Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 23. szám
Lógó bajsza, szemöldöke
egy-egy havas borzolt bokor,
havas bokrok ütöttek ki
két füle hajlataiból.
Csapzott őszes haja a szélben,
ahogy lefedte ősz fejét,
mint téli táj fölött gomolygó
zuzmorás, szélkavarta ég.
Igy emlékszem rá, félszeme,
félszeme is, mint befagyott
pocsolyán az el-feltünő
téli nap félve csillogott.
Hangja is, mint a téli szél,
mint félholt farkasok rekedt
üvöltése, kiket nagy messze
most ölnek ép az emberek.
Igy állt a küszöbön. Mohón
falta a nagy bögre levest,
s törölte reszkető kezével
állán, mellén a csöppeket.
Majd alázatosan lerakva
a bögrét kis anyánk elé
bucsuzott Krisztussal s megindult,
eldülöngélt a domb felé.
Eltünt, mint egy darab fehér
tél, téli mese, tétován
ugy ahogy jött azon a forró,
tikkasztó nyári dél után.