Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 8. szám · / · Török Sophie: VERSEK
Nézzetek reám, lázadó vagyok!
csikorító fogaim közül vér csepeg
s két tébolyult öklömet ugy lóbálom
fejem fölött, mint szökött rab
elszánt késeit.
Itt állok meztelen homlokommal
s vad hajamat szelid koszoruk szoritják.
Hangosan jajgatok, szivemnek semmi se szent!
és pókhálóval kötözött lábaim jámboran lépkednek
ennen erényeim dicsért kertjében.
Szivemnek semmi se szent! szabad szelek
illata ingerel s letakart izmaim rángatóznak,
mint vad futást álmodó alvó állaté.
Gyülölet feszit, mint földalatti ár,
partok szakadtak bennem, pusztitó
méreg rágta át szivemet.
Görcsös ujjaim ellenségre lesnek,
de nincs ellenség, ki gyengébb ne volna!
magam vagyok csak lerombolásra érdemes.
Szabaditsatok meg!
Rombolni akarok! a magamét akarom!
pusztitani akarom mindazt, mi az enyém!
De semmim sincs. Testem sincs.
Tomboló erőim egyhelyben pörgetnek.
Futni akarok és nincsenek lábaim,
lekötözve ülök a földön,
hangosan sirok mint őrült
kit lángok nyaldosnak,
mégsem tudja mi fáj?