Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 24. szám · / · FIGYELŐ · / · Közgazdaság

IDEGENFORGALOM
(Nyugat-konferencia, 1932 december 7.)

MAGYAR PÁL

Én nem előadást fogok tartani, mert az előadásnak az a jellege, hogy az ember a laikus közönség előtt egy szaktémát megvilágít, egy tételt felállít és annak helyességét bebizonyítja. Az adott esetben, amikor a hallgatóság nagy része szakemberekből áll, engedjék meg, hogy az idegenforgalom problémáját bizonyos szakszerűséggel kezelhessem, éppen abból a körülményből indulva ki, hogy a jelenlevők túlnyomó többsége oly kérdéssel áll szemben, amellyel hivatásszerűen foglalkozik és amelynek a nagy publikumra való kihatása e pillanatban másodrendű fontosságú. Az idegenforgalom problémája Magyarországon azon a képen mutatkozik meg, amely e Kör mai látogatottságából tükröződik vissza. Kérdem, az volt-e Móricz Zsigmond és Nagy Endre elgondolása, hogy ez az üzleti kérdés érdekelni fogja a nagyközönséget? Legfeljebb, ha a hölgyek érdeklődnek iránta, abból a szempontból, miként lehet elhárítani azokat az akadályokat, amelyek az anyagi, és gazdasági nehézségek miatt e problémának útját állják; míg a nagyközönség többi része sokkal jobban el van foglalva az exisztencia napi kérdéseivel, semhogy kellő figyelmet szentelhetne annak a viszonynak, amely az idegenforgalom és a magánember között fennáll. Én azt mondom, hogy egy ország akkor életképes, akkor fejlődésképes, ha a mindennapi megélhetés gondjain túl kultúrigényei vannak. A Nyugat- barátok Körének feladata e kultúrigények kielégítése és egy irodalmi lap célkitűzései között legfontosabb a kultúrigények növelése. E kultúrigények sorrendjében az idegenforgalom, illetőleg az idegen országok megismerése nem elhanyagolható tényező.

E pillanatban azonban mégsem ennek a kultúrára való kisugárzásával foglalkozom, hanem az idegenforgalommal, mint a magyar gazdasági helyzet szempontjából rendkívül fontos és előtérben álló problémával, rámutatva mindenekelőtt arra, hogy az idegenforgalomnak nemcsak az a közvélemény előtt is általánosan ismert jelentősége van, hogy erősen befolyásolja az egyes országok fizetési mérlegét, nemcsak valutát hoz az országba, hanem a valutagazdálkodás szempontjából jelentékeny szabályozó, mert ha tilalmakkal megnehezítik, útját állja a valuta kivitelének. Az idegenforgalomnak ez a valuta-szabályozó jelentősége, a fizetési mérleget javító vagy rontó befolyása szintén nagy jelentőséggel bír. Sokkal messzebb menő jelentősége van azonban egy tudatosan kiépített idegenforgalomnak azáltal, hogy voltaképpen a gazdasági élet minden területén érezteti hatását. Már békében is voltak országok Európában, melyeknek az idegenforgalom és az ezzel kapcsolatos iparágak nemzeti jövedelmük legjelentősebb hányadát alkották; és az idegenforgalomba beinvesztált tőkék a nemzeti vagyonnak olyan jelentős részét teszik, hogy a most bekövetkezett válság folyamán a puszta tény, hogy e tőkék nem hozzák meg jövedelmüket, egy egész ország gazdasági életét válsággal fenyegetheti. Erre legszembetűnőbb bizonyíték Svájc, amely dacára annak, hogy nemzeti bankjának aranyfedezete 170% és hogy felgyülemlett tőkéi ma már a legminimálisabb kamatban sem részesíthetők, idegenforgalmi iparának nehézségei miatt gazdasági válságba jutott s ez a gazdasági válság ugyanolyan népszerű probléma lett ott, mint a mienk minálunk. Az idegenforgalomnak tehát nemcsak egy ország pénzügyi és kereskedelmi mérlege, hanem termelő élete szempontjából is megvan a jelentősége és elsősorban ezen a szemszögön át szeretném a kérdést magyar vonatkozásaiban is megvilágitani.

Magyarországon van egy olyan általános felfogás a gazdasági válsággal szemben, hogy miért nem építenek, amikor az építőipar 36-72 más iparágat foglalkoztató kulcs-ipar s így az építkezéssel automatikusan segíthetnének a munkanélküliségen. Én nem akarok most hosszasabban foglalkozni azzal, hogy ez gazdaságilag mennyire helyt nem álló tétel, hanem azt állapítom meg, hogy ha a magyar gazdasági élet szempontjából kulcs-ipart keresek, akkor ez nem az építészet, hanem az idegenforgalmi ipar. Az idegenforgalmi ipar az, amely, ha helyes mederbe terelődik, még a mai nyomott gazdasági viszonyok között is képes a folytatásához szükséges összes feltételeket nyujtani az országnak; az idegenforgalom és az ezzel kapcsolatos szakmák azok, amelyek valamennyi iparnak, sőt valamennyi foglalkozási ágnak munkát, kenyeret és megélhetési lehetőséget adnak; röviden: ha sikerülne Magyarországon élénk idegenforgalmat teremteni, úgy ezzel az egész gazdasági élet fellendítése szempontjából sokkal termékenyebb munkát végeznénk, mint egyéb akciókkal. Ha végiggondoljuk a folyamatot: az idegenforgalom az idejövő idegenek költekezésével kapcsolatos; ez talpraállítja pangó kereskedelmünket, inspirálhatja a hotelipart meglevő hoteljeink nagyobb kényelmet biztosító berendezésére, az építőipart új szállodák, szórakozó-helyek, szanatóriumok felállítására, amire ma az ország belső állapotát tekintve, lehetőségünk különben nincs, annál kevésbé, mert mi magunk még jobb időkben is túlnyomórészt idegen helyeken kerestünk pihenést.

