Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 10-11. szám · / · Nagy Endre: FIAM! ...
Pas de scene - ahogy a francia mondja. Nyugodtan, szenvedélyesség nélkül, de másíthatatlanul cselekedtem. Átvirrasztottam egy hosszú éjszakát, amíg a levelet megírtam a feleségemnek. Jól megokolt gyávaság volt a részemről, hogy élőszó helyett inkább az írást választottam. Ha beszélni kellett, a feleségem volt fölényben, de írásban megmaradt még mindig a régi gyárileánynak. Könnyedén eltanulta a finomabb társalgás legbonyolultabb formaságait, de a helyesírást még nem tudta.
Előkelő tárgyilagossággal elismertem azt a jogát, hogy abban a társadalmi körben éljen, amelybe - úgy látszik - veleszületett hajlamai szólították. Annál is inkább joga volt erre, mert a hozzávaló anyagi föltételeket ő maga kereste meg munkájával és élelmességével. De viszont neki is el kell ismernie, hogy nem az én hibám, ha nem tudtam ebbe az életbe beleilleszkedni. Ebben nemcsak neveltetésem, foglalkozásom és érdeklődési köröm akadályozott meg, hanem azok az évek is, amelyeket a vad Szibériában kellett eltöltenem. Azt is meg kell adni, hogy én jobban feszélyeztem őt új életében, mint ő engem régi életemben. Tulajdonképpen neki szolgáltatok igazságot, amikor elválok tőle; ezzel őt és leányomat egy kényelmetlen kölönctől szabadítom meg, amelyre még akkor tettek szert, amikor nem sejthették életük ez új fordulatát. Kár volna ebbe a kölcsönös harag keserűségét keverni, hiszen egy kis okos megértéssel az igazság és fölszabadulás örömünnepének foghatjuk föl. Az irodalmi vállalatnál visszalépek a hivatalomtól; az az akácfautcai bérház, amelyet az apámtól örököltem, a jövedelmével bőségesen ellátja ezután az életemet. Majd értesíteni fogom, hogy a könyveimet hova küldesse utánam, - egyébre nincs szükségem.
Ép ez este színházban voltak. Ezt a levelet odatettem feleségem íróasztalára, aztán egy kofferbe becsomagoltam ruháimat, fehérneműimet, taxit hozattam és még ez este elköltöztem Budára, a szerelőhöz.