Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 1. szám
Az indulás óta négy esztendő telt el s részben máris eltávozott, részben pedig most igyekszik tova az egyetemi s ezzel az ifjusági mozgalmi életből az agrársettlement első nemzedéke. Az első négy esztendő verejtékes úttörő munkájának e rövid megállójánál - úgylehet - fordulópontjához is elérkezett ez a fiatal szegedi magyar munkaközösség. Az elmúlt évek folyamán - pro és contra - többször élénk állásfoglalásra késztette a mozgalom a fiatalság és az értelmiség szélesebb rétegeit is s így talán nem haszontalan visszapillantani arra az ideológiai és módszerbeli útra, melyet megtett.
Pedig kezdetben maga a mozgalom nem volt semmilyen határozott irányban állásfoglalás: célja épen a tárgyilagos vizsgálódás, az alföldi városok, falvak és tanyák viszonyainak tudományos megösmerése és helyzetanalízise volt. Ezen - erőnktől telhetően szisztematikus - kutatás után akartunk csak alkalmas konkrét therápia után nyúlni és az alföldi életben mutatkozó bajok és hibák gyakorlati megoldását megkísérelni. Világos volt előttünk, hogy mi, nincstelen egyetemi ifjak a másfél millió bizalmatlanná és hittelenné idegenült tanyai ember problémáit megoldani nem tudhatjuk, hiszen az erőnket fizikailag is meghaladja: a közigazgatást meg nem javíthatjuk - gyökerében, a tuberkulózist és a gyermekhalandóságot ki nem irthatjuk, az új és jó utakat meg nem építhetjük, a műveltséget tölcsérrel mi sem tölthetjük, az öt és fél millió kat. holdnyi terület tervszerű gazdálkodását: a termelést és fogyasztást egyetemlegesen át nem szervezhetjük, korszerű és hygienikus lakásokat nem emelhetünk. Ezek legnagyobbrészt állami feladatok, melyek teljesítése elől - ha késlekedik is - elébb-utóbb nem fog kitérhetni maga az állam sem, különösen akkor, ha könyvben, sajtóban, előadásokon és személyes érintkezés során a sürgető és állandó napirenden tartásról gondoskodás történik. Erőteljes és egészséges nemzeti közvélemény kialakításában akartunk tehát részt vállalni s ebben nagy segítségül kínálkozott az országban szétszórtan apostolkodó néhány kitűnő szakember hatásaként is ébredező gondolat. 1929 végén és 1930-ban a legjobb szakemberek és az ifjúság bevonásával nyilvános vitaestéket rendeztünk s e vitaestéken napfényre került megdöbbentő adatok akkoriban az egész magyar sajtót bejárták és mindenfelé élénk visszhangot keltve, némileg reálisabb színben mutatták be a magyar alföldi élet már akkor is aggasztó helyzetét. A frappáns hatás nagyon bizakodóvá tett bennünket s úgy éreztük, hogy máris hasznosat tettünk az ügy szolgálatában. Mert erősen hittünk a meggyőzés társadalomformáló erejében.
Pedig első nagy csalódásaink, melyek egyben mozgalmunk ideológiai fejlődését döntően befolyásolták, épen ekkor szakadtak reánk. Az ifjúsági mozgalmakban akkor különösen szokatlan megmozdulást eleinte valami spontán megbecsülés, sőt lelkesedés fogadta minden oldalon. Azonban szigorú tárgyilagosságra törekvő vitaelőadásaink és publikációinkkal szemben hamarosan felbukkant a vád. Akadtak, akik azt rebesgették, hogy ebben a tárgyilagosságban - tendencia rejtezik. A másik oldal pedig egyenesen hiányolta, hogy nem volt meg a priori világnézeti állásfoglalásunk s olyan hangokat várt volna tőlünk, mintha nem az 1920-30-as, hanem az 1918-as években ülnénk az egyetem padjaiban. Felfedezték a mi munkánkban is - mint legtöbb magyar megmozdulásban szokás - a «forradalmi utópizmust» éppúgy, mint az «ellenforradalmi fasizmus reakciós férgét».