Ha arra a kérdésre kell válaszolnom, hogy nem önámítás, tiszta elmélet-e az, hogy Magyarországon lehet idegenforgalmat csinálni, a leghatározottabb nemmel merek felelni. Mik is az idegenforgalom előfeltételei? Elsősorban bizonyos természeti adottságok, melyek a klima egészségességében, a vidék szépségében és bizonyos kíváló hatású produktumok jelenlétében nyilvánulnak meg. Ha ebből a szempontból nézem Magyarországot és Budapestet, nincs szükségem a szokásos elfogultságra, hogy azt állíthassam, hogy kevés olyan hely van, amely az idegenforgalom számára annyira alkalmas volna. Mindazok az előfeltételek, amelyek egy kedvező idegenforgalmi ipar kialakulásához elengedhetetlenek, nálunk, kivált a fővárosban, oly mértékben vannak meg, hogy az embernek csak arra kell vigyáznia, hogy el ne rontsa, amit a természet már megadott és a maga tevékenységével kiegészítse ezeket az adottságokat annyira, hogy az idegen ne csak gyönyörködjék, egészséget találjon, hanem kényelmet is kapjon és a speciális magyar szokások ne kerüljenek erősebb összeütközésbe saját életszokásaival.

Ezek után felmerül a kérdés, mi állja útját annak, hogy élénkebb idegenforgalom fejlődjék ki Magyarország felé, ha már annyira predesztinálva vagyunk erre. Mert valljuk be, hogy a budapesti idegenforgalom még Béccsel szemben is csak gyermekcipőkben jár, holott ha a két város között párhuzamot vonunk, a mérleg inkább a mi javunkra esik, nemcsak Budapest természeti fekvése miatt, nemcsak mert földrajzi helyzetünk is kedvezőbb, hanem azért is, mert azt az idegenforgalmi ingert, melyet az exotikum jelent, Magyarország és Budapest inkább nyujtja a külföldnek s mert Bécs kevésbé jellegzetes kulturája nem annyira alkalmas a külföld érdeklődésének felkeltésére, mint Magyarországé vagy Budapesté. Nem tagadom, hogy annak okát, hogy Magyarországon kellő arányú idegenforgalom nem fejlődött ki, elsősorban abban látom, hogy a magyar gazdasági élet érdeklődése még nem elég intenzíven irányul az idegenforgalom mint üzlet felé, valamint abban, - és ez a közvetlenebb hatás - hogy az idegenforgalom érdekében tett közintézkedések nemcsak az üzleti érzék hiányáról tanuskodnak, hanem sok minden történik éppen abban az irányban, hogy idegenforgalom ne fejlődjék ki.

Az idegenforgalom élénkebb propagandája éppen az utóbbi évekre esik, amiben elől jár Budapest székesfőváros; s amikor általában idegenforgalmi propagandáról beszélünk, főként két tényezőre gondolunk, Budapest székesfővárosra és az Ibuszra, melyek az idegenforgalom üzleti lehetőségeit felfogva, megteszik a maguk kötelességét. Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy ez a propaganda a legcélirányosabb formában érvényesül-e és hogy a kormányhatalom részéről megtörténik-e minden a tekintetben, hogy e kifejtett propaganda eredményes legyen, nagy ellenmondásokkal és súlyos hibákkal találkozunk.

Mindenekelőtt leszögezem: Magyarország és Budapest, mint idegenforgalmi gócpontok, elsősorban nem a Nyugat, hanem a Kelet felé kell, hogy orientálódjanak. A tőlünk keletre, délre és délkeletre fekvő országok idegenforgalmát ideirányítani a legcélszerűbb, a legindokoltabb és a legjobb eredménnyel kecsegtető feladat. Hogy ez így van, igen kézenfekvő. Mindenekelőtt az ezen országok lakosságával való rokoni, társadalmi és érzésbeli kapcsolatok, a politikai eltolódások dacára, még mindig változatlanul fennállanak. A nyelvi nehézségek is még ezekkel szemben mutatkoznak meg legkevésbé, ami szintén fontos momentum, mert sajnálatos és súlyos mulasztásnak kell betudnunk, hogy még mindig ragaszkodnak nálunk ahhoz, hogy a hozzánk jövő idegenek magyarul beszéljenek velünk. Másrészt a Keletről elindulók számára, és az angolszász nép után a keletiek, a görögök, egyptomiak, szerbek, románok stb. azok, akik a legjobban szeretnek utazni - mégis mi vagyunk az első állomás Nyugat felé, akiknek egy, az ő kultúrájuknál már szemmelláthatóan magasabb kultúrát, szórakozást, gyógyulási lehetőséget nyujtunk, szóval mindazon kedvességeket, amelyek egy idegenforgalom tartalmát adják és az embert utazásra inspirálják. Ha ennek ellenében azt nézem, hogy ezek felé az országok felé hogyan érvényesül az idegenforgalmi propaganda, akkor csak a főváros képviselőjétől kell megkérdeznem, vajjon hány román, bolgár vagy szerb köriratot küldtek ki a «3 nap Budapesten» akció érdekében, vagy hogy melyek azok a városok, amelyekben élénkebb tevékenységet fejtünk ki annak a köztudatba való átvitele céljából, hogy Magyarországba jönni érdemes. Legutóbb az urak Romániában voltak és itthon szemrehányást kaptak érte; nekem viszont értesülésem van Romániából arról, hogy Lobmayer tanácsnok milyen hasznot hajtott a magyar ügynek. Mindaddig azonban, amíg a politikum annyira megy elvakultságában, hogy még egy ilyen akciót is meg lehet támadni, egészen természetes az a másik jelenség is, melyben az idegenforgalom második nyavalyáját jelölöm meg.

