Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 24. szám

SZEGI PÁL: OLYAN MESSZIRŐL...

Olyan messziről indultál felém.
hogy négyszer lett éjszaka, mielőtt
elérted házam küszöbét.

Szélben és napsütésben
jöttél és homlokodról
az első harmat leszáradt
s a virág, mit melledhez
fogtál - nekem találtad -
első este lelankadt,
másodikon elájult,
s ott hagytad lenn a földön,
hová pihenni dültél.

Mert meg kellett pihenni...
Itt-ott kicsit leűltél,
megkérdeztek, feleltél,
- a szívben annyi szó van -
mindenkinek feleltél.
Mindenkinek jut egy szó.

Igy hoztad vad szavak
emlékét, suttogások
zsongását. Rád kiáltott
a szél, arcodhoz ért
a lomb s ráfeküdt a sötétség!
Igy szerettek el tőlem
erdők, hegyek, virágok,
s pár férfi,
négy, vagy öt, vagy kettő, vagy
csak egy...

Most hol viseljem csókod?
Rejtsem é, mint a tolvaj,
hogy senki meg ne lássa?
hagy lobogtassam, mint a részeg,
kinek gyarló szive kiárad?

Gazdagabb lettem é, vagy
szegényebb tevéled?
Találtam é valamit? ha fáradt is;
de lélek,
vagy elvesztettem a virágot is, amit
melledhez fogva hoztál: nekem
találtad...