Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 23. szám · / · GOLLUB MÁRIA: BUDAPEST VII. SZÖVETSÉG U. 17B (5)
- Te kicsavart citrom, már megint pletykálkodsz? - olvadt bele a társaságba Miska, Friedné rokona... Miska albérletben lakik Friednénál és a szobában, az ablak alatt, a pamlagon fekszik; álmában úgy horkol, hogy a bezárt ablakon is kihallatszik az udvarra. - Egy egészséges embert szeretnél, ugye?... Mert csak azért jártatja a száját - mondta még és bandzsa szemével körültekintett. - Már pedig azt nem így köll szerezni!
Nagy-Aranyt nem lepte meg Miska támadása, ismeri jól, sokat nyelvelnek ők ketten.
- Na, te elefánt, bemutatkoztál? Megint kezded?... Hogy ezt nem tudja elvinni a rendőrség!? - felelt vissza Nagy-Arany; nem, ő nem hagyja magát.
Mindenki örült, hogy Miska megjelent. És hogy
- Ne egyen a fene benneteket! - korholta Friedné Nagy-Aranyt és Miskát, szelíden, mert ő is elnevetgél rajtuk. - Miska, legalább neked legyen eszed!
- Nekem? Hát tőlem mit akar? - tárta szét kezét Miska. - A hugára szóljon, arra a negyed-mellűre!
Nagy nevetés támadt, szélesen, megelégedetten ringatták magukat Miska mondásán.
- Te, te elefánt, te, még jó, hogy neked öt tüdőd van! - válaszolta Nagy-Arany. - Öt tüdeje van ennek a medvének, azért olyan széles a feneke is és azért horkol éjjel olyan veszettül!
- Talán csak nem a nadrágban hordja a tüdejét? - kérdezte rejtett mosollyal Grünfeldné. - Ez csudálatos lenne!
- Mongya, Nagy-Arany, ha neki öt van, akkor mért nem kér tőle egyet? - fujt egykövet Stollné Grünfeldnével. - Legalább egyet, mongyuk a legkisebbet! Tán az elég is lenne magának?
A nagy nevetésben ide-oda düllöngéltek s kezüket összeverték.
Az átjáró felől egy ember jött. Kabátgallérja feltűrve, sapkája mélyen homlokára húzva s mindkét kezét zsebébe süllyesztve jött. Különös, óvatosszerű mozdulatokkal közeledett a hirtelen meglepődött csoport felé. Amint a társaság előtt elhaladt a fal tövében, szinte megbujva a homályban, fejét félrefordította. És arcát, mintha orrát fujná, zsebkendőjével eltakarta. De köszönt. Halkan, hogy alig értették. Aztán Schmidtné lakásának ajtajában eltünt.
Amíg az idegen férfi közöttük keresztül haladt, csendben voltak. És vizsgálták, méregették, kutatták, hogy ki lehet. Csak Grünfeldné ismerte fel és ő fogadta is köszönését.
- Tudják, ki volt ez? - kérdezte azután halkan. Kis szünetet tartott. - Dobos, a Schmidtné öccse!
- Jé, csakugyan! - álmélkodott Csótisné. - Hát azért is tünt föl nekem ismerősnek... Hát letelt neki?
- Úgylátszik, mert már itthon van! - mondta Grünfeldné.
- Ha ugyan meg nem szökött - vetette közbe Stollné. - Mert a háború alatt lógós volt és innen is elvitték egyszer a katonák.
Miska sajnálta s Grünfeld azt mondta, hogy a háborús lógás nem bűn. - Csak az életét féltette!
- És sokan lógtak, nemcsak Schmidtné öccse! - jegyezte meg Stoll. - A Reiner is lógott. És amikor értejöttek, leugrott az emeletről. Akkor lábát törte és azóta sántít kissé.
Grünfeldné Schmidtné öccse történetének elmondásába kezdett. Elmondta, hogy három évvel ezelőtt vitték el, egy este. Akkor már nem élt együtt a feleségével, itt lakott a nővérénél.
- Épp úgy vitték el, mint máma ezt a Szarkát. Stollné nagysád emlékszik, még kérdeztük Schmidtnét, mi van az öccsével, de nem mondta meg. Az ujságok aztán megírták!
Most egyszerre mindnyájan emlékeztek. Mintha ma történt volna, mintha most látnák. S Miska tovább szánakozott, míg Stollné elítélte, hogy miért lopott. Nem kellett volna.
- Mit tudja maga, hogy mért lopott? - védte Dobost Miska. - Biztosan azért, mert kellett neki a pénz... És most már letöltötte a büntetését, ígyhát slussz... Hanem úgy látszik, maga még nem tudja, hogy mit jelent a börtön?