Mikor konkluzióként megállapítottam, hogy az idegenforgalom üzlet, amely a megélhetés legvalószinűbb lehetőségét nyujtja, ugyanakkor hivatalos vélemény szerint nekem nem idecsalogatnom, hanem megbüntetnem kell az idegeneket. Nem akarok bővebben beszélni a vizumról, hiszen az idegenforgalom melletti propaganda amúgy is csak a vizum-rendszer ellen elhangzó beszédekben éli ki magát; ez csak aktus, csak kifejezője a dolog lényegével nem törődő bürokratikus apparátusnak. Ezzel azonban még távolról sincs kimerítve az, hogyan bánnak nálunk az idegennel, aki ahelyett, hogy a határátlépéstől kezdve jól érezné magát nálunk, akárhányszor a hivatali formalitások vexaciójától szenved. Az idegenforgalom egyik feltétele, hogy az idegen, aki természetszerűleg bizonyos szorongással lépi át egy ország határát, mert nem tudja, hogyan fogja magát érezni, a legelső embertől kezdve, akivel találkozik, a legjobb impressziókat szerezze; hiábavaló tehát a főváros és az Ibusz minden agitációja, mikor az idegen a saját bőrén tapasztalja azt, hogy nálunk nem szeretettel, nem dédelgetéssel fogadják, hanem szinte ellenségnek tekintik. Az «első embert» említettem. Ki az? Az az állami tisztviselő, akivel az idegen az útlevélvizsgálatnál érintkezik. Ennek külső megjelenése, modora, nyelvtudása látszólag jelentéktelen tényezők, de az idegenforgalom szempontjából perdöntő fontosságúak, úgy hogy ezekre sokkal nagyobb súlyt kellene helyezni. Külföldi utazásaim alkalmával én is eljutottam olyan országokba, ahol kedvezőtlenebb benyomásokat nyertem, de elfogultság volna azt állítani, hogy Magyarországon szerezheti az ember a legjobb impressziókat. Ahhoz nem vagyunk elég exotikum, hogy az idegennek nálunk nem nyugati vámkezelésben és útlevélvizsgálatban lehessen része; az, aki Afrikába utazik, előre számbaveszi az efajta kellemetlenségeket, de egy középeurópai országgal szemben más igényeket támaszt.

Ezen túl, az idegenre ügyelnünk kellene egész ittléte alatt és én nagy fogyatékosságát érzem a magyar idegenforgalmi iparnak abban, hogy nincsenek képzett idegenvezetőink. Az idegen, aki ide jön, a legritkább esetben ismeri csak nyelvünket, ellenben a gulyáson, guláson és paprikáson kívül más magyar nevezetességekről is hallott és lényeges, hogy megismerjen és helyes formában ismerjen meg bennünket. Az idegenforgalmi vezetőknek megbízható embereknek kell lenniök; ez különösen lényeges nálunk, mert nekünk minden idegen nemcsak üzleti tényező, de emellett politikai jelentőségű is, hogy jól érezze magát, hiszen kevés ország van annyira rászorulva, hogy jó hírét vigyék el, mint Magyarország. Míg a többi országok önmaguknak csinálnak propagandát, addig Magyarország az egyedüli ország, amely ellen igen nagy költséggel antipropagandát fejtenek ki. Ezzel, mint ténnyel, nekünk számolnunk kell és így a mi szempontunkból rendkívül fontos, hogy az itt időző külföldi azzal a meggyőződéssel távozzék tőlünk, hogy kevés helyen érezte magát olyan jól, mint Magyarországon és Budapesten, szemben azokkal a politikai, agitációs hiresztelésekkel, melyek pl. legutóbb attól sem riadtak vissza, hogy úgy állítsanak oda bennünket, mintha a jugoszláv merényleteknek itt volna a gócpontja és mi látnók el a jugoszláv komitácsikat bombákkal. E rágalmak és gazdasági letörtségünk mellett fokozottabb jelentősége van annak, hogy minél nagyobb arányban csábítsuk ide az idegeneket.

És ha felvetjük a kérdést, hogy a mai viszonyok között megvan-e az idegenforgalom lehetősége, erre ugyancsak határozottan válaszolhatok. Meg kell állapítanom, hogy mezőgazdaságunkat természeti adottságunk arra predesztinálja, hogy kiváló produktumaink legyenek, de mit érünk ezzel, ha az általános világpiaci helyzet következtében e termékek értékesítése lehetetlen? Iparunk nagy perspektivákkal bír, a vezetés szakavatott kezekben van, munkásaink kitűnőek, de a devizakorlátozások és a behozatali és kiviteli tilalmak folytán ezen a téren szintén nem várhatunk fellendülést. S ha még tekintetbe vesszük, hogy a kereskedelem ma oly körülmények között dolgozik, hogy a szabadkereskedelmi gondolat nemsokára múzeumi reliquia lesz és a forgalom lebonyolítása a normális viszonyhoz mérten légtornászmutatvánnyá válik, akkor mint gyakorlati ember azt mondom, hogy keresnünk kell mindazon lehetőségeket, melyek ebbe a tespedő gazdasági életbe bizonyos irányú és arányú fellendülést vihetnek. Egyik ilyen lehetőség az idegenforgalom, annál is inkább, mert a pénzügyi helyzet kialakulása is előmozdithatná: a balkáni népek tőkéinek éveken keresztül a magyar pénzintézetek voltak a gyüjtőhelyei - a román tőkések egy része pl. nem Svájcba ment, hanem Magyarországba és pengőben helyezték el pénzüket -, nyugati szomszédaink pedig hitelekkel vannak nálunk angazsálva. Már tavaly ajánlottam, lévén igen agilis híve az idegenforgalomnak is, hogy a kormány annyit tegyen legalább lehetővé, hogy az idegenek itt befagyott pénzeiket elkölthessék nálunk; ez olyan ideáramlást jelenthetne az idegenforgalom szempontjából, amelynek kétségtelenül megvolna a maga gazdaságpolitikai kihatása is.