Az agrársettlement vezetői és tagjainak kis csoportja viszont továbbra is megyegyeztünk abban, hogy nem látnánk veszélyesebbet mozgalmunknak épen a lényegére nézve, mint előre meghatározott, maximált és minimált konkluziókhoz keresni a preszuppozíciót: előre meghatározni azt az eredményt, melyre majd vizsgálódásaink során jutnunk kell. Ilymódon csak negligáltuk volna vizsgálódásainknak épen igazi jelentőségét, mely a valóság és törvényszerűség megösmerésére törekedett. 1930-ban és 31-ben tehát felfrissült erővel szerveztük meg most már rendszeres tanyai kutató munkánkat. Minden egyesületesdi és alkotmányosdi nélkül, természetes munkamegosztással osztottuk fel a földrajzi és szellemi munkaterületet magunk között. Éreztük, hogy különböző terület és problémaegységekben specialistákká kell képeznünk magunkat, ha a felületről a szövevényes összefüggések gyökeréig akarunk látni.
Mikor valaki e sorokat olvassa, mindig gondolnia kell arra, hogy itt mindössze egy kis önálló diákcsoportról van szó, mely külső és felső irányítás és minden jelentékenyebb materiális támogatás nélkül lépett erre az útra s így ha szellemileg teljesen független is volt, - átkozottul az volt anyagilag is. Vagyis igen súlyos anyagi nehézségekkel küzködve lehetett belőle egyetmást megvalósítani. Így a munkafelosztásban sem érvényesülhetett százszázalékos tervszerűség, hanem az egyes területek kiosztásánál, illetőleg vállalásánál az egyetemi tanulmányi szak, a származás, rokoni és egyéb kapcsolatok, esetleges vasúti jegy is mind - kényszerűen - nagy szerepet játszott.
Megindult lélekkel nem tudtunk a felvevőgép rideg objektivitásával csak szemlélni és regisztrálni a paraszti élet ezernyi apró és óriás tragédiája előtt, hanem hamarosan akarva-akaratlan cselekvőleg közbe kellett lépnünk és kevés erőnk szerint segítenünk kellett. Ekkortól kezdve már se szeri se száma a tanácskéréseknek, panaszos ügyeknek, kérvényeknek, melyek keresztülgázoltak rajtunk s amelyek a magárahagyatott magyar parasztság való életének szíkjéből és sarából gombamód sarjadztak elé. A tanyai és falusi szociográfiai kutatás helyébe a tények valóságos néphivatalt állítottak s ezek elintézése közben volt alkalmunk igazában bepillantani a különböző társadalmi osztályok között tátongó óriási szakadékokba. Ha az osztályok becsületes elemei közötti szolidaritást hirdettük: most alkalmunk volt ezt gyakorlatilag is megkísérelni. Száz példát tudnék felhozni arra, hogy miként veszítettük el még megmaradt kicsi bizodalmunkat is a középosztály nagy tömegében és miként váltunk magunk egyre kizárólagosabban a dolgozó magyar tömegek hívő katonáivá. Vannak dolgok, melyekben egy nyelvet beszél az erdélyi hegyek pásztora, a székely ezermester, az alföldi béreslegény és kisparaszt, a tiszaháti földmunkás és a londoni külváros nyomortanyáinak, a slum-nek lakója. És vannak dolgok, melyekre egy hangon válaszol a világ összes vezérigazgatója. Mi nem azzal a szándékkal mentünk útunkon, hogy kimutassuk feltétlenül ezt a nyelvet, de a tárgyilagos vizsgálódás meghallatta és megérttette velünk ezt a hangot. Közvetlen közelből, élményszerűen nyitotta meg a szemünket csodálatos összefüggések tekintetében, melyek sohasem lettek volna ilyen megrázóak és egész életre kihatóak, ha szándékkal mentünk volna elejibük.
