Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 7. szám · / · Figyelő · / · Illyés Gyula: Katolikus költészet
A Mária Valéria utcai képzőművészeti szalonban nemrégiben Csók Istvánnak gyűjteményes kiállítása volt látható alkotásmódjának legjava korából való festményeiből. Megilletődve szemléltük e pompás, eddig önmaga számára megőrzött képeket, midőn a mai kegyetlen idő újból a nyilvánosság elé rendelte azokat, hogy elvegye tőle és áruba bocsássa. Kiváncsian fürkésztük az egykor már megcsodált festményeket. Mintha csak tegnap lett volna, mikor e finom alkotásokért először lelkesedtünk. Láttukra elfeledkeztünk a közben elmúlt esztendőkről. Csók képei első jelentkezésük üde frisseségével vettek körül, aggodalmas mérlegelésre percnyi időnk sem jutott, pedig mi minden tünt el azóta mellőlük színehagyottan, jelentéktelenné zsugorodva! Csók művészetének csöppet sem ártott az az idő, mely az európai naturalizmus és impresszionizmus korát immár történelmi emlékké avatta.
Csók művészetének kialakulása körülbelül ugyanolyan keretek között játszódott le, mint ama társaié, akiknek nevéhez a magyar századvégi festészet újjászületése fűződik. Első oktatását Pesten nyerte a mintarajziskolában, ahol Greguss, Lotz és Székely Bertalan voltak a mesterei. Ez a tanítás némi helyi és inkább csak tárgyilag magyaros színezettel a német művészet formavilágában mozgott. Aztán müncheni évek következtek, amelyek Csók mindinkább ébredező vágyait nem elégítették ki. Párisba kívánkozott, el is jutott oda, de mintha csöbörből vödörbe került volna, sorsa kezdetben Bouguereauhoz és Robert Fleuryhez vezette. Nemsokára azonban megismerkedett Bastien Lepage alkotásaival is és ez volt az első mély és termékeny hatás, melyet lelkébe fogadott. Ebben az időben még nem találkozott a francia impresszionistákkal, akiknek döntő hatását később kellett megéreznie. Így első, felszabadulást jelentő képeit a mérsékelt naturalizmus jegyében alkotta. E korból való Úrvacsorája, mellyel nem csekély sikert aratott, mert 1891-ben a párisi szalon harmadik érmét nyerte el vele. Nemsokára aztán hazatért Magyarországba, hol az önmagával küzködés nehéz évei következtek.
Naturalista kifejezésmódok és hagyományos formák között ingadozott. Ezek összeszövődésének eredménye volt első nagy sikere, a mindnyájunk ismerte Báthory Erzsébet. A megszokott történelmi képek elnyűtt témaköre és teatralitása helyett merészebb tárgyat és életteljesebb megoldást talált benne, de nagyjából mégis a történelmi iskola eszközeivel dolgozott. Volt azonban már ebben a szép festményben olyan festői érzékiség is, mely későbbi művészetére utal. De, jóllehet sokat emlegették és nem kevéssé vitatták e képét, Csóknak mégsem jelentett kielégűlést. Számos éven át járta a vidéket, hogy szakadatlan érintkezésben a természettel és az élettel önmagára találjon.
A kilencvenes években törekvéseivel párhuzamosan más magyar festőkben is hasonló nyugtalanság élt, hasonló vágyak ébredeztek: Nagybánya jelentkezett. Ebben a gyönyörű fekvésű magyar városkában lelkes úttörők új művészeti irányt teremtettek. Fogékonnyá tették a kort, hogy olyan festészet alakuljon ki benne, amely az új idők új lelkét új formákban fejezze ki. Egy egész fiatal nemzedék kezdte érezni, hogy a század második felének német mintára kifejlődött történelmi és zsánerfestészete mind lélektelenebbé válik, hogy van valami más tájék is, mint az atelierben elképzelt. Ki-kitörtek az akadémiák sablónjai közül, valami újra és jobbra vágytak. És bár szemüket a francia naturalizmus nyitotta fel, hogy a német akadémizmus formáival véglegesen szakítsanak, mégsem lettek a franciák szolgai utánzóivá, hanem mindenképen elkülönülő, friss, magyar művészetet kezdtek kialakítani.
