Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 3. szám
Az utóbbi három esztendőben három ízben fordultam meg Amerikában. Első amerikai utam az ú. n. «prosperity» utolsó éveire esett, második amerikai utam arra az időre, amikor a depresszió már teljes mértékben dühöngött, a harmadik pedig mostanra, amikor a hivatalos statisztikai jelentések szerint ez a depresszió mélypontját érte el. Mindazok a gondolatok, melyek amerikai tartózkodásom alatt fogtak el, rendkívül deprimálók, nemcsak Amerika sorsát és mai állapotát illetőleg, hanem az egész emberiség és az egész emberi faj sorsára vonatkozólag.
Hogy ezt a gondolatot teljes ívelésével és nagyságában áttekinthessük, szükséges, hogy egy nagyon futólagos visszapillantást vessünk Amerika történelmének megindulására, mikor körülbelül ötszáz esztendővel eaelőtt, Kolumbus Kristóf 3 vitorláshajóval és 88 főnyi legénységgel nekivágott az Atlanti Óceánnak. Az utas, aki ma egy modern óceánjáró fedélzetén New York felé halad, akaratlanul is visszagondol erre az első utazásra, mikor a legénység azt hitte, hogy a végtelenség felé vitorlázik. Csak azért említem fel és idézem az első amerikai utazás emlékét, hogy teljes mértékében és teljes mélységében feltáruljon ennek az új világnak az ifjú volta. 500 esztendő még az emberi civilizáció történetében is nagyon rövid időszak. Amerika történelmének kiemelkedő mozzanatai mindnyájunk előtt ismeretesek. Kolumbus felfedezése után spanyol kalandorok vették birtokukba Délamerikát. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az első spanyolok az európai vallásháború izzó levegőjéből léptek Amerika földjére, ahol ezeknek a spanyol keresztényeknek első dolga az volt, hogy az ottlévő indiánokat megkeresztelték, ami az ő fogalmazásukban annyit jelentett, hogy kardélre hányták. Az Amerika felé áramló európaiak, a spanyolok után elsősorban az írek, angolok, majd később a hollandok és németek az északamerikai Egyesült Államok területén lakó, körülbelül 12 millió lelket számláló indián népet az idők folyamán annyira kiirtották, hogy e pillanatban Amerika indián lakóssága nem számlál többet 200.000 léleknél. Ez a 200.000 indián feldarabolva és elszóródva él Amerika testében. Arizonának és New Mexicónak vannak részei, ahol a pueblo-falvakban eredeti szokásaik szerint élnek, ami nem jelenti természetesen azt, hogy az amerikai civilizáció eszközeit igénybe ne vennék.
Sajnos, nem sikerült megvalósítanom azt a tervemet, hogy csatlakozzam egy igen kiváló magyar tudóshoz, Roheim Gézához, aki ebben az időben érkezett a Délszigetekről, ahol teljesen műveletlen és barbár benszülötteken a pszichoanalitika kérdéseit tanulmányozta s most bejárta az épségben levő indián falvak lakósait és hosszabb tanulmányokat folytatott velük. Hogy mit jelent ma Amerikában egy indián, azt egy élményemmel illusztrálom. Hollywoodban volt egy indián üzlet, ahol indiánok által font kosarakat, indiánok által szőtt szőnyegeket, nyilakat, tolldíszeket és általában ilyen néprajzi tárgyakat árultak. Ez a kis üzlet közvetlen szomszédságában volt a hotelemnek és reggelenként mindig bementem vásárlás ürügye alatt, de valójában azért, hogy gyönyörködjem abban az emberpéldányban, aki eredeti színes indián ruhájában valami hallatlanul felséges nyugalommal állt a pult mögött. Fiatal indián férfi volt, akinek hollófekete hajfonata előre csüngött a két vállára s akinek az arcára a régi és hamisítatlan indiánok bronz- és vasvonásai voltak vésve. Ez az emberi arc és emberi nyugalom úgy hatott az amerikai élet nyüzsgésében és felbomlott idegrendszerében, mint az ős-nyugalomnak valami csodálatosan szép szobra. Egy reggel akkor sétáltam el az üzlet előtt, mikor a rolót éppen felhúzták. Benéztem az üzletbe és a következő jelenetnek voltam tanuja. Egy civilruhás férfi levetette felsőkabátját, belenyult a zsebébe, kivett két, félméter hosszú hajtincset, feltűzte őket és felöltözött indiánnak. Szóval ma már hiába keresi az ember Amerikában az igazi indián-példányt; ezek kiveszőben vannak s amikor azt hisszük, hogy találtunk valakit, az is teljesen az amerikai üzleti szellem szolgálatába van állítva.