Nem akarom tovább fárasztani önöket, bár korántsem merítettem még ki a jó idegenforgalmi politika érdekében kívánatos teendőket. Ahelyett azonban, hogy összefoglalnám az elhangzottakat, egy esetet mondok el, melyet legutóbbi külföldi utazásom alkalmával éltem át s amely dióhéjban adja azt, milyennek képzelem a magyar idegenforgalmat úgy üzletileg, mint propagandájában s milyen megértést várok iránta közigazgatásunk részéről. Utóbbit erősen aláhúzom, mert hiszen ahhoz már hozzászoktunk, hogy egészen jelentős gazdasági kérdésekben is mindent elzárjanak előlünk a szent bürokratizmus szűk látókörű útjai; de mikor egy olyan széles perspektivát nyujtó lehetőség adódik, mint az idegenforgalom, időszerű volna, hogy engedjünk a vaskalapuságból és ne tűrjük, hogy a politikai rövidlátás megbénítsa az idegenforgalmat.

Hogy ez mennyire lehetséges, a következő kis példával fogom illusztrálni. Nyáron nagy utat csináltam egy német hajóval az Atlanti Óceán szigeteire. A Kanári-szigetek egyike, Las Palmas nem tartozik az óceánjárók rendes útvonalába; szene nincs, vize nincs s így még a teherszállító hajók részére sem kikötőhely. Ezt a szigetet azonban a természeti szépségek talán még nagyobb arányban jellemzik, mint a többi Kanári szigetet. Ennek a szigetnek a vezetősége már most, mikor Teneriffában álltunk, megkérte a hajóstársaságot, hogy tegyünk egy kísérletet és jöjjünk el Las Palmasba. A mi hajónk volt az első, amely ezt a kirándulást megcsinálta. Ebből az alkalomból Las Palmas külön és pedig pompásan kiállított prospektust adott ki, úgy hogy mindannyian felcsigázott kíváncsisággal vártuk természeti csodáit. Ez még magától értetődő: ez a propaganda. De mi történt közigazgatásilag? A hajó megérkezését hivatalos szünnapnak minősítették, a lakosság ünnepi díszben várta a kirándulókat, az iskolákban nem volt tanítás és én készséggel bevallom, hogy bármilyen gyönyörűséget nyujtott is természeti vonatkozásokban a kirándulás, a lakosság kedvessége, a minden formalitástól való mentesség és mindenkinek az a törekvése, hogy szolgálatunkra legyen, valamennyiünket a legkedvezőbben impresszionált. És meg vagyok győződve, hogy az a 280 ember, aki ezt a kirándulást velem együtt megtette, Las Palmas szigetéről mint felejthetetlen élményről fog megemlékezni és kétségtelen, hogy a hajóstársaság ezentúl fokozatosan fogja ideirányítani hajóit. A világégés folytán maholnap mi is ilyen Las Palmas-szá válunk. Ha természeti szépségeinkben, Budapest kivételesen gyönyörű fekvésében, gyógyvizeiben, hoteljeiben és szanatóriumaiban rejlő szerencsés erőforrásaink érvényesülését és a magyar nép európaszerte ismeretes vendégszeretetét éppen közigazgatásunk fogja értéktelen tényezőkké deklarálni, mert nem bir arra a fokra emelkedni, hogy az idegen jól érezze magát nálunk, akkor azt kell mondani, hogy a politikai elfogultság sokkal nagyobb hatalom, mint a gazdasági megértés, a gazdasági szükségesség. És én azt hiszem, hogy itt van az a pont, ahol a Nyugat a szakemberek mellett bekapcsolódhatik a problémába. Legyünk ne csak hirdetői, hanem agitátorai is annak a gondolatnak, hogy Magyarország kapuit barátsággal meg kell nyitnunk minden idegen állam felé, mert az idegenforgalom fellendülése e pillanatban a legnagyobb perspektívát jelenti a magyar gazdasági életnek.

Nagy Endre: Arra a kérdésre akarok reflektálni, hogy a Nyugat-Barátok Köre miért vetette fel az idegenforgalom kérdését. E délutánokat a Nyugat folyóirat rendezi, amely azt a szerepet vállalta magára, hogy nem a meglevő érdeklődések elé szalad szolgálatkészségével, hanem éppen az érdeklődést akarja megteremteni és ráterelni magasabbrendű szellemi megnyilatkozásokra.

Móricz Zsigmond: A mai témakitűzésnek egy másik célja is volt, mint általában ezeknek a délutánoknak: magának a Nyugatnak a keretét és szellemi irányát akartuk gazdagítani. Az, ami itt zárt körben folyik le, kifelé összehasonlíthatatlanul nagyobb hatással jelenhetik meg, mert ehhez a gondalatok ereje és nem a jelenlevők tömege szükséges. A hozzászólókat arra kérem, úgy mondják el gondolataikat, hogy azok meg fognak jelenni a Nyugatban.

