Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 8. szám · / · FIGYELŐ

Babits Mihály: KÖNYVRŐL KÖNYVRE

Karinthy és új novellái. - Már többször írtam Karinthy Frigyesről. Megírtam róla hogy a mai magyar írók közt talán ő áll legközelebb ahhoz amit régibb időkben zseninek volt szokás nevezni, s ami nem egyéb mint invenció azaz kitalálás; zseni az akinek «originális ötletei vannak» - így értették legalább nagyapáink. Mai irodalmunk nem nagyon kedvez a kitalálásnak és az «originális ötleteknek»: sőt a «kitalálás» szó maga is gyanusan cseng. Még a lírikusnál is az őszinte vallomásakat szokás becsülni, s nem az «originális ötleteket». A regényírót meg éppen másodsorba osztályozza a kitalálás és ötlet. Az élet pontos megfigyelése, a valóság türelmes ábrázolása, vagy, legvégső esetben, az emberi pszihológia mentül gazdagabb rekonstrukciója a saját lelkünk belső adataiból: igazabb írói erényeknek számítanak.

Karinthy azonban zseni és kitalál. Ez talán humorista-voltával függ össze. Nem véletlen hogy Karinthy úgyszólván nemzedékének egyetlen humoristája. Ez a nemzedék megvetette az észt és ötletet; a humor pedig mégis csak ésszel és ötlettel operál. A humoristában gyakran egy matematikus rejtőzik; s nem először írjuk meg azt sem hogy Karinthy szellemében van valami matematikai beállítottság. A matematika a lehetőségek tudománya, minden más tudománnyal szemben, melyek a valóságot keresik. Karinthy a lehetőségek szempontjából nézi a világot, s még a valóságot is a lehetőségek kontrasztjának szembeállításával szereti jellemezni. Ez viszi őt a fantasztikus novellához, amely egy másik matematikai hajlamosságú zseni (Poe Edgar) alkotása, s amely a világháború fantasztikus éveiben ismét divatba jött, ezúttal már nem mint magas irodalmi műfaj, hanem mint képzeletingerlő lektür és tömegtáplálék.

Karinthynál a képzelet nem érzéki, hanem intellektuális. Míg más írónál a fantasztikus ötlet többnyire csak ürügy különös képek idézésére, idegcsigázó hangulatok megteremtésére: Karinthynál maga az ötlet a fontos, furcsaságaival, vagy filozófikus érdekességével. Fantasztikus novellái mindinkább az ötletek puszta följegyzései, sokszor virtuóz, mindig bizonyos zsurnalisztikus élénkségű stílusban. Az ötleteket a modern élet, gondolat vagy tudomány újdonságai inspirálják, többnyire hírlapok vagy egyéb olvasmányok. Karinthynak sem ideje, sem kedve pszihológiai vagy tudományos részletekbe elmélyedni. Az ötlet csak veszítene ezáltal élességéből, meztelenségéből, meglepő, távlatokat nyitó villanásából, mely e novelláknak fő hatása, igazi ereje, s bizonnyal elég érték magában is.

Mégsem ezek a novellák azok amik Karinthy új kötetét méltóvá teszik régibb ővrjéhez: hanem éppen az a két-három darab a kötetben amelyik ezektől külömbözik. Az egyik mintha Karinthy humoreszk-könyveiből tévedt volna ide, nem ad semmi újat az író képéhez, de önmagában kitűnő társadalmi szatira: Az ember és a szék; valódi Karinthy-írás, a lehetőségek és kontrasztok humorával. A másik fantasztikus eszközöket használ, de fantasztikuma voltakép szimbolizmus; a Capillaria eszmeköréből való, s Karinthy újabb írásai közül a legpompásabbak egyike: Arabella. Itt a fantasztikum csak forma, mely az író líráját öltözteti képbe; ez a líra pedig pontosan és természetesen fejeződik ki a fantasztikus lehetőségek és kontrasztok nyelvén. Ez a kötet első novellája. A második viszont, mely a könyvnek címét adja, a Hasműtét, valami olyant árul el Karinthyról, amit eddig még nem igen ismertünk: a valóság és a konkrét emberi karakterek iránti érzékét. Az orvostanár, aki itt szerepel, valóságos ember, s nem tiszta abstrakció, mint például humoros figurái; s a miliőrajz is, minden fantasztikus színezése mellett, valóságos emberi miliőt ad, az élet reálisabb levegőjével. Karinthy egyetlen regénye, a Kötéltánc, annakidején némi csalódást hozott nekünk, éppen a valóságérzés bizanyos fogyatékosságait látszván leleplezni. Ez az új novella viszont megerősíti hitünket olyan lehetőségekben, melyek az író ismert képe alatt még mindig rejtőznek, olyan tehetségekben, melyekkel eddig még nem volt alkalma ragyogó és gyakran mélyértelmű írásainak a konkrét ábrázolások sűrűbb és súlyosabb ízeit is megadni.