Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 3. szám · / · FIGYELŐ · / · Kosztolányi Dezső: KARINTHY TORZÍTÓ MŰVÉSZETE
Karinthy nálunk a rendszeres bírálat hiányát pótolta. Voltak és vannak tanult bírálóink, de az irodalmi bírálat egységesen sohase fejlődhetett ki. Először nem engedték meg a hatalom basái, aztán hovatovább olyan életveszélyes mesterséggé lett, hogy maguk a bírálók önként mondtak le róla. (S afféle szerepet töltött be a mi megfélemlített, koldusfillérekből és pajtási bókokból tengődő irodalmi életünkben, mint az udvari bolondok a régi királyok udvarában. A zsarnokok nem adnak népüknek alkotmányt, nem biztosítják a szabadelvű eszmecserét, nem tűrnek ellenvéleményt, de maguk mellé szerződtetnek egy udvari bolondot, aki a tömegek lázadását, a forradalmat személyesíti meg, ártatlan formában, fején a csörgősipkával s szeszélyből, úri kedvtelésből - talán öntudatlan vezeklésből - azt se veszik zokon, ha udvari bolondjuk egy őszinteségi rohamában «agyalágyult hülyé»-nek nevezi őket. Így mondhatott olykor Karinthy is igazságot az író és költőfejedelmeknek. Eleinte rémülten hallgatták. Később azonban elkacagták magukat. Másokat, akik egy «komoly» értekezésben közölték volna velük ennek az igazságnak ezredrészét is, azonnal lenyakaztatták volna. De őt élni hagyták, valahogy. Végre az igénytelenség bohócköntösét viselte. Megbocsátólag legyintettek. Még azt is elfelejtették, hogy ennek a csepürágónak otthon megvan a maga külön trónja.