Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 3. szám · / · FIGYELŐ · / · Kosztolányi Dezső: KARINTHY TORZÍTÓ MŰVÉSZETE
Csakhogy az ő irodalmi torzképei egyáltalán nem mókák. Bírálatok ezek egytől-egyig, álarcos vagy álruhás bírálatok, a bírálatok legnemesebb fajtájából valók: az alkotást nem fogalmakkal és elméletekkel jellemzik, hanem érzékileg és érzékletesen. Egy igazi alkotást a kontárműtől az különbözteti meg, hogy érzéki és érzékletes, hogy tetszetős volta ellenére sem a felületen mozog, hogy sokkal több van mögötte, mint sejtenők. Ismerjük a tarka-színpadok művészeit, akik csalódásig tudják utánozni egy színész hangját és tagjátékát s azokat az ötletes stílus-bohócokat is, akik oldalakat tudnak írni ennek vagy annak a modorában. Ez a műfaj régi. Már
«Fülledt és fojtó volt a levegő, mindenféle virágok szagváladékokat leheltek ki magukból, nemi betegségekben szenvedő pacsirták nyöszörögtek az ágakon.»
Ez a részlet jelképpé válik. Elgondolkoztat bennünket és megdöbbent. Leleplez valamit, amit addig nem láttunk ennyire világosan. Torzképeit oly alaposan átgondolja, oly keményen építi föl és szerkeszti meg, hogy végül - elolvasásuk után is - távlat nyílik elénk, mintha magasban jártunk volna és kilátótoronyból néztünk volna le a lapályra.
Kétségtelen, az olvasók zöme csak a külsőlegest és mulatságosat vette észre ebben a korán népszerűvé vált műfajban: a stílus-torzítást. iJgy nevettek rajta, hogy belefájdult a véknyuk. Micsoda ördöngős egy tréfamester, aki így kizsigerel mindenkit.