Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 9. szám · / · Figyelő
«Az irodalmat és az irodalmi műformákat a görög géniusz teremtette meg» - olvassuk a Budapesti Szemle Arany János és az ókori klasszikusok című cikkében (Csengery Jánostól). Talán nem egészen bizonyos, hogy ez így van, nyilván régibb népeknél is volt már irodalom. De mit szóljunk ahhoz, amire ugyane cikkben pár sorral lejebb esik szemünk: «... ma minden nagyrahivatott nemzet irodalmának ápolásában és fejlesztésében találja legfőbb dicsőségét ...» Mily tökéletes félreismerése korunknak és a valóságnak!
Ugyanebben a cikkben egy sereg példa bizonyítaná, hogy Homeros mennyire hatott Aranyra. Ilyenek: «Mint a hazája után vágyó Odysseus vagy a büszkeségében megalázott Achilles a végtelen tengersíkra, úgy bámul a más élet után vágyódó Toldi a széles országútra.» Továbbá: «Rokon motívumot veszünk észre abban, hogy mint az Iliasban Thetis gondoskodik új fegyverekről fia számára, úgy Toldinak az anyja küldte száz arany szerzi meg a hősi pálya jó feltételét, a vitézi fegyverzetet. A csehnek kegyelemért könyörgése szintén eszünkbe juttatja az Iliasnak (6, 46) és az Aeneisnek megfelelő jelenetét, ahol Magus kegyelmet kér Turnustól.»
*
Korunk Szava («Márai Sándor: A szegények iskolája» című kritikából) egy kis képzavar a zsákuccáról és az árnyékról: «Mert már únjuk halálosan és irtózatosan únjuk az intellektusnak azt a steril játékát, mellyel évezredek óta a saját árnyékát kergeti s eddig még mindig csak zsákuccába jutott.» Ez után pedig «ha Márai nem talál kiutat az ő, bár brilliáns intellektualizmusából, akkor remek tehetsége, minden zsenialitása dacára továbbra is zsákuccába fogja kergetni a saját árnyékát.»
*
Mi mindenre jó a költészet? (Korunk Szava, Mécs László: Legyen világosság): «Mécs László, a mai lelkeknek ilyen otthonokat, búvó és üdülő helyeket épített, ahol azok hosszú hontalanság után megpihenhetnek, gyarapodhatnak és erőt gyüjthetnek életük harcára. Az ő igényeik szerinti házak ezek, garázsokkal, szerszámkamrákkal, csűrökkel, az ő problémáik befogadására készültek, mert lehet benne a munkanélküliségről és a nyomorról, asszonyaik hűségéről vagy hűtlenségéről, gyermekeik elzülléséről vagy megmenekedésről beszélni.» Sőt: «És hogy tud Mécs László az emberek lelkéhez a tömegek nyelvén beszélni. A családról beszél nekik, amelynek kérdése éppen a mai szétbomlásban a legaktuálisabb. És egy-egy költeményével talán már szétszakadni induló kötelékeket erősít meg, tékozló fiúkat vezet vissza, anyákat köt meg, akik talán éppen anyaságuk elfelejtése felé sodródtak és apákat, akiket életük már-már családirtás felé hajszolt.»
*
Itt olvassuk a következő mondatot is, melynél jobban aligha lehetne összefoglalni a költészet modern értékelését: « Mécs László a legszebbet érte el, amit költő elérhet: tömegek fogadták szívükbe.» Ennek a megállapításnak fényében, ahogy a cikkíró hangsúlyozza: «sok kritikai kifogás és okvetetlenkedés porrá és hamuvá perzselődik.» Vajjon mit szólt volna ehhez Gyulai Pál? S micsoda irodalomtörténetet lehetne írni ezen az alapon? Kik lennének a nagy költők és írók, ha a tömegízlés tüzében kritikai kifogásainkat valóban engednők «hamuvá perzselődni»?
*
Kórus (Kassák Lajos: Munkanélküliek): «Az író munkája nem mindig mutat egyenes vonalú fejlődést, ez még nem baj, ha a sülyedéseket megfelelő emelkedések egyenlítik ki. Kassák eddigi munkássága mindenképen feljogosít ennek az emelkedésnek bekövetkezésére.»