Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 9. szám · / · Figyelő · / · Karinthy Frigyes: Földi Mihály: A meztelen ember
Erdélyből, a nagy menekülés idején, tehervonaton jön az előkelő, gazdag család. Szekrénybe zárva hozza át a határon a családapát, kifúrt asztallábakban, más bútordarabok rejtekeiben a pénzzé tett vagyont. Mi lesz velük a háború utáni Budapesten? Ezt akarja elmondani regényében Beczássy Judit. Érdekes kortörténeti kérdés és érdekel, mit felel rá az írónő.
Beczássy Judit minden regényében erkölcs-kritikát gyakorol. Nem beszél morálról, mindenképpen objektív marad elbeszélésében, csak közben olyan tekintettel néz alakjaira, amelyben benne van az erkölcsi ítélet. Ez a tekintet régebbi regényeiben asszonyi szemszögből volt megfogalmazva: a férfiak léhaságai, lelkiismeretlenségei vagy durvaságai miatt szenvednek, sokszor elpusztulnak az asszonyok. Valahogy az az álláspontja, hogy a felelősség a férfié, a nőnek csak a passzivitásban van az élete. Lehetne ezzel vitatkozni, de miért vitatkozzunk? Az a fő, hogy milyen regény telik az ilyen, kétségkívül egyoldalú álláspontból.
A menekültek-ből az derül ki, hogy az Erdélyből jött család eredeti talajából kiszakított fa, nem tud gyökeret verni a budapesti talajban. A férfi már megtörött idegekkel jön át a határon, az első zavaros idők konspirációinak egyikében vett részt, emiatt a románok halálra ítélték, csak feleségének erélyes közbenjárása mentette meg a kivégzéstől. A budapesti levegőbe nem tudja beleélni magát, büszke állást kérni, azt várja, hogy kínálják neki. A kényszerű tétlenségben egyre jobban elpuhul, elveszti minden cselekvő akaratát s a végén lecsúszik kávéházi és korcsmai fecsegővé. Az asszony erélyes és tevékeny tudott lenni az otthoni hatalmat és tekintélyt jelentő levegőben, de teljesen tájékozatlan és tehetetlen a neki új, idegen környezetben, gyermekeivel szemben elveszti minden nevelő befolyását s az anyagi ügyekben is, melyeknek a gondja reá hárult, prédája volna minden gazságnak, ha nem csatlakozna hozzá mentőül a derék Steiner zsidó, egy mindig mozgékony ügynök, aki az úri család iránti áhítatból kelletén is túl magára vállal minden anyagi gondot. A gyermekek? Az idősebbik fiú hamarosan, még gimnázista korában elkezdi a züllést, amely végül egészen lebuktatja. Az idősebbik leány kettéhasadt lelkű teremtés, aki maga se tudja, mit akar, elszalasztja a boldogság alkalmait s csak a vénlányság küszöbén szedi össze magát egy célra néző szerelemre. Csak a két kisebbik gyerek, fiú és leány lát célt maga előtt és mutat erőt elérésére, - ők már az új atmoszféra gyermekei, Erdélyből csak bizonytalan emlékeket hoztak, melyek nem akadályozzák őket jövőjükben. Talán ebből a szűkszavú összefoglalásban is meglátja az olvasó, hogy az alakok eleve szerepekbe vannak állítva, minden szerepnek ki van jelölve a köre s e körök adják az erkölcsi ítélet indokolásának különböző pontjait. Minden alak szigorú következetességgel halad a maga pályáján le vagy fel s az olvasó szeretné, ha ez a mozgás kissé kevésbé volna szabályos.
A hang a realisztikus elbeszélés nyugodt, egyenletes hangja. Az író igyekszik elleplezni rokonszenveit és ellenszenveit, mindig ugyanazt az egy világítást alkalmazza, lírátlanul beszél s nem ültet oázisokat az élet sivár útja mellett sem humorból, sem ellágyulásból. Nagyon komolyan veszi mondanivalóját, hiánytalan pontossággal, megbízhatóan adja a lélektani indokolásukat és megoldásukat s alakjai az idősebb fiú kivételével, akinek elzüllése szinte mesterségesen lépcsőzetes, mind hitelesek. A legélőbb közöttük a Steiner alakja, ezt, ha volna körüle egy kis humor, tökéletesnek lehetne mondani. Rajongása, önfeláldozása, néma alázata nagyon emberi, ő tartóztatja fel a család pusztulását és mégis mindvégig alulról föl néz rá, - ez nemcsak szép, hanem igaz is. Nagyon jó az is, ahogy az apa és az anya lassanként elveszti lába alól a talajt s ahogy a két legkisebb gyerek kezébe kerül a vezetés. Magda, az idősebbik leány is jól van koncipiálva, csak nincs teljesen kiemelve az irodalomból az élet felé, inkább magyarázva van, mint elevenítve.
Az írónak nyilvánvalóan nem volt szándéka típust rajzolni, egyéni esetet mond el, de mégis van, ami tipikus a regényben: és mai módon tipikus: a gyökértelen élet ma oly gyakori kilátástalanságának könnyei vannak benne.