Visszatérve még egy pillanatra Amerika történetére, tudjuk azt, hogy az gyarmatosok kezdetben Amerika keleti partvidékeit vették birtokukba, azt a részt, amely a mai New Yorktól Kanadáig terjed. Itt alakultak az első, angol gyarmatok körülbelül a XVII. század elején és ez a gyarmati politika és gyarmati szellem lassanként nyomult befelé a mai Egyesült Államok területébe, akkor még füves térség és szűz vadon volt. A gyarmati rendszer kialakulásánál bennünket e pillanatban csak az érdekel, hogy az északi államok főleg kisebb gazdaságok alapításával foglalkoztak; itt voltak az első amerikai farmok. A társadalmi osztályok kialakulását illetőleg ez annyiban fontos ránk nézve, hogy megszünt az úr és a cseléd közti különbség. Fent az északi gyarmatoknál olyan óriási földterületek állottak a bevándorlók rendelkezésére, hogy ha valamely bevándorló hajó cselédeket vitt is magával, ezek rövid idő alatt összaeszedték batyujukat, továbbálltak és új farmot alapítottak; viszont délebbre, ahol az angol gyarmatosítás főként dohánytermeléssel foglalkozott, Virginiában és a körülötte levő államokban szükség volt rabszolgákra, úgy hogy már a XVII. század elején megérkeztek az első holland hajók néger rabaszolgákkal.
Ez a különbség a történelmi visszapillantás szempontjából azért fontos, mert itt rejlik a magyarázata Amerika későbbi politikai és történelmi kialakulásának. Az amerikai polgárháború, Északnak harca a Dél ellen a rabszolgaság kérdése körül alakult ki, sőt Amerika mai politikai keresztmetszete, a republikánus párt és a demokrata párt ugyancsak itt találja valami homályos magyarázatát. Tudni kell azt, hogy Amerikában politikai pártok európai értelemben nincsenek.
Amerikában két uralkodó politikai párt van:
A két vezető párt mellett természetesen létezik Amerikában 7 vagy 8 kisebb töredékpárt is, melyek közül számunkra a legfontosabb és legérdekesebb a szocialista párt sorsa, melynek vezére, Normann Thomas az elnökválasztáson is fellépett. Normann Thomas maga is bevallja a saját pártjáról, hogy Amerikában a szocializmusnak nincs gyökere; a szocialista párt felvonulása az elnökválasztásokon mindig csufos vereséggel végződött. Ennek az oka elsősorban az, hogy a Marx-féle szocializmus Amerikában teljesen idegen talajba van átültetve, értve alatta azt, hogy Amerika, bár politikailag és közigazgatásilag a legtökéletesebben megszervezett egységes állam, tulajdonképpen a legkozmopolitább emberi egyesülés, ahol a 48 állam majdnem mindegyikének külön faja, külön mentalitása, sőt a régi időkből származóan külön törvényei vannak. Az amerikai szocialisták, amint Normann Thomas mondja, azért nem bírnak semmi befolyással az amerikai életre és azért nincs politikai jövőjük, mert akcentussal beszélik az amerikai nyelvet, ami azt jelenti, hogy az amerikai szocialisták németek és zsidók. A
Éppen a társadalmi szerkezet megértése szempontjából tartottam szükségesnek a történelmi visszatekintést, vagyis annak vizsgálatát, hogy az az új embertömeg, amely ma Amerika lakósságát jelenti, milyen változáson ment keresztül az utolsó 500 esztendő alatt és elsősorban, hogy melyik volt az az emberi faj, amely Amerika keleti partjain tanyát vert, gyarmatokat alapított s mint egész külön emberi faj indult el Nyugatamerika belsejébe. Ha arra goudolunk, hogy Kolumbus első három hajójának legénységét a bizonytalanság és a halálfélelem kínozta, tudnunk kell, hogy évszázadokkal ezelőtt hajóra ülni és Amerikába kimenni annyit jelentett, mint az ördögnek eladni a lelkünket. Az amerikai utazás életveszedelmet jelentett, aki