Zilahy Dezső Budapest főváros Idegenforgalmi Hivatalának igazgatója: A mélyen tisztelt előadó, Magyar Pál képviselő úr azt a megjegyzést tette, hogy a magyar idegenforgalom ügye gyermekcipőkben jár; azt mondhatnám tehát, hogy apostoli időket élünk. Annak idején az apostolokat is egy igen kicsiny, de válogatott közönség hallgatta. Az apostolok prédikáltak és ostoroztak, mert csak a nagyon nagy hibák bemutatásával tudták a népet rávenni, hogy hibáján okuljon. Az igaz, hogy a mi mélyen tisztelt előadónk ha nem is fekete, de sötétszürke szemüvegen át vizsgálta az idegenforgalom ügyét és azok, akik az idegenforgalmi akciónak végrehajtásával foglalkoznak, sok tanulságot vonhatnak le az elhangzottakból. Az utolsó tíz esztendő alatt sok minden történt, ami objektív helyről vett értesülésem szerint igen előnyösen mozdította elő idegenforgalmunkat. Ez az objektív hely a Párisban székelő nemzetközi idegenforgalmi központ, amely kimutatta, hogy 1931-ben Budapest a kontinentális városok közül a hatodik helyre emelkedett idegenforgalom tekintetében. Mindamellett nem tagadhatom, hogy Magyar Pálnak igen nagy százalékban tökéletesen igaza van és mindazok a körülmények, melyeket bizonyos fokig nehezményezett, előttünk sem ismeretlenek. Valamennyien, akik az idegenforgalom ügyét gyakorlatilag visszük előbbre, lépten-nyomon beleütközünk az általa felsorolt nehézségekbe és mindnyájan a közigazgatással kapcsolatos gátló körülmények eltüntetésére törekszünk. Las Palmas példája nagyon szép volt, de Európából is hozhatnék fel hasonló példákat és mindnyájan azon vagyunk, hogy a nagyközönséget, a legalacsonyabbrendű ipari munkát végző embertől kezdve a legjelentősebb munkát végző emberig, ezekkel a gondolatokkal telítsük. Ami az idegenvezetést illeti, vannak alakulatok, melyek hivatásszerűen és üzletszerűen foglalkoznak idegenvezetők kiképzésével. Bársony vezérigazgató úrral együtt éppen ma irtuk alá azt a tervezetet, amely az idegenvezetők ügyét rendeletformában is szabályozni fogja. A vizum-kérdéssel kapcsolatban megemlítem, hogy 16 év óta egyetlen gyűlése sem volt az idegenforgalmi vezetőknek, amelyen az idegenforgalomnak ez a szörnyű akadálya szóba ne került volna. Budapest legutóbbi költségvetés-megállapító közgyűlésén is nagy nyomatékkal kérték a főváros vezetőségét, hogy írjon fel ebben az ügyben a kormányhoz. Azt a példát pedig, melyet most a Nyugat-Barátok Köre inaugurált, minden időben követni kell, mert csak ilyen apostoli munkával lehet azt a reménybeli, nagyszerű állapotot elérni, amikor az idegenforgalomból eredően a gazdasági élet meg fogja teremni azokat a tartalmas, ízletes gyümölcsöket, melyekkel Magyar Pál bennünket és az országot kecsegtetett.

Bársony Oszkár, az Ibusz vezérigazgatója: A Nyugatnak valamikor beküldött tárcák jogcímén is szót kérek, melyek sohasem láttak napvilágot. Valamennyiünk mélységes háláját fejezem ki Magyar Pál úrnak, mert ez volt az első eset, hogy egy magyar országgyűlési képviselő azt a fáradságot vette magának, hogy megmagyarázza nekünk az idegenforgalom jelentőségét és fontosságát. Ennek kapcsán azt a kérelmet terjesztem elő, hogy a Nyugat havonta vagy kéthavonta ismételje meg ezeket az összejöveteleket és vitákat.

Nagy Endre: Mindazzal, ami az ország nívóját emeli, a Nyugat egyszersmind az idegenforgalom ügyét is szolgálja.

Bársony: Bízom benne, hogy az elhangzottak megtermékenyítőleg fognak hatni ránk is s az idegenforgalommal kapcsolatban felmerült gondolatok nem enyésznek el nyomtalanul.

Nagy Endre: Bocsánat, hogy beleszólok, de nekem meggyőződésem, hogy az idegenforgalom azokban a városokban a legszembeötlőbb, ahol nem csinálják, ahová az idegen bejön és otthon érzi magát.

Gellért Oszkár: Megcsináltuk mintaképnek a Pen-számot, melyben ötven külföldi író szólalt meg, akik mindnyájan úgy érezték, hogy otthon vannak a Nyugat hasábjain.

Nagy Endre: Az idegenforgalom előmozdításának leghathatósabb tényezője az, ha a saját lakosságunk életszintjét javítjuk meg. Az idegenforgalom felé sandító intézmények csak ártanak; kedvezmények, melyeket az idegeneknek adunk, még kirivóbbá teszik az ellentéteket. Ezért mondtam, hogy idegenforgalom csak ott van, ahol nem csinálják. Az idegen furcsa állat: szeret odamenni, ahonnan kinézik, nem szereti, ha parasztfogásokkal akarják rászedni. Propagandára szükség van, de a mi propagandánk rettenetesen eltévesztett irányzatú. Az idegenforgalmi propaganda módszere nem lehet ugyanaz, mint egy fogpor reklámjáé, ahol csak az a fontos, hogy a fogpor neve minden falról kiabáljon a vevőre, mert maga a minőség úgyis egyforma mindegyik fogpornál. Városoknál az efajta propaganda aligha lehet hatásos; mikor Kisinyovban pogromok voltak, a világsajtó hónapokon keresztül tele volt a nevével, de nem valószínű, hogy ez a körülmény fokozta volna idegenforgalmát. Akik a propagandát csinálják, azoknak tisztában kell lenniök a valódi értékekkel. Budapest idegenforgalmi vonzóereje a fekvése, nem pedig a parlament vagy a halászbástya; kár tehát ezeket az elhibázott építkezéseket reklamirozni idegenek számára. Ugyanilyen vonzóerő az a hallatlanul kellemes, kedves és olcsó élet, amely Budapesten az idegen számára kínálkozik; fejlesszük ki az egyetemes jólétet s ezzel megcsináltuk a leghatásosabb idegenforgalmi propagandát.

Bársony: Úgy jártam, mint 25 évvel ezelőtt: megint nem hagytak szóhoz jutni a Nyugatban. Valamennyien, akik az idegenforgalmi problémával foglalkozunk, tisztában vagyunk azzal, hogy a Nyugatról érkező idegen számára azok a speciálitások képezik nevezetességeinket, melyekről Magyar Pál beszélt, - ellenben a Kelet számára Budapest a művelt Nyugat határállomása. Ha nekünk Mezőkövesd nem is tetszik, a Nyugatnak ez kell, mert a népviselet jobban érdekli kulturánknál. Ami a Kelet felé való orientálódást illeti, ezt sem tévesztettük el szem elől, de a Kelet a háború óta annyira elszegényedett, hogy szinte teljesen meg van fosztva az utazás anyagi lehetőségeitől. Kivételt csak a románok alkotnak, de a Románia felől való idegenforgalomra a politikum ült rá; a romániai idegent olyan áttörhetetlen fagyos atmoszféra veszi nálunk körül, hogy inkább keresi fel Bécset, mint Budapestet. A budapesti életnek tényleg misztikus vonzóereje van; ezer és ezer idegennel beszéltem, akik mind a legnagyobb elragadtatás hangján jelentették ki, hogy sehol sem érezték magukat olyan jól, mint éppen minálunk és pedig Budapesten. Az Intransigeant-ban egy statisztikai felállítást olvastam, amely szerint abból a 7 hétből, melyet az amerikaiak átlagban Európában eltöltenek, 1931-ben már 1/2 hét esett Budapestre, ami tagadhatatlan bizonyitéka, hogy jó úton vagyunk.

Nagy Endre: Egyszer az idegenekkel szemben való magatartásunkat annak a karcagi vadásznak az esetével hasonlítottam össze, akit ha felvinnének a lappföldre, a legelső szarvast lelőné, mert nem tudja, hogy az a lappoknál háziállat. Ugyanilyen exotikum nálunk az idegen: mindenki le akarja lőni, ahelyett hogy tejelni hagyná. Nagyon helyes, hogy mi itt összeültünk és megvitatjuk az alapelveket, de még helyesebb volna egy olyan megbeszélés, melyben a portások és pincérek vennének részt és lefektetnék az idegenekkel való bánásmód alapelveit.

Bársony: Az idei esztendő új idegenforgalmi eszközt hozott számunkra: a filléres gyorsot és a cserevonatot. Nem az a fontos, hogy a szegedi ember felutazott Pestre, hanem az, hogy a pesti lement Miskolcra és a debreceni Pécsre. Ezer év óta nem volt rá példa Magyarországon, hogy 3-4 ezer ember elment volna Sopronba, ahol tulajdonkép semmi dolga sem volt. Mindezt az olcsóság varázsa teremtette meg s e téren még nagyobb eredményeket is el fogunk érni, ha a közlekedési vállalatok részéről megfelelő megértést tapasztalunk.

Gyömrey Sándor, a Keresk. és Iparkamara titkára: Csupán azért kérek szót, hogy Zilahy igazgató úr egyik statisztikai adata ellenmondás nélkül ne maradjon. Önámítás, ha az általa említett rangsornak bedülünk. Az idegenforgalmi statisztika ellenőrizhetetlen adatokkal dolgozik; boldog volnék, ha Budapest nem európai viszonylatban, hanem akárcsak a svájci városokhoz mérten állna a hatodik helyen. A Népszövetség által összeállított statisztika szerint az elmult évben az egész világ idegenforgalma 1700 millió dollárt tett ki; ebből Magyarországra 4 millió esett, amivel igazán nem lehet dicsekedni. Nem gyermekcipőkben jár a magyar idegenforgalom, amint Magyar Pál mondta, de egyáltalán nem tud járni. Az előbb említett 1700 millió dollárhoz Amerika és Anglia 66 százalékkal járult; 150 ezer angol és amerikai többet költött például, mint másfél millió német. Ahelyett, hogy az ezen számokból adódó tanuságot megszívlelné, a magyar idegenforgalom éppen ezt a két relációt hanyagolja el; 3 levelezőnk van Olaszországban, ahonnan pedig nemigen szoktak kiutazni, 1 Svájcban, 2 Németországban, amivel szemben egészen jelentéktelen az a propaganda, melyet az angol és az amerikai turizmusnak Magyarország felé való irányitására forditunk. Egyedül az amerikai idegenforgalom többet tesz ki Ausztriában, mint Magyarország egész idegenforgalmi hozama. Idegenforgalmi propagandánk körülbelül úgy jár el, mintha a Nyugat nem Budapesten és a nagyobb vidéki városokban, hanem Balmazújváron próbálna előfizetőket gyüjteni. Magyar Pálnak azt az egyetlen megállapítását nem tudom csak aláírni, hogy a Keletre kellene nagyobb súlyt helyezni. Propaganda ott van helyén, ahonnan anyagi hasznot lehet remélni.

Móricz Zsigmond: Nekem az az érzésem, hogy mindaddig nem lesz idegenforgalom Magyarországon, míg a magyarság véleménye meg nem változik erről a kérdésről. Az alföldi paraszt vendégszerető, de nem idegenszerető. Egyszer Firenzében voltam két kislányommal. Fiesoléban laktunk; egyik leányom elment hazulról s már több mint egy órát késett. Nyugtalanul vártam rá egy üzletben. Egy olasz ember lépett hozzám és megkérdezte, mi bajom. Megmondtam, miről van szó. - Egyedül volt a kislány - kérdezte. - Igen. - Akkor nem történhetik baja, - mondta nagy gesztussal. - Az egész olasz nép vigyáz rá! - Ezzel szemben Karcagon egy öreg magyar azt mondta, hogy: - Vigyázzanak idesuram, ne csődicsék ide azt a sok idegent, - még észreveszik ezt a szip országot, - de ha észreveszik, el is veszik... - Van ebben a mondásban valami nagy állambölcsesség; és egyúttal mindig eszembe jut róla a karcagi szálloda, melyet úgy csináltak meg, hogyha az idegen egyszer oda téved, - másodszor már elkerülje...

Nagy Endre: Ez csak azt erősíti meg, amit mondottam. Hogy a karcagi polgár máskép beszéljen az idegenről, a népoktatás reformjával kell a dolgot kezdenünk.

Stein Sándor, a Szállodások Egyesülete igazgatója: Nemcsak a magyar idegenforgalom, de az idegenforgalmi kritika is gyermekcipőkben jár. Húsz év óta veszek részt idegenforgalmi gyűléseken, de még mindig nem tudom pontosan, hogy mit is akarunk voltaképpen. Idegenforgalomról olyan értelemben, hogy Karcagon egy budapesti méretű szálloda épüljön, nálunk nem lehet szó, mert a magyar idegenforgalom a balatoni szezónnál is rövidebb időre szorítkozik.

