Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 8. szám · / · Török Sophie: VERSEK
Mint napos mezőn kóborlót követi
árnyéka, így követnek engem félelmeim.
Futok: velem futnak. Megállok - ők is
megállnak sarkamba hullva.
Senki sem lehet közelebb hozzám,
ha szeretet hajol felém - körülállnak
s eltakarnak előle.
Aki megérint engem
félelmeimet érinti.
Azelőtt tüztől féltem és sülyedő
hajótól, rablóktól féltem, leskelődő
gyilkos kezektől. Azóta kusza lettem
és komplikált. Már csak magamtól félek.
Testemnek minden pórusa ellenségem.
Etetem és altatom és ápolom őt,
s ezer ötlettel támad ellenem naponta,
hogy felvacogtassa éjszakáimat.
Innyem már nem tudja a jót,
füleim a szépet és szemem az enyhitőt.
Keserüt eszem és rémeket látok, s fülembe
szívem szorongó félelme zakatol.
Testem a gyönyörre emlékezni is elfelejtett.
Fájdalom vagyok és félelem vagyok.
S mig eszem és alszom
süket erőim hizlalják
növelik egyre nagyobbra bennem
a szörnyeteget.