Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 4. szám · / · FIGYELŐ · / · Színház

Schöpflin Aladár: BEMUTATÓK

A kaméliás hölgy a XIX. századi dráma legparádésabb szerepe. Három nemzedék drámai színésznői mutatták be vele képességeik legjavát s arattak nagy sikereket minden színpadon. Gautier Margit sikoltása, zokogása, suttogása és köhögése a polgári közönség megszámlálhatatlan sokaságának tapsai között hangzott Szentpétervártól Sanfranciskóig s még ma sem kell nagyon öregnek lenni, hogy az ember legnagyobb színpadi élményei közé sorozza ezt a szerepet. Nem a darabot, hanem a szerepet, mert A kaméliás hölgy a tipikus szerep-darab, egy színésznőre szabott, de ezt az egy színésznőt ellátja olyan széles regiszterrel, a hatásnak olyan lehetőségeivel, mint talán egy színdarab sem a XIX. század irodalmában. Megvan benne a romantika kedvelt antitézise: egy kokott tiszta szerelmének tragédiája. Megvan benne a mult század közepén szép betegségnek tartott tüdőbaj, költők és boldogtalan szerelmesek betegsége. Megvan benne a francia forradalom után hatalomra jutott és meggazdagodott polgárság igyekezete a saját erkölcsi rendjének és társadalmi rétegződésének tisztázására. Az erkölcsösök számára megvan az elégtétel, melyet a polgári család Margittól kap, az érzelmesek megsirathatják a szerelemben megtisztult és megtisztulásában elpusztult hetéra szomorú sorsát. Ezek mind a keletkezés korának követelményei, de halványabban bár, a hatásuk ma is megvan még. Ami azonban ma is alkalmas a nézőt magával ragadni, az az alkalom, hogy kitűnő színésznő végigjátszhatja a szenvedélyes szerelem egész széles skáláját a férfival való megismerkedés pillanatától az elkerülhetetlen halálos végig. A darab végképen elavult, problematikájával és stílusával együtt, de megmaradt a szerep, amelyet egy színésznő életre kelthet. Nyilván ez vezette a Vígszínházat műsorra tűzésekor. Feltételezték, hogy a közönség látni kívánja Gombaszögi Fridát, amint egész művészi erejét minden eszközével kipróbálja abban a szerepben, amelyet Sarah Bernhardt, Duse, nálunk Márkus Emilia tett a színház történetében emlékezetessé. Segítségére siettek azzal, hogy Hajó Sándorral átdolgoztatták a darabot, kiküszöbölve avultságait (ami persze csak külső dolgokban, egyes jelentéktelenebb részletekben sikerülhetett) és hogy feldíszítették a színpadot díszlet és kosztűm pazarló szépségeivel.

A rendezés, Job Dániel munkája, a szavaló-színjátszás számára írt darabot transzponálta a mai halkabb, a természetes társalgáshoz közelebb álló színjátszási módra. Már Duse is ehhez a modern stílushoz formálta játékát, Gombaszögi Frida még jobban lehalkítja a szerepet. Az egykor híres dumasi sikoltások ezúttal teljesen elmaradtak, a tirádák elhalkultak, fedett hangon szólalnak meg olyan szavak, melyek valamikor harsogva robbantak, a beszéd bensőbb ltt és inkább emberi, mint színészi. ezzel a művésznő nagy nehézséget támasztott önmagának, lemondott a külső eszközök nagy részéről, szűkebb keretek között kellett ugyanannyit kifejeznie. De a nehézségeket bravurral győzte le, a szerep színpadiasságát emberivé nemesítette. Igazában ő modernizálta a darabot, élővé tette a mai néző számára. Ami már-már merő burok volt, azt megtöltötte élettel s a szöveg avult szavai is elteltek az élet pirosságával. Gombaszögi Frida művészi ambiciójának egyik legnagyobb győzelme ez a játék.

