Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 12. szám · / · Figyelő · / · KISEBB BÍRÁLATOK

Schöpflin Aladár: A SZEGÉNYEK ISKOLÁJA
Márai Sándor új könyve - Pantheon

«Abból indulva ki, hogy a szegénység mint valamilyen járvány, vagy mint egy középkori rögeszme, elképzelhetetlenül elterjedt korunkban, s az általános, iparszerű és hatóságilag engedélyezett koldusság mellett újabb és újabb osztályokat is bűzkörébe vonz, sürgős szükségét látom egy kézikönyvnek, mely a meglepett, orvul megtámadott s a szegénység kazamatáiba hurcolt újszegényeket, akik változott helyzetükben, első elképedésükben éppen oly kevéssé tudnak értelmesen és izlésesen viselkedni, mint például az új gazdagok, kitanítsa új állapotok igazi mivoltára s az életöröm lehetőségeire, melyek, mondjuk, egy kazamatán belül rendelkezésre állanak.»

Ez természetesen nem értendő szó szerint, ahogy mondva van. Elég ezt az idézetet a könyv előszavából elolvasni, hogy az ember nyilván lássa: itt az író nem egészen azt mondja, amit gondol, sőt sokszor vigyázni kell, nem az ellenkezőjét mondja-e annak, amit gondol. Az író gondolata valahol a szavakon túl, mögöttük, felettük vagy alattuk van. Mikor például arról beszél - s főkép arról beszél, hogy a szegénység mikép tehető elviselhetővé, akkor erre olyan tanácsokat ad, amelyekből kiderül, hogy a szegénységet elviselhetetlen állapotnak tartja. Amikor pedig a szegénység kritikáját adja, a vágás kancsal szemmel van irányítva: nem a szegénységet találja, hanem azt a világot, amelyben a szegénység nemcsak van, hanem csaknem általános törvén, amely alól csak egy csekély kisebbség tudja kivonni magát, azt a világot, amely tenyészti és felvirágoztatja a szegénységet. Ezért nem is elsősorban az a fontos, amit mond, hanem ahogyan mondja. Fontos az attitude, amelyben témájával szemben áll és még inkább a hang, ahogy beszél róla. Ez a tiszta irónia. S ez az irónia a kis könyv valóságos tartalma. Ritkán olvasni könyvet, melynek tartalmát ilyen mértékben a hangja teszi.

Az író íráskészsége, kétségtelen stílusművészete abban áll, ahogy ezt a hangot egyetlen kisiklás nélkül végigviszi. Valahányszor szükséges, mindig megadja a jelzéseket, hogy nem veendő szó szerint az, amit mond, de mindig csak a hang nagyon finom, alig észrevehető modulációjával, a komoly elmélkedés hangjának egészen diszkrét utánzásával, a szólásmód és a mondanivaló közötti különbség éreztetésével. A dialektika eszközei bőven és könnyen állnak rendelkezésre, ötletről-öltletre halad zökkenő nélkül s hibátlan érzékkel az írás belső formája iránt minden ötletét pontosan olyan értékben használja ki, mint amennyit megér.

Márai művészete első sorban formai jellegű s ezt a könyvét egy formai gondolat szülte. Szeszélyből született könyvnek tünik fel első pillanatra, de ez csak forma dolga, valójában komoly magva van: támadás az élet mai berendezése ellen. Költői, de nem elkésett ivadéka Swift Modest Proposal című írásának, amely sokkal borzalmasabb eszközöket ajánlott a maga kora szegényeinek érdekében.