyobb kiváltságához, legmámorítóbb élvezetéhez: hogy világosan és összefüggően gondolkozzék.