Úgy látszik, Amerika üzleti életében sem ismeretlen a gangsterség. Henry Ford a minap panaszolta fel, hogy vállalatait a bankok váratlan rohammal akarják a pangás kedvezőnek vélt pillanatában megrohanni és kicsavarni kezéből. Szóval a sikeres üzletember mindig ki van téve egy ilyen rohamnak valamely sebezhető pontja ellen. Ha a sikeres üzletember ezenfelül a legalacsonyabb sorsból verekedte fel magát, a régi gazdag patriciusok arisztokratízmusa annál bőszebben támad a kipécézett áldozatára s ha még ezenfelül zsidó is, a vak antiszemitizmus, amely szavahihető tanuk, köztük Elmer Rice az író szerint, különös élvezetté teszi a támadást. Ez Rice darabjának, Az ügyvéd-nek társadalomlélektani kiindulópontja. A cselekmény pedig Simon, a szinte koldussorból fölemelkedett nagy ügyvéd élet-halálharca az orozva nekiszegzett támadás ellen. A szerkezet, melyben ez a cselekmény a néző elé kerül, kiválóan érdekes, sőt elmés: a harcból alig jut valami a színpadra, minden hátra van tolva a színfalak mögé, élénk csak a harcnak a különböző emberekre való hatásai, a többé-kevésbé érdekelt szereplők magatartása vetitődik, de ebben a vetületben benne van a feszült, izgalmas dráma. Az első felvonás csaknem egészében milieu-rajz, látszólag széteső foglalatban, de az író megmutatja benne az amerikai forgalmas ügyvédi iroda életét, magát az ügyvédet, a társát, aki a bajban is hű marad hozzá, a titkárnőt, aki konok, néma szerelemmel néz rá, a feleségét, aki patricius gőggel tűri férje plebejus imádatát s máris bizonyos, hogy a bajban el fogja hagyni, az anyját, az egyszerű okos öregasszonyt. S már tudjuk, a támadás megindult, célpontja az ügyvéd egy fiatalkori botlása, amelyért ki akarják záratni az ügyvédi kamarából. A második felvonásban az ügyvéd a sarokba szorított tigris vad lendületével és időnkinti ellankadásaival folytatja a harcot, de ebből is csak a reflexek vannak a színpadon: az ellenség, akit hiába hív fel, nem jön a telefonhoz, a semmiről sem tudó s mindent megsejtő szerelmes titkárnő ideges aggodalma, a feleség árulása, aki hideg undorral hallgatja a férj vallomását a kelepcéről, melybe került. Aztán egy ügyes alkalmazott gangster-trükkje révén az ügyvéd kezébe kerül a védőfegyver az ellenség ellen, egy csomó levél, amely a támadót még nagyobb csirkefogónak bizonyitja. A harcot az ügyvéd a felesége megtartásáért vívja, aki folyton megalázza és akit ép ezért az arisztokrácia iránti hódolattal imád s mikor győz a harcban, az asszony már indul udvarlójával Európába. Ettől a harc, a győzelem elveszti értelmét, az ügyvéd összetörik, az öngyilkosságtól csak a titkárnő tartja vissza s a munka, a karrier új lehetősége állítja helyre életkedvét. Ez a befejezés kissé frazeológiának hangzik, de a drámai szerkezet ellenállónak bizonyul, a darab szilárdan megáll a színpadon. Amerikai írta, az eszközei néha inkább erőszakosak, mint erőteljesek, a szerző tanult Európától, Bernsteintől Ibsenig, de a szerkesztés érdekességén kívül is írónak bizonyul az alakok körvonalainak felrakásában, egymáshoz való viszonyuk s a különböző helyzetekben való magatartásuk ábrázolásában.

Az előadás, azonkívül, hogy nem tudja eltüntetni a réseket egyik-másik jelenetek között, érett színpadi munka. Ódry Árpád rendezte és ő is játssza a főszerepet. Erőteljes, hatalmas játékot ad, teljes biztonsággal mozog a széles skálán, mint reflektorból a fény, az egész cselekményre árad belőle a feszült izgalom. Várady Aranka, Mihályfi Béla, Mátrai Erzsi, Somogyi Erzsi, Sugár Károly, Lehotay Árpád, Halmi Margit, Forgács Antal játszanak jelentősebb szerepeket, kifogástalanul, egy kis charge-szerepben tehetségként tünik fel egy Ungvári nevű akadémiai növendék.

Gáspár Miklós - fiatal írónő, álneve - bizonyára nem azzal az elhatározással fogott hozzá új darabja írásához, hogy valami magas és mély dolog fog a keze alól kikerülni. Egyszerűen derűs, szórakoztató darabot akart írni, amely a közönségnek egy kellemes estét szerez, a színészeknek alkalmat ad a jó játékra, s a művészetnek a könnyü témával való ügyes játékkal és a dialógus pikantériájával ad némi elégtételt. Mint az ekkora igényű színpadi írók szokták, a közönségnek mese-vágyára alapította számítását. Az emberek, ha színházban ülnek, a bennük élve maradt gyerek kíváncsiságával szeretnek mesét hallani-látni a színpadról s ha ez a mese kedvükre való, a gyermek hiszékenységével vetik alá magukat a szuggesztiójának. A közönséget erre a hiszékenységre preparálni - erre kell nemcsak a színpad, hanem a nézőtér atmoszférájának megérzése is, bizonyos szavakkal meg nem magyarázható consensus a nézőtérrel, amely minden színpadi sikernek az előfeltétele. Ha a mese kissé naív, az nem baj, mert a néző naivvá válik abban a pillanatban, amint a darab megfogta. Csak ne legyen naivabb a közönségénél.