Törekvéseik mély hatással voltak Csókra, aki testvéreit ismerte fel bennük. De végső felszabadulását, életének legnagyobb művészeti élményét neki is az jelentette, hogy a francia impresszionisták műveivel nemsokára megismerkedhetett. Ez döntő hatással volt reá, úgy, hogy művészete egy-két év alatt új és teljes virágzásba borúlt. Így 1913-ban számos, egészen sajátos, újszerű festménnyel már az a Csók István jelent meg közöttünk, akit az újabbkori magyar festészet egyik büszkeségének tartunk. Kiállítását igen nagy siker fogadta. És ettől az időtől kezdve művészetében mélyebb változással nem igen találkozunk, fejlődésének iránya ugyanaz maradt, inkább csak finomságokban gazdagodott.
Ha művészetének leglényegesebb vonását keressük, ezt alkalmasint végtelenűl gazdag színességének lágyan festői kifejeződésében ismerhetjük föl. Kora fiatalságától kezdve - persze kezdetben inkább csak ösztönszerűen - azok a jelenségek és művészeti alkotások érdekelték, amelyekben a világ színessége nyilvánult meg. Tizenhat éves lehetett, mikor az egy időben érdemetlenül annyit ócsárolt Makart egyik nagy festményének láttára ennek éppen azok a festői tulajdonságai voltak reá hatással, melyek művészetének nem legjellemzőbb oldalai. De azok az iskolák, melyeket Csók később látogatott, nem segíthették elő e hajlandóságai kifejlődését. És akármilyen szabadulást jelentett neki Bastien Lepage, vagy Dagnan Bouveret iránya, higgadt és kevéssé színes naturalizmusuk nem adhatott alka!mat saját színes látásának felébredéséhez. Ehhez a kései francia impresszionizmus tarka színálmai kellettek annak, kinek évek óta valóságos akadály volt minden, ami inkább vonalban, mint színben állt a képzelet előtt, a mi nyugodtan megrögzített volt, vagy higgadtan kitervelt, amiben nem nyüzsgött színtarka élet. A francia impresszionizmus nagyszerű eredményeivel találkozva rögtön megértette, hogy miért nem volt igazi kolorizmus az, melyet az akadémiákon tanítottak, színképzelete felszabadult minden régi nyüg alól és most már tudta, hogy mindent a levegő, a fény csillogó játékai között dús színtarkaságban kell ábrázolnia.
Így lett belőle a vibráló, opálos, a nemes gyöngy színeivel irizáló felületek lelkes költője. Lágy kanyargással futó és kevés festékű ecsetje meghökkentő ötletességgel, finomsággal kapcsolta össze színeit, melyek választékosan finom érzékiséggel sohasem harsogók. Mindig átlátszóan sugárzók és virágszirmok üdeségével fonódnak egybe. Nincsen izzásuk, de mégis erősen érzékiek, a gyönyörködésnek egy választékosan erotikus világából valók. Melodikusak és melódiáik üde fiatalságnak derűs dallamait zengik. Nem édeskések és sohasem kacérkodók, hanem mindig őszintén mondják el szép színálmait, mert mögöttük meleg szenvedély rejlik. Hamvasak és üdék, mint az őszi barack egymásba olvadó, remek színárnyalatai, sziporkázók, mint a nemes magyar opálnak szivárványos színjátékai. Gyakran olyan csillámlók, mint napsütötte ködök alatt nyúgvó viztükrök finoman borzongó felszíne, vagy olyan lágyan sugárzók és halványan világítók, mint a selymekből kibontakozó, fiatal női test. Mélységük alig van, mintha ezzel is kerülnék a tér hangsúlyozását, mert legtöbbnyire csupán a bámulatos színgazdagságban egybeszövődő felszínnek változatosságát akarják ábrázolni. Szinyei Hintájának végletekig megoszlott színskálája született újra. Sötét színfoltokat Csók talán csak azért vetett közéjük, hogy a világosak hamvasságát még jobban kiemelje.
