Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 5. szám
Nem hagysz nekem eleget enni
hogy megtanits örökre lenni,
Nem hagysz nekem sohasem inni
hogy tudjak a szomjamba hinni
Az asztalodhoz hivsz naponta
a dús teríték csupa pompa,
Én, férfi, ennék, egyre innék
igérve mindég, tiltva mindég
Mint szajha kínálsz csók izével
itatsz a könnyeim vizével,
A te kegyed áldása megvert,
s libegve tartasz engem, embert,
Igy váltod a multat jelenné,
a végeset is végtelenné
Te vagy, mi van, te vagy az emlék,
futnék tetőled s visszamennék,
Lásd, én tudom mi e bújócska,
ó folyton-új és folyton-ócska
De mondd, miért e gyatra-elvű
miért e fájdalmas remekmű,
Titokzatos, örök müvésznő,
boldogtalan játékra késztő,