*
Az ideológiai fejlődéssel párhuzamosan természetesen állandóan módosult munkamódszerünk is.
Az agrársettlement munkája kezdettől fogva kétirányú volt, egyrészt a külső világ tényei, a tanyák és falvak népe felé, másrészt magunk és kollégáink sorai, az új intellektuális fiatalság felé szólt. Az utóbbi talán még fontosabb, hiszen nehezebb. Egy új, az előző generációk életfelfogásával csak történetileg, de nem érzelmileg és érdekileg összefüggő nemzedék soraiban kellett ébresztgetni a szociális felelősségtudás és fajtája érdekében való tettleges orientálódás gondolatát. Az alkalmasokat az aktív munkába bevonni, a többit pedig arra nevelni, hogy ha az élcsapatba nem is kerülhet, a maga jövő munkahelyén értékes tagja lehessen az eljövendő magyar életnek. Erre szolgáltak a személyes érintkezés öntudatos pedagógiáján kívül a legkülönfélébb ifjúsági és bajtársi egyesületekben rendezett előadások, beszámolók, az agrársettlement és a gazdaságpolitikai kollégiumunk vitaelőadásai, a könyvismertető délutánok, melyek keretében társadalmi konzekvenciákat is tartalmazó regények (Móricz, Szabó D., Tamási, Szilágyi, Ligeti, Karácsony, Kacsó stb.), összefoglaló művek, szakmunkák és folyóiratok anyagát vitattuk meg. Míg ez, a mondhatni belső munka alakilag alig változott, annál jelentősebb formai alakuláson ment keresztül az a talán még kedvesebb munkánk, melynek helye a falu és a tanya.
Az első vidéki utak, mint pl. az 1928-ban rendezett gyomai, békéscsabai stb., inkább ünnepélyes jellegűek. Többnyire templomi ünnepéllyel kapcsolatosak, műsorukban pedig dominált az erkölcsi tendencia. Ez a módszer, melyben aligha látszhattunk és aligha is voltunk mások, mint jószándékú «fiatal urak», hamarosan háttérbe szorult. Ha közönségünk volt is, túl felületi volt érintkezésünk vele s egyoldalúvá, pathetikus keretűvé kényszerítette még az ilyen műsor utáni személyes beszélgetést is.
Az ellenkező módszerhez folyamodtunk s így indultak meg az ú. n. «kiszállások». A «kiszállás» lényege röviden az, hogy apró csoportokban kimentünk valamelyik tanyára vagy faluba és hosszabb-rövidebb ideig együtt élve az odavalósiakkal, igyekeztünk megismerni és kölcsönösen megszeretni egymást. Sok élménnyel, de panaszokkal, kérdésekkel és kérésekkel megrakodva azután visszatértünk Szegedre, az agrársettlement központjába és itt egymás segítségével igyekeztünk a tapasztalatokat feldolgozni, a reánkbízottakat elintézni, majd legközelebbi szabad időnkben, lehetőleg határozott időközökben visszatérni.
