Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 9. szám · / · Kosztolányi Dezső: Nyelvművelés
Schöpflin Aladár azt írja, hogy voltakép «vitára akart ingerelni». Ezért hálás vagyok. Ingerültnek lenni - legalább számomra -: kellemes állapot. Első cikkére (Nyugat, március 1.) másutt feleltem, «Bábel tornya» címen. (Pesti Hirlap, március 25, április 2.) Minthogy egyet-mást tüzetesen itt fejtettem ki, az érdeklődőket ide kell utasítanom. Most azokkal a megjegyzéseivel foglalkozom, melyeket válaszában tett. (Nyugat, április 16.)
Olyan ellenféllel, aki egy gondolat becsületéért küzd, elfogultság nélkül hisz meggyőződésében, aztán ismeri és tiszteletben tartja a vívás szabályait is, öröm vitatkozni. Még sebet kapni is jobb tőle, mint tapsot attól, aki nem érthet meg. Én sem remélem, hogy teljesen meggyőzhetem őt. Csak «kicseréljük nézeteinket», ami egyáltalában nem azt jelenti, hogy végül majd nálam lesznek az ő nézetei s ő majd az én nézeteimet vallja, úgy, hogy legközelebb újra kezdődik a vita, ellenkező előjelekkel. Puszta játék az ilyen eszmecsere. Amint az életben legtöbbször, magunkban beszélünk hangosan s azt képzeljük, hogy egy párbeszédben veszünk részt.
A vitatkozóknak azonban akarva, nem-akarva valamit közeledniök kell, márcsak azért is, hogy megvághassák egymást. Mindez - azt hiszem - már megtörtént, mind a két részről. Ő elismeri, hogy a nyelvművelést fontosnak és szükségesnek tartja, hogy a nyelvhelyesség terén sok kívánnivaló van s hogy a fölösleges idegen szavak használata rút. Én is elismerem, hogy szempontjai közül sok a megszívlelendő. Ha most sikerül még eloszlatnom egy két félreértést is, vitánk nem lesz meddő.