Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 6. szám
Az ablakon besüt a nap.
Verset írjak? Vagy menjek el?
A tavasz hív. De szól a munka:
Mit bámulsz? Most dolgozni kell!
Nézz csak oda az ágy alá,
nézz a piszkos edényre,
szekrény mögött lapúl a por
s verset főzöl ebédre?
Nógasd napszámos két kezed, hogy
seprűt ragadjanak
s táncoljon a mosogatórongy
gyors ujjaik alatt!
Hát persze, másra nincs idő
és már kedv sincs elég tán.
Nagyságos asszony a nevem,
de a kezem cselédlány.
Lecsúsztál - gondolom nevetve -
proli nagyságos asszony!
Lánykorodban csak zongoráztál,
ültél a Duna-parton,
vagy, míg az apád dolgozott,
bújtad a könyveket
s nem tudtad, hogy az idő egyszer
csak munka s pénz lehet.
Az ablakon besüt a nap.
Sirassam, aki voltam?
Eh, élni kell! Dalolni kezdek
és minden újra jól van.
Péntek: tésztanap. Ez a fontos!
Ma csusza lesz ebédre!
Liszt ide, tojás! Mégis úr,
ki a magi cselédje!
Gyúrom a tésztát, nő, dagad,
jó friss szag száll belőle,
belegyúrom a napot is,
hogy csak úgy ragyog tőle.
Napfény, te aranyos jövő,
ragyogj egész napomra,
ragyogjon tőled a sötét
földszinti szoba-konyha!
Csak vesszen, ami elveszett,
más sorsa még kutyább:
de jön a tavasz és dalol
bennem az uj világ,
az uj cseléd, aki többé
nem hajt már derekat,
legfeljebb a dézsa előtt,
ha súrol egy fazekat.