A kiszállások indulása - különösen azokon a tanyákon, ahol addig ösmeretlenek voltunk - rendkívül nehezen ment. Fiatal életünk leggazdagabb emlékei fűződnek a sok meddő próbálkozáshoz és az ezek árán végül mégis elért boldog legelején tettük - a helybéli intelligencia segítsége is velünk volt, s akkor is, ha az ellenünk, vagy idegen volt. Ízlésünk és taktikai érzékünk is tiltotta, hogy azzal állítsunk be valahova, hogy ismerkedni és segíteni szeretnénk, amiben tudunk. Így ravasz módszerekhez nyúltunk. Magam pl. mint rajzoló ember egy-egy jellegzetes tanyaház diszítése előtt letelepedve, munkatársaim közepén, rajzolni kezdtem. Nem beszélve arról, hogy igen érdekes vázlatkollekciót gyüjtöttem össze ilymódon pl. a szegedkörnyéki sajátos «napsugárdíszes» házfejekről, a makói «sárkányos» kapukról, az alföldi kopjafákról stb., hamarosan elértük azt, hogy vagy a szomszédból, vagy magából a szóbanforgó házból előbátorkodott nagy bizalmatlanul valaki: hogy ő megy a kútra, vagy máshova. Vagy ő, vagy mi megszólítottuk egymást s beszélgetés során, miközben megtudakoltuk a házra vonatkozó adatokat és érdekességeket s felhívtuk figyelmét egyre vagy másra, amit ő - bárha születésétől folyton lakja - még nem vett észre. Így kiderült rólunk, hogy nem vagyunk hivatalos emberek s hamarosan vagy megszaporodtak a ház előtt, vagy magunk kerülhettünk beljebb az udvarba, majd a házba. Hamarosan kiérzett belőlünk a szándék, mellyel jöttünk s amellyel sokszor annyira gazdálkodtunk, hogy csak második kiszálláskor vált nyilvánvalóvá, hogy a rajzon kívül egyéb: a faji szolidaritásnak nagy vágya is hozott. Mások fényképezéssel, népi dal- és balladagyüjtéssel, növénytani, földrajzi, régészeti, állattani stb. tanulmányok segítségével küzdötték le azt az ellenséges bizalmatlanságot, mely az előttünk járó osztályunkbéliek öröksége számunkra.
Egy-egy sikerült kiszállás után, a legközelebbi alkalommal már a környék is tudott rólunk és ekkor már ösmertük egymást: nyugodtan végezhettük társadalomrajzi, néprajzi anyaggyüjtésünket és a gyakorlati szociális munkát.
E kiszállásokkal párhuzamosan, azokat kiegészítve, már volt értelme azoknak a nyilvánosjellegű műsoros előadásoknak, melyeket pl. a dorozsmai, szegedkörnyéki és békési tanyacsoportokban rendeztünk. Ezeken - részben már személyesen jól ismert, részben ezután megösmerendő tanyaiakhoz - egyszerre szólhattunk s egy-egy délután 2-7-ig tartó előadás különösen a tél egyhangúságában hónapokra kiható esemény volt.
A tanyai előadások műsorán a hasznos és a szórakoztatva nevelő számok váltakoztak, - valamennyi a lehetőségekhez mért egységes elgondolás szerint. Az első előadás egy szigorúan a mai helyzettel összefüggő gazdasági előadás, pl. a búza világhelyzete; a tervszerű gazdálkodás; a mezőgazdasági gépek fejlődése az ősi időktől a traktor stb.-ig; a háború utáni gazdasági elzárkózás okai és következményei; a kanadai termelés stb. Minden alkalommal - ha csak sikerült kölcsönkapnunk valahonnan vetítőgépet és diapozitívet - egy vetítettképes előadás is volt, pl. régi magyarok (magyar történelem), az egyiptomi fáraók és rabszolgák élete és halála, Békésen pl. a szegedi, dorozsmai, vásárhelyi tanyai életből felvett diapozitívek és viszont; az őskori és a mai falu párhuzama, stb. Azután vidám és szomorú epizódokat mondottunk el az agrársettlement életéből. Minden műsorban az előadások egyike irodalmi tárgyú volt, vagy régibb magyar - népi érdekű - írói alkotások ismertetése, bő szemelvényekkel (pl. Ludas Matyi; Jóka ördöge egyaránt nagy népszerűségnek örvendett), vagy valamelyik modern magyar író reprezentáns elbeszélésének felolvasása. Különösen Móricz és Tamási novellái, valamint Ady, Juhász Gyula, Illyés Gyula, Erdélyi József, József Attila és Simon Andor egy-egy verse miatt sokhelyen az «intelligencia» teljes távolmaradását értük el, ami sokkal kevésbbé fájt természetesen nekünk, mintha azt kellett volna tapasztalnunk, hogy maga a paraszti hallgatóság áll értetlenül ezekkel a lelkéből lelkedzett alkotókkal szemben. Legnagyobb örömünkre azonban nem így történt. Az egyes előadások között gondosan válogatva és ismertetve, szavalóink bemutatták a - természetesen nem egyszeri alkalommal a magyar költészet fejlődését Balassitól Áprily, Bartalis és Szentimrei, Berceli, Radnóti, valamint a fent említettekig, a novellákat pedig valósággal Heltai Gáspár módján, a végén megbeszéltük. (Kísérletképen azután később dilettáns munkákat is csúsztattunk a műsorba s örömmel tapasztaltuk, hogy többen kifogásolták is az előadott verset.) Minden alkalommal igyekeztünk, orvosi, közegészségügyi és természettudományi tárgykörű előadást is műsorba állítani, a helyhez és időhöz szabott aktualitással. Ebben egyetemünk tanársegédi kara volt mindig segítségünkre.
Nagyon hosszúra nyúlna, ha tovább akarnám részletezni a kiszállások és a tanyai előadások módszerét és azokat a rendkívül meglepő tapasztalatokat, melyeket ezek során szereztünk. Talán lesz még módom erre, más alkalommal.
Az 1930-ban rendezett 211, az 1931. évi 189 intézményes, valamint az ezeken kívüli számos egyéni kiszállást felhasználtuk magának a kutatómunkának az előbbrevitelére is. Így nyert eredeti népi dalgyüjtésünk egy részét, a szegedi és kiskúnhalasi nótákból, publikáltuk az immár negyedik évfolyamát élő Szegedi Kis Kalendárium című munkánkban, a nyíri balladák most vannak sajtó alatt a művészeti kollégiumunk kiadványsorozatában. Néprajzilag tanulságos nagy fényképanyagunk mellett szociofotó-párhuzamot állítottunk egybe a tanyai és városi, az úri és paraszti élet dialektikájáról, mely hamarosan szintén megjelenik. Ethnográfiai, szociográfiai, népművészeti tanulmányaink és röpirataink részben saját kiadványsorozatunkban, részben folyóiratok hasábjain jelentek meg, illetőleg a munkanaplókkal együtt kéziratban várják az idők jobbrafordulását, amikor közös tulajdonává lehetnek mindazoknak, akiket érdekel egy jobb jövendőt szolgáló ifjú munka útépítése és szerény eredménye.
Összefoglalásul hadd írom le Tomori Violának, az agrársettlement-mozgalom egyik titkárának munkanaplójából, hogy «a mi munkánk két felismerésből fakad. Az első egy értelmi felismerés, amennyiben megértve a mai kor kollektivizáló tendenciáját, nem érhetjük be azzal, hogy mi csak könyvtárakban tanulmányozzuk a mindannyiunkat ma már szükségkép érdeklő gazdasági problémákat és külön rétegként, «szellemi arisztokráciaként» gyűjtsük magunkba a tisztán elméleti tudást, - míg népünk legerősebb rétege pusztán apáitól örökölt primitív gyakorlati tudásával túrja a földet, - hanem amint átvesszük mi tőle munkájának termését, az életadó kenyeret, úgy mi is kivisszük neki tanulásunk és munkánk eredményét, hogy már egyetemi éveink alatt megismertessük vele a ma nagyszerű eredményeit és eszközeit, melyek ugyan ma még csak kevesek számára áldásosak. Emellett az értelmi motívum mellett hajt minket egy belső, szavakba sem igen foglalható ösztönös erő, hogy szavakon és megállapításokon túl - cselekedjünk és valami formát találjunk a ma mindenkit elnyomni készülő erők elleni kétségbeesett küzdelemre.»
(Szeged)
[+]