Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 4. szám
Eleinte nem láttalak,
ha szemtől-szembe nem,
nem álmodtam veled sokáig,
ha csak nem éberen.
Vakított arcod mint a nap,
életem napja volt.
Felkelt a nap, lement a nap,
feljött a hold, a hold ...
Látlak már hogyha gondolok rád,
gondolok eleget,
elrejtenek előlem olykor
sötét gondfellegek, -
azokon is átsejlik arcod,
győz és uralkodik,
mosolyog rajtam, hitet, ámít,
gúnyol, árulkodik.
Azt hittem hogy majd naplementén,
enyhül e szenvedés,
szelíd merengés lesz a holdra
a rádemlékezés. -
Hideg hold a távoli kedves,
nem melegít, de von,
toronytetőre, víztükörre, -
halálos hatalom! ...