tehát Amerikába vándorolt, az már az európai társadalomnak egy kiválasztott individuuma volt, erősebb fantáziával, szélesebb mellkassal, hatalmasabb akarattal, úgyhogy az Atlanti Óceán mint egy óriási szűrő szerepel, ahol egészen különös kiválasztódás történt. E kiválasztódásról Darwin azt mondja, hogy az amerikai faj elsősorban fegyencekből, rabszolgákból és olyan emberekből rekrutálódott, akik fizikailag és lelkileg erősebbek és durvábbak voltak az Európában maradtaknál. Az erősebb, durvább, bűnözőbb emberfajtának ez a kiválasztódása teremtette meg az amerikai fajt. Természetes, hogy amidőn lelki és testi brutalitásról beszélünk, ezt nemcsak rossz értelemben kell venni, mert nem szabad elfelejtenünk, hogy ugyanabban az időben Amerika keleti partvidékeit a puritán protestánsok, hollandok, németek és angolok is ellepték, akik Amerika nagyságának, gazdaságának és maradék erkölcsének, művészetének, tisztességének és erejének ma is letéteményesei. A kiválasztódás azonban mégis ebben az irányban történt, hiszen még mi is emlékszünk rá, hogy ismerőseink és családtagjaink küzül néhány évtizeddel ezelőtt csak azok mentek Amerikába, akiknek muszáj volt; de mióta az óceánjárók 5-6 nap alatt átszelik a tengert, egy újabb és értékesebb emberfaj átözönlése kezdődött meg, ami azonban az amerikai nép lelki strukturáján és alaprétegződésén már nem sokat változtatott.
Most próbáljuk megvizsgálni, hogy ez a régi rétegződés milyen formában tükröződik a mai Amerika arcán. Bizonyára sokat méltóztattak hallani és olvasni az
Hogy tisztában legyünk az amerikai alvilág szervezkedésének céljával, tudnunk kell, hogy tagjai nem arra törekszenek, hogy egy gyermeket elraboljanak, vagy álarcot rakva magukra egy bankba betörjenek; ha ilyenekről olvasunk az ujságokban, ezek mind csak kilengések. Az amerikai alvilág rájött arra, mit jelent a szervezkedésben rejlő erő és hogy ezzel a szervezkedéssel nem egyeseket kell megtámadni, hanem milliós tömegeket. A támadás e pillanatban milliós tömegek ellen folyik Amerikában, milliós tömegek alatt értve a prohibiciós törvény fennállásának idején azokat, akik drága pénzen veszik a szeszes-italt. Most, hogy az új elnökválasztás a prohibicós törvényt megingatta, az alvilág szervezkedése új útakat és új piacot keresett a maga számára és rájött arra, hogy a Labor-Unionok azok, ahol milliós tömegek vannak érdekelve, mert az amerikai munkások ide fizetik be a maguk négy vagy hat dollár tagdíját. Rendkívül érdekes az a helyzet is, amely Al Capone letartóztatásával kapcsolatban állott elő Chicagóban. Az amerikai közvélemény legendás alaknak tekintette Al Caponet, a chicagói rendőrség azonban és azok, akik letartóztatása óta naponta foglalkoznak vele, megállapították, hogy rendkívül jelentéktelen és érdektelen ember, akiből az amerikai alvilág szisztematikusan és kitűzött céllal legendás alakot csinált. A legendát természetesen az amerikai sajtó segített megcsinálni, amely mohón hajszolja a szenzációt és minden egyes Al Caponera vonatkozó adatot kiszínezett és megnagyított. Az amerikai alvilágnak azonban szüksége volt erre a legendára, szüksége volt egy ilyen ijesztő rémalakra, hogy rettegésben tartsa az egész amerikai társadalmat és ez a rémalak, akit a maguk nyelvén vagaboo-nak hívnak, nem más, mint az amerikai tisztességes emberek homlokának szegzett revolver. Abban a pillanatban, amikor Al Caponet elfogták, az amerikai alvilág nekifogott, hogy új vagaboo-t teremtsen, ki is néztek e célra egy embert, de a chicagói rendőrség tudta, hogy mesterségesen készül a legenda és éppen