Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 2. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészet · / · Farkas Zoltán: Képzőművészeti Irodalom
E címmel kiadott könyvében Kampis János elsőben arra utal találóan, hogy a magyar művészettörténeti kutatásnak egyik legszebb, legizgalmasabb, legtöbb eredménnyel és meglepetéssel szolgáló fejezete a magyar középkori faszobrászat történetének megírása.
E téren a mai szigorú stíluskritikának fegyvereit még alig alkalmazták és éppen oly kevéssé iparkodtak a magyar általános történelmi kutatás gazdag adatait és összefoglaló szempontjait segítségül hívni. Divald és Roth korában úgyszólván csak az adatfeltárás nehéz és fáradságos munkáját végezték el, a tudományos megállapítás eredményei azonban meglehetősen ingatagok, sőt igen sok esetben tévesek voltak. És mégis, ha ezekre az úttörőkre visszaemlékezünk, egy kissé túlságosan szigorúnak, sőt egy kissé kegyetlennek érezzük a mai fiatal művészettörténészeknek és így Kampis Jánosnak is állásfoglalását, különösen Divald úttörő, önfeláldozó és pótolhatatlan munkájával szemben. Annál inkább, mert Divald kutatásai nélkül nem tudnának ők sem dolgozni, akármilyen tévesek voltak is gyakran megállapításai és azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Divald korában az európai összehasonlító művészettörténet-tudomány stíluskritikája még gyermekkorát élte és nálunk bizony majdnem teljesen ismeretlen volt.
Kampis János könyvében jó történeti hátteret rajzol és fejlett stíluskritikai érzékkel veszi sorra faszobrászatunk emlékeit. Egészen új és jelentős megállapításokhoz jut. Így például pontos kutatás alapján sikerült kimutatni azt, hogy az esztergomi keresztény múzeumnak egyik pompás faszobra, az ismert Magdolna, nem magyarországi termék, hanem egy kölnvidéki mesternek alkotása. Kampis néhol egy kissé talán túlkombinál is, mint a szlatvini Madonna és a luzinei oltár összehasonlításában, de általában igen alapos tisztító és rendező munkát végzett középkori szobrászatunk történetének zűrzavarában.
Engedje meg azonban (különösen azért, mert úgy látszik, hogy ez a tanulmánya egy készülő nagy műnek egyik fejezete), hogy egy tanáccsal szolgáljunk. Stílusa túlságosan símul német olvasmányainak kifejezési módjaihoz, gyakran zsúfolt és magyartalan, sőt nem egy helyütt pongyola, nyelvileg hibás. Nem akarjuk könyvének kétségtelen érdemeit és jelentőségét azzal kisebbíteni, hogy ezt a tanácsot idézetekkel támasszuk alá.
Végül még azt is meg kell említenünk, hogy sajnálatos viszonyaink következtében Kampis könyvének képanyaga is nagyon fogyatékos technikájú; reméljük, hogy ha művének végleges publikációjával találkozunk, azt a tartalomhoz méltó képek fogják díszíteni.