A Rendkívüli kiadás pontosan annyi naivitással jön, amennyi a közönség lelki állapotának megfelel. S hamar kézbe tudja venni a nézőteret. A szerkesztőségi jelenetek derűsen karikirozott beállításával kezdi s ezzel ügyesen jelzi a darab atmoszféráját, jelzi a szerkesztő és a tehetséges újságírónő közötti vidáman reménytelen szerelmi ügyet és előkészíti a tulajdonképpeni cselekvényt. Már előre tisztában vagyunk az egész darab temperaturájával, mikor belép, kutyakorbáccsal a kezében a képviselő, akit az ujságírónő, férfi-álnév alatt megtámadott. Elsődleges komikum: a dühöngő politikus kutyakorbácsa elé áll a támadó cikk szerzője, a szép fiatal lány. A kedvére való dolgokat kívánó nézőben már megmozdul az öröm, hogy kedvére való dolgokat fog kapni: az ujságírónő a végén jó parthiet fog csinálni, gazdag, előkelő és tehetséges politikust fog férjül kapni és jól jár a haragjában is rokonszenves képviselő, mert olyan feleséget kap, aki okos és jó guvernántja lesz, ime, máris leszoktatta a duhajkodástól és komoly munkára térítette. A minden nőben benne levő guvernánt-ösztön már előre helyeslőleg bólintgat ilyen kilátásokra. De egy kis pezsgőt is kell tölteni az italba, hogy limonádé ne legyen belőle s ki kell elégíteni a közönség vágyát egy kis pikantériával, a kezdődő szerelmet, mielőtt törvényes megoldásra jutna, meg kell kicsit hengerelni az enyhe erótika fürdőjében. A képviselő, aki egy ujságírónak sem ad interjut, kivételt tesz az ujságirónővel, de úgy, hogy odarendeli este a lakására. A látogatásból természetesen nem interju-jelenet lesz, hanem heves szerelmi ostrom s az ujságírónő csak az utolsó pillanatban tud megmenekülni a heves udvarló karjai közül, akinek szívében már odaadta magát. Ezen a ponton kerül életveszélybe a darab: a szerelmi ostromot a szerző nem tudta jól vezetni, a szavak, amelyeket mondanak, nincsenek hatásosan megválogatva, a két szerelmes lépésről lépésre való közeledését nem érezzük eléggé, ostrom és védelem egyaránt lanyhának tünik fel, ezért a feszültség jórészt meglazul. A harmadik felvonás aztán nagyjában elhárítja a veszedelmet, a szerkesztő igen jól megírt szerelmi vallomása megjavítja a hangulatot s a politikus és a nő közötti nagy jelenet szerelmes civakodásokon át, célba találó szavak után belefut az eljegyzés kikötőjébe. A darabot az ötödik előadáson láttam s meggyőződtem róla, hogy a közönség jól járt vele és megelégedetten távozott. Azt kapta, amit kapni szeret.

Ebben természetesen megvan az érdeme a Belvárosi Színház előadásának is, amely Bárdos Artur rendezése alatt a darab minden frisseségét érvényre hozza. Beregi Oszkár, akit most látunk először vígjátéki szerepben, úgy játszik, fölényesen, a nővel, mint az oroszlán a kismacskával, okoskodó pattogását a férfi mosolyával nézi: hiába vagy modern dolgozó nő, tehetséges ujságíró, mégis én vagyok a férfi s te akárhogy meg akarod mutatni, hogy komoly, okos ember vagy, mégis csakúgy alám fogod vetni magadat, mint akármelyik buta csibe. Ez a játék adja ki a szerző attitudejét a témával szemben. Az ujságírónő szerepében Muráti Lili igazolja most már kétségtelen tehetségét. Megvan a kedvessége, el tudja hitetni okosságát, tud a szerelemben vonakodó és odaadó lenni, csak még egy kis hajlékonyságot kell tanulnia, az átmenetek finomabb árnyalását. A szerkesztő második sorba állított szerepét az első sorba állítja és a darab egyik vonzóerejévé teszi Páger Antal, különösen a harmadik felvonásban, - egy halk tragikomikus hangot játszik, szentimentális érzésből, cinizmusból, öngúnyból és mindenbe beletörődő könnyedségből keverve. Egy betétszerű komikus házaspárt Harsányi Rezső és Ákos Erzsi játszanak mulatságosan, a szerkesztőségi figurák között Nagy György tünik fel.

