Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 9. szám · / · Nagy Endre: Fiam!...

Nagy Endre: Fiam!...
Elbeszélés (1)
5.

Abban a pillanatban, amikor a háborúba be kellett vonulnom, nagyjából így állottam:

Szegény apám meghalt volt. Logikátlan, szegényes véletlen végzett robosztus életével; foghúzásban szepszist kapott, amely három hónap alatt megölte. Anyámról eléggé gondoskodott az akácfautcai ház jövedelme; arra is futotta belőle, hogy kezdődő cukorbaja ellen gondozza magát. Feleségem anyai és hitvesi kötelességei közepett pompás rubensi asszonnyá érett. Most szebbnek láttam őt, mint amikor először találkoztunk; a kötelesség, a munka jobban kiragyogtatta, mint a legdrágább szépítőszerek. Leányom tizenkét évével még benne volt az édes cherubim-korszakban. Mindenki azt mondta, hogy az anyjához hasonlít, de én magamat ismertem meg benne. Ha kettesben egy könyv fölé hajoltunk és én a bujkáló jelentőségeket magyarázgattam neki, bele-bele felejtkeztem régi ábrándomba és fiúnak néztem őt. A vonathoz, amely a harctérre vitt, elkísért a családom és nehány fiatal író, aki pártfogó atyját látta bennem. Abban a pillanatban, amikor a vonat ablakából búcsút intettem feléjük, világosan átéreztem, hogy a tökéletes, beteljesedett boldogságot hagyom itt.

És mégis - megmondom őszintén, bármilyen furcsa - nem túlságosan fájt, hogy el kellett szakadnom tőle. Mintha valami igazságos, végső leszámolás várt volna, amelyen előbb-utóbb át kellett esnem és amellyel valami ismeretlen tartozásomat kellett lerónom. A harcteret képzeletemben valami pokoli kohónak láttam, amelyben közös masszába olvadnak össze az emberi külömbségek és jól esett arra gondolnom, hogy itt fogok elenyészni én is. Új idők új követelményei előtt máris könnyű szívvel temettem el a multamat és arról álmodoztam, hogy hősies lendülettel fogok beleveszni egy nagy, közös kataklizmába. Az ágyúdörej már előre is úgy zengett a lelkemben, mint egy örömünnep ébresztő harangszava.

Lassú döcögéssel, végnélküli ácsorgásokkal három nap alatt ért a hadivonat Galiciába. Utána még két napig meneteltünk éjjel és nappal és - anélkül, hogy egyetlen ágyú dörgését hallhattam volna - egész ezredünk be volt kerítve.

Orosz fogoly lettem.