Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 10-11. szám · / · Illyés Gyula: SZAVAK
Tudtam, keskeny ösvényen járon én,
messze tőletek és ha lebukom,
mint annyian már, az út elején,
azt hittem s vállaltam is: sorsomon
egy ifju nő keserg csak s pár szegény
napszámos, kiknek bús tekintetén
izzó parancsot láttam és rokon -
számonkérést, esdeklést egykoron ...
Leszálltam, fölmerültem, itt vagyok
s mint messziről megtért utas, ki egy
családnak érzi az egész falut
s mindenkinek meghatva integet
s már nevetséges is, ahogy dadog,
mert hisz azóta mi sem változott!
De ő csak áll és könnye közt nevet,
mert sok uj kedves dolgot észrevett:
Barátaim, kik el nem hagytatok
s kéz-kézbe fogva élő lánc gyanánt
leszálltatok és fölrántottatok,
a part szélén, midőn még ég a láng,
mely homlokomra odalenn csapott,
hadd szorítsam meg biztos jobbotok,
megéreztem az uj fogáson át
a testvért, fivért ... kicsit az apát.
Mert nem az volt az élmény, ami ott,
hanem ami megtérve fogadott.