Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 24. szám
Én vagyok az a bizonyos ember, ki sínylődve szenved az Úr miatt,
kinek a teste kinban vonaglik az Ő haragjának vesszője alatt,
jaj, jaj,
engemet Ő sötétben, éjben és nem sugárban járatott,
kétkézzel merte el előlem vödörszám a fényt, a napot,
jaj, jaj,
ellenem fordult, ellenem fordul most is napra-nap,
megfonnyasztotta testemet, kiszárította bőrömet, mozsárban zúzza a csontjaimat,
jaj, jaj,
erődöt épített énellenem, méreggel nyalta körül a helyem,
sötét helyekre ültetett engem, mint halottat, az én Istenem,
jaj, jaj,
sziklákat görgetett az útjaimra, tüskét termesztett ösvényeimen,
lesben álló oroszlán Ő és ólálkodó medve nekem,
jaj, jaj,
az útjaimat elterelte, most gyönge vagyok, mint a gyermek
népemnek csúfja lettem, rólam gúnydalokat énekelnek,
jaj, jaj,
engemet Ő keserűséggel és kábító ürömmel itat,
szakállamat porba mártja, kovakővel tördeli ki a fogaimat,
jaj, jaj,
kiáltok és sikoltok, mert imádságom hasztalan,
jaj, nem gondol énvelem az én Uram, az én Uram,
jaj, jaj - - -