ezért szigorú utasításokkal akadályozta meg, hogy ennek az új vagaboo-nak a neve a sajtóba kerüljön; és ha az alvilág tagjai bizonyos utakon be is csempészték a nevét az amerikai sajtóba, a rendőrség szisztematikusan tagadja a létezését, hogy ezzel csirájában megölje a legendát. Hogy mikép történik az amerikai alvilág szervezkedése és felvonulása a tisztességes emberek társadalma ellen, erre nagyon rávilágít a legutóbbi hetekben történt chicagói gyilkosság. Az egyik Labor Union igazgatójához beállított két férfi és azt mondták neki, hogy 100.000 dollárt kap, ha beveszi őket a Labor Union igazgatóságába. A beszélgetés természetesen úgy folyt le, hogy látni lehetett a látogatók kabátzsebén keresztül az igazgatónak szegzett revolverek csővét. Az igazgató, a helyzetet felismerve, látszólag belement a dologba, de azt felelte, hogy e pillanatban még nem tud végleges választ adni és 24 órai gondolkodási időt kért. Mihelyt aztán a két látogató eltávozott, tüstént fellármázta a rendőrséget, amely titokban gépfegyverekkel szállta meg az egész utcát, de azért pár napon belül mégis agyonlőtte valaki az igazgatót. Ez történt az egyik Labor Union igazgatósági irodájában, de hogy mi történt a gyilkosság után a szomszédos Labor Union-nál, azt senki sem tudja. Nem tudja senki, hogy látván igazgatótársa sorsát, a másik igazgató milyen feleletet adott, úgy hogy ma már nemcsak feltevések szólnak amellett, hanem pl. az amerikai magyar lapok is figyelmeztetik az amerikai munkásságot hogy óvakodjanak bizonyos munkásegyesületektől és ne fizessék a tagsági díjakat, mert ma már nem lehet tudni, hogy melyik Labor Union igazgatóságában ülnek benn a gangsterek. Hogy e felvonulás méreteiről fogalmuk legyen, méltóztassanak elképzelni, hogy Chicagóban 200.000 felfegyverzett gangster van, felfegyverzés alatt gépfegyvereket értve. Mindez azt a gondolatot indítja el az emberben, hogy itt egy új háború készülődik, hogy Amerikában, ha az összeomlás folyamata tovább tart, a felfordulás pillanatában nem eszmék fognak gyözni, nem eszmei zászlók alatt fognak felvonulni világtörténelmi szemléletek, hanem teljes és egységes fronton tisztára és kizárólag az emberiségnek az a rétege fog felvonulni, amely nálunk és minden európai forradalomban is csak mint az árnyék kísérte a forradalmak eszmei áramlatát, - az a söpredék, amely nem a forradalom eszméjéért, hanem a hasított úton, a romok közt és a zavarban a saját zsákmányáért harcol. Világos, hogy Amerikában egy új kiválasztódási folyamat megy végbe. Csoportosulnak azok az emberek, akik a társadalom ellenségei, - minden társadalomnak, még akkor is, ha azt kommunista társadalomnak hívják. Kiválasztódik egy egészen új és eddig nem ismert emberfajta, amelynek szervezkedése olyan nagyméretű, amely olyan tömegeket sorakoztat fel, amilyenre a világtörténelemben még soha nem volt példa. Méltóztassanak elgondolni, mi fog történni akkor, ha Amerikát az a sors éri utól, amely igen sok európai államot utólért, ha a gazdasági krízis és a belső erkölcsi ellenállóképesség csökkenése folytán összeomlás, zavar következik be. Nekem meggyőződésem - s ez természetesen nem egyedül az én meggyőződésem -, hogy Amerikában olyan harc fog elindulni az ősjó és az ősgonosz között, mely párját ritkítja a világtörténelemben.
A vita és hozzászólások anyagául egy kérdést akarok felvetni, amely mint filozófiai elképzelés is teljesen abszurdnak tűnik s amelyet tisztára csak azért vetek fel, hogy ebből az abszurdumból elindulva, megközelítsünk bizonyos megoldási lehetőséget. A kérdés rendkívül egyszerű: