Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 1. szám · / · Kosztolányi Dezső: Önmagamról
Bevallom másodszor, hogy az értelmet nem becsülöm le annyira, mint azok, akik az értelmetlenségben az ihletet, a mélységet bámulják. Nem becsülöm túl az értelmet. Alkotás közben vajmi kevés hasznát láthatom. Még arra sem alkalmas, hogy egy rímet válasszak vele, hiszen minden rím értelmetlen s még arra se használható, hogy egy regényhősömnek nevet adjak vele, hiszen ebben is csak az ösztön segíthet. De mégis valamire való az értelem. Általa fogalmat alkothatok a világról és az emberekről. az értelem ítélete által tudhatom meg, hogy miről érdemes írni és miről nem, hogy hol kezdődik a költészet határterülete. A költészet határterülete ott kezdődik, ahol az értelem már tehetetlen. Egyáltalán nem értelmi munka a költészet. De aki híjával van az értelemnek, sokat és fölöslegesen botorkál, mert a költészet mégis értelmi ítéleten alapul. Hem hiszem, hogy egyetlen hangot is énekelhet az, aki ostoba. Szívesen bevallom, hogy nem vetem meg a műveltséget sem, melyet gyakran bók-alamizsnául nyújtanak át nekem. Mosolyogva szoktam ezt elfogadni. Udvariasságból nem tiltakozom ellene. Most azonban bevallom, hogy nem egészen illet meg. Műveltségem hézagos, esetleges. Nero császárról regényt írtam, anélkül, hogy tudtam volna, melyik korban élt, csak aztán rágtam át magam Tacitus-on, Suetonius-on, Friedländer-en, hogy eltüntessem tudatlanságom. Így szereztem történelmi «műveltség»-em. Izgatott az állatok és növények titokzatos magánya, pár hasonlat jutott eszembe róluk, tudni akartam, hogy a hasonlatok megállnak-e, ezért tanulmányozni kezdtem az állattant és a növénytant. Így szereztem természettudományos «műveltség»-em. Egyszer megtámadtak valami mondatfűzésem miatt, igazolnom kellett magam s amint kutakodtam, egyre értékesebb anyagra bukkantam, egyre jobban belevesztem a «nyelvészet édességé»-be. Így szereztem «nyelvészeti műveltség»-em. Fiatalon megbíztak Calderon «La senora y la criada» című verses játékának fordításával, el is vállaltam, de akkor még egy kukkot se tudtam spanyolul, szégyeltem volna másodkézből tolmácsolni és sebbel-lobbal pótoltam hiányomat. Így tanultam meg spanyolul. Nyugtalan kíváncsiságom ide-oda csapongott és valóban sok földet bekalandozott. Mindez nem azt jelenti, hogy letagadom «műveltség»-em. Meghagyom ezt - vigaszul, fegyverül - azoknak, akik nem szeretnek.