Természetes, hogy e hajlandóságokkal a női test rajongó festőjévé kellett válnia. Rippl-Rónai és ő festik az új magyar festészet legszebb aktjait, melyek bársonyos csillogása páratlanúl áll a többiek eredményei között. De ezek az aktok is olyanok, mint többi festményei, a tárgyi elem háttérbe szorul rajtuk. Csak arra szolgálnak alkalmul, hogy finom színárnyalatok gazdagságában dúskálhasson. Bennük sem a három kiterjedésben elhelyezkedő térbeli jelenséget festi, hanem az egy síkban elterülő pompás színek árnyékolatlanul gazdag kavargását. A női testet sem emeli ki a környezetből mint főtémát, hanem a színességében épen olyan jelentős és gazdag környezettel egy színképpé foglalja össze. Ekképen női aktjainak lágyan omló szépsége nem él különálló életet, hanem beléolvad az egész kép színességének öszhangjaiba.
Csók nem szerette a nagy ellentéteket, a rikító hangsúlyokat. Legtöbb képére egyenletesen szétszórt világítás borúl. Mély árnyékok és ragyogó napsütésben égő színek nincsenek festményein. Hiszen ezek erőszakot követnének el színeinek finom átmenetein. Tájképei tehát erősen külömböznek a kezdeti pleinair ábrázalások harsogásától. Külömben sem iparkodnak a szabad természet fénytüneményeit ellesni, mint Ferenczy nagybányai képei. Üde színezésük nem a valóság utánzása, a bennük elömlő világosság már nem a nap közvetlen fénye, hanem szemének mindent egyforma értékű színességbe öltöztető gyönyörködése.
Tájképei - és lelkének tájképei közé kell számítanunk ezernyi színben tündöklő alakos képeit, így a pompás Züzü-ciklust is. E képek kimondhatatlanul finom és változatos színskálával omlanak elénk. A tárgyak térbeli kiterjedésüket, súlyukat veszítve csupán színeikkel jelennek meg, a téli tájakon érve el elfinomodásuk legmagasabb tetőpontjára, ahol a hó, vagy zúzmara borította fák gallyai a tél csodaszép virágcsokraivá kötődnek.
Ily tulajdonságokkal lett Csók a virágok szerelmesévé is. Dús tömegeiken ugyanazt a változatos színességet foglalta össze, mint többi festményein, sőt talán még felfokozottabban. Rá kellett találnia a magyar tengernek, a Balatonnak színpompájára is. Nagy viztükrének szűzies hajnalát, vagy esti búcsuzkodását, amidőn opálos rózsaszín, kékes, sárgás, zöldes, lilás árnyalatok színes fátyolába burkoltan a tengerből kiemelkedő Velencével vetekszik, Csóknak rajongva kellett ábrázolnia.
Művészetében pompásan érvényesült a századforduló emberének optimizmusa, melynek nincsenek nagy távlatai, de annál derűsebben örűl az élet és világ újonnan meglátott szépségeinek. Felszinük ragyogását még nem zavarja semmi gond vagy kétség. Új fiatalság gyönyörködő világszemlélete ez, mely ezernyi szépséget fedezett fel és mohón gyönyörködteti velük friss érzékeit. Gazdag, nyugodt kor visszfénye e művészet és minden könnyen övé, amihez közelít. Elfinomodott, boldog polgárság vidám élvezetvágyát hirdeti, örökös ünnepet, mely fölött az öröm tisztán világító napja ragyog.