Éjféltől hajnalig - amerikai bűnügyi dráma, E. Sheldon munkája, a Magyar Színházban. Úgylátszik, Amerikában nagy téma a szerelmi gyilkosság. Különösen, ha a felső úgynevezett tízezer körében követik el. Nagy ujságszenzáció és nagy társasági szenzáció, amit kellően élvezni tudnak az unalom elől mindenáron menekülő emberek. Fejős Pál előadása a Nyugat irodalmi szalonjában, mely a Nyugatban is megjelent, fogalmat ad arról, hogy az unalom milyen óriási társadalmi tényező Amerikában. Nemcsak a filmnek magyarázata, hanem a szesztilalom elleni permanens forradalomnak, a jómódú és gazdag rétegek mindenféle kicsapongásainak és annak is, hogy az emberek szórakozásból házasodnak és válnak. A dollárokért folyó perekben kiteregetik legdiszkrétebb titkaikat és magától értetődő könnyedséggel ölnek. Ha az ember az ujságok szenzációiból meríti ismereteit, azt kell hinnie, hogy egy szerelmi hármasból revolverrel vagy méreggel kiküszöbölni a fölöslegessé vált harmadikat, nem sokkal nagyobb dolog, mint az a matematikai művelet, amelyben az a feladat, hogy az egyenletből kiküszöbölendő az egyik tényező. S azt is kell hinni, hogy a szerelmi bűnügyekre külön judikatura fejlődött ki Amerikában, amely mindig kész megbocsátani a gyilkosnak, ha ügyesen védekezik és főként ha szép fiatal nő. A valóságban ez valószínűleg nem egészen így van, hiszen az irodalom mindig az életjelenségek kiélezésével dolgozik, de viszont ha az irodalom felkap egy jelenséget, az ha enyhébb formában is, de bizonyosan megvan.

Sheldon darabjának hősnője a matematikai kiküszöbölést elegáns könnyedséggel végzi el. Harminckét éves hajadon, gazdag és elegáns, skrupulus nélkül élvezte a nemi szerelem gyönyöreit. Jelenleg épen a délamerikai barénekeshez jár éjfél utáni látogatásokra. De közbejön az angol lord, munkáspárti képviselő és ezenfelül abszolút férfi, aki végre felébreszti a sok sexuális örömmel elaltatott szerelmet. A nőnek minden áron ki kell küszöbölni a barénekest, aki zsaroló fellépéssel követeli a maga szerzett szerelmi jogait. A legbiztosabb mód erre mégegyszer, utoljára elmenni éjjel a bar-énekeshez és sztrichnint keverni a kávéjába. Európai nőről ha volna szó, ez sötét rémdráma volna, de az amerikai atmoszférában ugy látszik, egyszerűen dráma. Én szívesen elengedném a bar-gigolo halálvergődését a színpadon, igazat adok Racineéknek, akik a halálokat jobb szerették a színfalak mögött elintézni. A gyilkosság után nagy vallatás következik. A gyilkos nő egy professzionista lélekjelenlétével tünteti el a nyomokat, de mind mégse tudja eltüntetni, egy féltékenységből leskelődő vetélytársnő vallomása, egy az áldozat zsebében talált kis gyémántkereszt elárulják. S ezzel, nem pedig a szerelmi tobzódás és a gyilkosság jeleneteivel kezdődik a dráma. A gyilkos nő felfokozódik, mondhatni megnő a tagadásban, amely számára megfeszített harc az életért, minden gyanúok, minden bizonyíték ellenére tagad, tagad, geniálisan tagad és kierőszakolja magának a néző együttérzését. Ahogy ezt meg tudja csinálni, az az író bravurja. Az amerikaiak mintha új atmoszférát hoznának a színpadra, nyerset, erőszakosat, de mégis újat. A végén az esküdtszék felmentő ítélete után látjuk a nőt s ekkor mutatja meg az író, hogy finom írói ösztön is van benne: ahogy mindenki elhúzódik a gyilkostól, még az apja is, csak az angol lord marad mellette. Ez szép és drámai, egész különösen jó happyend. A szavak is jók hozzá. Olyan, mint a jó ürmös bor, keserű is, édes is. Végeredmény: Sheldon nem tér ki a nyers hatások elől, nem veti meg a film-megszokás segítségét, de tud íróhoz méltó eszközöket is használni. A bűnügy témát bizonyos nem éppen nagy, de mégis művészi magaslatra tudja emelni.

Az előadásból, melyet Góth Sándor kitünően rendezett, legelső sorban Somlay Artur játéka emelkedik ki. Meggyőző angol gentleman, férfias, komoly, meleg, élő ember. Lázár Mária pályájának első drámai szerepében is megállja helyét, eszközei még sokszor inkább a színpadról valók, mint az életből, de a vallatás hosszú jeleneteiben feszült élet van benne. Kitünő Törzs mint ügyész, Góth talán kissé túljátssza az apját. Kis szerepben Székely Lujza ad jó játékot.