Nagy Endre: Tévedésben méltóztatik lenni. Magyar Pál úr és az idegenforgalmi ügyek két szakembere megállapította, hogy az idegenforgalom nem reménytelen dolog: az idegen, aki idejön, szinte érthetetlen varázslattal távozik innen. Arról van szó csupán, hogy miután az idegen tényleg szeret idejönni, miként lehetne elérni, hogy többen jöjjenek és ha itt vannak, jól is érezzék magukat. Azt hiszem, senki se kívánja, hogy Karcagon Ritzet építsenek.

Móricz Zsigmond: Pardon, ha már Karcagról annyi szó van, akkor hadd áruljam el, hogy igenis Karcag igen közeljárt hozzá, hogy akár Ritz Hotelt is kapjon. Tegnap átmentem Karcagon, első hó volt és az Alföld tündérien szép volt. Az az érzésem volt, hogy a külföldinek maga ez a látvány, hogy három-négy órát egy ilyen csodálatos, friss hó borította síkon futhat át, vonaton vagy autón, szív- és lélekgyógyító, minden idegerőt regeneráló élmény lehet. Ha nekünk öröm a hegyvidék, a hegyi embernek ugyanolyan üdítő öröm lehet az alföldi táj, csak hangulatot és érdeklődést kell benne teremteni. Nos, ha idejön az idegen, Szolnokon még nyugodtan meg is hálhat, szép szállója van (lehetne még szebb is, ha magyarabb volna, pusztaibb), de van s nagyszerű gőzfürdője is van a hotelben magában, természetes forróvízzel s még azt is megcsodálhatja, hogy ezzel a vízzel fűtik magát a Hotelt is... Igen, de az idegen tovább megy s elér arra a Karcagra, amely roppant kedves, eredeti, valósággal sátorház-város. A karcagiak is fúrtak kutat és kaptak remek jódos forróvizet, de a kutat nem a ligetükben fúrták meg, hanem a várostól 12 kilométerre... Így aztán nemcsak az idegen nem fog soha fürödni az istenáldotta vízben, hanem a karcagi sem (az autobusz drága, gyalog meg ki bolond menni 12 kilométert, hogy vízbe áztassa magát?). Persze, így elmaradt a szálloda-építés is. A régi szállodában hálván, ablakom a disznóólra nyílt.

Ez nem nagyon csábító az idegenre, de - hadd mondjam el azt is, amit Szolnokon hallottam, - az sem, ha az idegent rögtön megrohanjuk és trianoni sebeinket mutogatjuk neki. Fájdalmas tanács, de igazság van mögötte. A szeretet hadd jöjjön meg magától s az sohase jön könyörgésre, hanem együttérzésre. A magyarság vendégszerető, patriarchális kedélyt örökölt őseitől, hozzá is szokhattunk Szent István óta a vendégek szíveslátásához, most csakugyan jó volna, ha arra gondolnánk, hogy az utazás, új vidékek, országok, szokások látása az elmult század eleje óta valósággal tömegjárvány lett. Hömpölyög az aranyfolyam: csak éppen Magyarországot kerülje ki?

Magasabb emberi szempontból is hasznos, helyes és bölcs dolog az idegenforgalom, mert össze szoktatja az emberiséget. Ez a mai idegenforgalom mégis csak más, mint az, amelyik most 15 éve folyt.

Kell tehát, hogy szakemberek kidolgozzák a módját s írók sem idegenkednek attól, hogy hangulatot teremtsenek erre a legszebb cserére, - hogy a lelkek cseréljék ki érzéseiket és tapasztalataikat az utazás pihentető és felfrissítő vonatán.

A magyar ember sem lesz ellene az ügynek, mihelyt megérti azt is, hogy haszna van belőle.

Stein: Hogy idegenforgalmunk van, azt én nem vontam kétségbe; csupán arra akartam figyelmeztetni, hogy idegenforgalmi intézményeinknek célkitűzéseikben mindig szem előtt kell tartaniok, hogy ez az idegenforgalom kizárólag nyáron bonyolódik le. Még a Balatonon sem tud egy modern szálloda megépülni, jóllehet ott 100 idegenforgalmi nap van biztosítva. Az idegenforgalmi propagandának téli-nyári állandó idegenforgalomról kellene gondoskodnia.

Nagy Endre: Ez lehetetlen.

Stein: Egyáltalán nem lehetetlen és éppen ebből a szempontból bír mélyreható jelentőséggel az a kérdés, melyet kissé könnyedén intéztünk el. Nem szabad továbbra is azt a politikát követnünk, amely elzárkózik a szomszéd országokkal való idegenforgalom elől. Szomszédjainkkal szemben el kell törölnünk a vizumot, mert ez az a természetes háttér, melynek idegenforgalmunkat állandóan táplálnia kell.

Nagy Endre: Az előadó is említette, hogy a legelső, legfontosabb kérdés a beutazás technikai nehézségeinek eliminálása.

Stein: Ami a vízum terén fennáll, nem is hiba, nem is bűn, hanem egyenesen szégyen!

Magyar Pál: Egy előadás keretében ezt a témát se kimeríteni, se hozzászólásokkal megvilágítani nem lehet. Az előttem szóló azt mondta, hogy Magyarországon az idegenforgalmi kritika is gyermekcipőkben jár. Ezt a megállapítását eleinte nem értettem meg, de most már értem és igazat is adok neki. A problémát semmilyen vonatkozásban sem szabad apodiktikus kijelentésekkel kezelni, mert a kérdés csak látszólag egyszerű. Valamennyi hozzászóló nagy szeretettel és szakértelemmel szólt a tárgyhoz és még sincsenek egy nézeten valamennyien; egyik ezt a részt ismeri közelebbről, másik a másikat. Egyben azonban megegyezünk valamennyien: abban nevezetesen, hogy az idegenforgalom minimális követelménye az, hogy megkönnyítsük az idejövetelt és megéreztessük az idegenekkel, hogy szívesen látjuk őket. Azt, hogy e tekintetben nemcsak a financiális kérdések a mérvadók, azt Móricz Zsigmond karcagi parasztján kívül egy másik példával is tudom illusztrálni. A tavalyi mintavásár alkalmából 3000 dalost tudtam volna a világ minden tájékáról a fővárosba hozni, de a politikum megakadályozott tervem megvalósításában és a sub titulo mögött az autarchikus gazdaságpolitikának atavisztikus csökevénye rejlik.