- Talán maga már volt bent? - kérdezte csípősen Grünfeldné Miskától. - Ült már?
- Nézze, én eddig még nem voltam bent - hajolt Grünfeldnéhez Miska. - De nyugodjon meg, hogy ott mindenki számára van egy cella. Maga nem is tudja, hogy mikor, de nagyon könnyen odakerülhet! És mindenki!
- A drága öccse volt bent, azért beszél így! - árulta el kárörvendően a titkot Nagy-Arany.
- Az még a háború alatt volt - védekezett Miska. - Az nem számít, akkor rendkívüli idők voltak... Aztán te erkölcske, neked mégis köllött a Náci, pedig tudtad, hogy bent volt. Na, kreolita, felelj!... És még mindég köllene neked. Tudom. Ne is tagadd! De a Náci rak rád. Még így is, hogy börtönben volt.
Stollné Schmidtné ablaka alá húzódott. Hallgatódzott. Onnan sugta: - Kíváncsi vagyok, hogy mit szól a nővére?
- Mondja már, mit szólhat? Örül, hogy hazajött. Hiszen a testvére! - jegyezte meg Grünfeldné.
- Na, nem egészen van így! - mondta önérzetes hangon Csótisné. - Mégis csak börtönből jött!
- És ha a maga öccse jönne haza a börtönből, mit tenne? - kérdezte élesen Miska.
Csótisné bizonytalan lett, vállát vonogatta Friedné mellett, aki sandán nézett rá.
- Tudja Isten! Talán igen, talán nem! - mondta Csótisné.
- Csöndben vannak, nem hallani semmit - szakadt el az ablaktól Stollné. - Csak mintha valaki sírna... Érdekes, hogy ez az ember mennyire elüt a nővérétől? Mintha nem is a testvére lenne... Schmidtné böcsületes, igazán böcsületes és az öccse meg ni, mit tett! Nem furcsa?
- Az ujjunk sem egyforma! - mondta mély meggyőződéssel Grünfeld.
- De mi lesz vele? - kérdezte Stoll. - Nehezen fog munkát kapni!
- Nahát, én szerzek neki! - jelentette ki Miska.
Friedné az ablak alá lopódzott. Feszülten hallgatódzott s halkabbra intette a társalgást... Stollné súgva azt mondta, ujságárulásra jó lesz. Miska megsértődött:
- Mért, az talán a legutolsó foglalkozás? Ha ügyes, akkor többet keres, mint akármelyik más munkás...
- Sír - súgta az ablaktól Friedné. - De még nem tudom biztosan, ő sír-e vagy Schmidtné. Lehet, hogy Schmidtné fia sír?
- Azt hiszem, ez se fog többet lopni! - mondta a küszöbről Stoll és fejét csóválta, mert felesége ismét az ablak alá állt.
Grünfeldné azt felelte, hogy ezt nem lehet előre tudni, míg Nagy-Arany rázta a fejét; ő ezt nem hiszi Dobosról.
- A Dobos sír! - mondta halkan Stollné az ablaktól. - Sír... Hát bizony, van is mit sírnia!
Friedné köténye csücskét a szeméhez nyomkodva felelte:
- Nem a Dobos sír... Hallgassa csak, Stollné nagysád, hallja, hogy csukladozik? Nahát, egy férfinek nincs ilyen vékony hangja!
- Ez a Dobos sírása! Így csak férfi tud sírni! - válaszolta Stollné és fejét csavargatva eljött az ablaktól.
Tíz óra lett. Az átjáróban és a lépcsőházban eloltották a villanyt. A sötétség egyszerre zuhant reájuk.
- És hogy milyen lopakodva jött haza?! - készülődött hazafelé Nagy-Arany. - Dugta magát, hogy föl ne ismerjék!
- Szégyelte magát - fogta a kilincset Grünfeldné.
- De különös egy ház ez - mondta elgondolkodva Stollné. - Az egyik ember bemegy, a másik meg kijön a börtönből. És egy napon.
Grünfeld a pipáját tömködte s hümmögve mondta: - Hát bizony, ez így van! - Friedné eljött az ablaktól, ő is, mint mindenki, készülődött haza. Halkan, csendesen mondta:
- Schmidtné még mindég sír!
Stollné útközben hátrafordult és sietve javította ki:
- Nem a Schmidtné, hanem az öccse!
- Hallgass már! - szólt feleségére Stoll. - Neked nem mindegy, hogy melyik sír?
- De akkor is a Dobos sír! - válaszolta makacsul Stollné. - Mert tudom, hallottam!
(Befejező közl. a jövő számban)