Stein: Miért nem érvényesülnek ezek a szempontok Ausztriával és Németországgal szemben?

Magyar Pál: Azért, mert ezeknek az államoknak volt erejük kezdeményezőkként fellépni. Magyarországba csak 4 államból lehet vízum nélkül jönni, Ausztriába 28-ból. Ha a vízum eltörlése mögött csak gazdasági és nem politikai szempontok húzódnának meg, miért ne léphetnénk mi fel kezdeményező fél gyanánt?

Karinthy: Mikor Friedrichshafenből Zeppelinen Magyarországba repültünk, hajnali 3 órakor, a határ átlépésekor, Lehmann kapitány közölte velünk, hogy rádión kapott intézkedés értelmében az utasoktól el kell szednie a fényképezőgépeket. Milyen szellem uralkodhatik ott, ahol ilyen rendeleteket adhatnak ki?

Magyar Pál: Ezért mondtam, hogy a közigazgatás rendszerében és szellemében kell változásnak bekövetkeznie.

Nagy Endre: Az egész vonalon találkozunk hasonló intézkedésekkel.

Magyar Pál: Miért éppen gazdasági téren tanusítson a közigazgatás megértő szellemet, mikor belpolitikai tekintetben is hibát hibára halmoz. Én aláírom Nagy Endre gondolatát. Idegenforgalmat csinálni kell, de nem szabad észrevenni, hogy csinálják. A jó propagandának nem szabad rossz reklám jellegével bírnia. Én nem vitatkozom a tekintetben, hogy mik Magyarországnak és Budapestnek azok a szépségei, melyek az idegent megfogják. Nem vitatkozom a tekintetben sem, hogy a Parlamentnek rossz a gótikája, de megállapítom, hogy Budapest tetszik, Budapestet szeretik, arra nézve pedig, hogy a magyar népviselet milyen sikerrel állja ki a versenyt egyéb népviseletekkel, megint egy megtörtént esetre hivatkozom: külföldön nemrég jelen voltam egy kosztümversenyen, ahol az első díjat 17 résztvevő közül egy matyókosztüm nyerte el. A lehetőségek komoly mérlegelése alapján leszögezem - és itt Gyömrey barátommal vagyok ellentétben -, hogy Magyarország nem a fényűző, hanem a polgári idegenforgalomnak válhatik centrumává. Idegenforgalmunk figyelmét igenis az utódállamok felé kell terelnünk. Azt hiszem, be fogják látni, hogy ez oly fontos probléma, hogy már a népiskolákban is foglalkozni kell vele. Zilahy Dezső megnyugtatására pedig azt mondom, hogy borzasztóan örülök a hazug francia statisztikának, de ezzel szemben egy másik adatra is hivatkozhatom, amely szerint Budapesten 1928-ban 269 ezer idegen, 1931-ben pedig még mindig 202 ezer fordult meg, amely utóbbi számadatban maga a Nemzetközi Vásár 45 ezerrel participál. Ezen a téren tartani tudtuk a tempót és egyedül a Vásár volt az, amely még a gazdasági depresszió idején is progresszívnek bizonyult. Igazat adok Nagy Endrének abban, hogy súlyos hibákat követtünk el természeti adottságaink érvényesítése terén; nem kell azonban tovább is ezen a téves úton haladnunk, hanem rátérhetünk a helyes irányra. Szomorúan látom, hogy éppen olyan vidéki helyeken, melyek az idegenforgalom szempontjából számba jöhetnének, nemcsak hogy modern szállodák nincsenek, de még a higiéne legelemibb berendezései is hiányoznak. Nincs idő kivárni, míg a magyar paraszt kultúrigénye kifejlődik; nem szabad annak előfordulnia, hogy az angol idegen, mikor Szegeden megbámulja a Fogadalmi templomot, pocsolyába esik, mert csatorna még nincs Szegeden. Ez különben a magyar gazdaságpolitika hibája. S hogy még egy idegenforgalmi attrakcióra rámutassak, azt hiszem, hogy ha a magyar dzsentri nem a közélet, politikai és állami hivatalok felé törekedne, hanem az idegenforgalom felé fordítaná figyelmét, a pompás magyar vadászterületek révén újabb lehetőségek kapuit nyitná meg.

Az elmondottakat összefoglalva, változatlanul fenntartom s e véleményemben a felszólalások csak megerősítettek, hogy kevés olyan vállalkozási ág van Magyarországon, melyhez annyira megvolnának adottságaink, mint éppen az idegenforgalmi iparhoz; csak az üzleti szellemnek és a felsőbb vezetésnek kellene nagyobb alkalmazkodó képességet és megértést tanusítania. Magyarországnak idegenforgalom szempontjából sokkal jobb a híre, mintsem megérdemelné. Ha a magyar tunyaságot érdemes felrázni, akkor bizonyos, hogy az idegenforgalommal kapcsolatban érdemes megtenni. Ami az idegenforgalmi mozgalmat illeti, van idegenforgalmi tanácsunk, sőt van a parlamenti képviselőknek is idegenforgalmi csoportja, de utóbbi jellemzésére talán elég annyit megemlítenem, hogy egy év alatt egyszer tanácskozott: hogyan lehetne néhány francia képviselőt idecsalogatni. Amíg hivatalos szerveinknél ilyen élettől elvont szellem érvényesül, addig magában a társadalomban kell az idegenforgalom gondolatának propagandát csinálni s e tekintetben azokra a testületekre vár fokozott feladat, melyek az idegenforgalommal üzletszerüen foglalkoznak.