Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 22. szám · / · FIGYELŐ · / · In memoriam

Tamás Ernő: REVICZKY GYULA

Negyvenhárom éve temették el Reviczky Gyulát, három éve exhumálták és most új emlékművel jelölték meg új sírját. Mellszobra az új síron kegyeletes megemlékezés, de ez magában nem jelentené, hogy híre-neve megmaradt, mert ime, aznap egy másik síremléket is avattak, Komócsy Józsefét és - ki ismeri a mai olvasók közül az ő nevét? Rejtelmes az útja a költő továbbélésének műveiben, s az Idő nem törődik a kortársak ítéletével. Komócsy ismertnevű verselő és alelnöke a Petőfi Társaságnak, amelynek Reviczky Gyula csak szerény tagja. Most mégis Reviczky neve él, verseit olvassák, kifogyott kötetét keresik és ritkaságként adják el a könyvesboltokban.

A jók, az igazak szívében élek - írta Reviczky (mint később Ady: Ifjú szívekben élek) és valóban él még. Hogyan, miért, miként száll az egykor mellőzött költő a halhatatlanság felé? Nem hiszem, hogy csupán azért hat még, mert sorsa megrendítő és a fájdalom, a szerelem mélabúja finoman zendült verseiben. Élővalóság még, mert a modern szellem vele jelentkezett először a lírában Magyarországon. Aktuális és tud hatni ma is, mert összefügg a vajudó jelennel.

Bizonyos, hogy mint költő és esztéta Ady-Babits-Kosztolányi előzője abban az értelemben, hogy már akkor küzdött azokért az ideálokért, amelyekért a Nyugat első nemzedékének vezető szellemei vívták meg a diadalmas harcot. Nem kellettek neki az «ócska eszme-hulladékok»: «Száz költő dalolta rég.» Új hangot, új eszméket kívánt a magyar költészetbe és csak az eredetiséget becsülte: «Ha valahol középszerű terem, Halálhozója a közöny legyen.» Küzdött Petőfi és Arany utánzói és az akkori új népköltők ellen - más akart lenni, mint ezek.

Az irodalomtörténetek nemcsak a fájdalom költőjének, hanem a városi élet és a pesszimizmus első megszólaltatójának rubrikázzák. Ezek mind erősen jellemző vonásai, de jelentősebbnek tudom azt az emelkedett világszemléletet, emberséget, humanista és szociális szellemet, ami nem szerelmi verseit olyan közel hozza a ma emberéhez. Harcos pacifista versei, a Háborús hírek (Vén Európa térképe megújul; Mi létre jött egy század óta, Gőzölgő vérbe ful.) és a Béke-gondolatok (Meddig fog embert ember ölni. A tehetetlen nép az üllő S kalapács az erő, hatalmas.) súlyosan dübörgő, erős szavú tiltakozások s még hozzá magyar vonatkozásban is ostorozók! Ezért mellőzték kortársai és még ma is pl. a maradi Pintér Jenő - bár szükszavúan jellemzi Reviczkyt - nem mulasztja el hangsúlyozni: «A hazafias hang hiányzik lírájából.» Ez azonban valójában csak annyit jelent, hogy kiemelkedett a középszerből és ő az első, aki Ady előtt szokatlan hangú, más verset ír Március tizenötödikén, mint az aktuális szólamok rímfaragói. (Megalkuvás iránya most a kornak - Egy zsíros koncért százan marakodnak, Hogy egynek jusson mentül több kenyér...)

Ha foglalkoztak vele, elejtették vagy támadták: nagyhangú, bűnös rezignációjú költő - írták, mintha csak Adyt, Babitsot róná meg föllépésük idején e maradi kritika. Csak öt lap írt az Ifjúságom c. első kötetéről. «Tudtam, hogy kötetemet a sajtó agyon fogja hallgatni - panaszkodik Reviczky - Pósa rímrúgásairól bezzeg sokat körmöl». (Érdekes, hogy Reviczkyről halála után Pósa verset irt!) A pezsgő küzdelem életeleme, hajtotta a küzdelem varázsa: «Az életharc, munkaláz Megizzaszt, de edz is egyben, Nincs megnyugvás, se varázs, Egyedül a küzdelemben.» Neki már frakkban jelenik meg a Sátán és A kenyér című versben keserű Sátán-dicsőítés szólal meg. A Ma született a Messiás merész hangja, a Politikus nemzet ostorcsapásai, az I. N. R. I. és a többi világszemléleti verse mai költővé avatja. Ő is a «Hortobágy poétáján» mint Ady, ő is jelképben írja meg sorsát: a Pálma a Hortobágyon elpusztul, mert más földbe, más levegőre való.

Arcoban küzdött már végzetes tüdőbajával, amikor a Magány kötetének Kisfaludy Társaságbeli kézirati bírálói, Lévay József és Imre Sándor (mint Paulovics István följegyzi) kifogásolták - nyelvét, rímeit, sormetszeteit! Holott ha most összehasonlítjuk verseit kortársaiéval, a 80-as évek költői közül messze kiemelkedik. Finomult ízlése, felsőbbséges szemlélete mellett megkap művészi formája, tiszta nyelve, ironikus hangja és hangulatainak, elégikus hangjának lebűvölő ereje. Nyelvének, formájának nem ártott az idő, mint annyi kortársáénak. Az Imakönyvem, Tristia és az Emma-ciklus legtöbb verse ma is szárnyalón zendül. Ady átkát (Aki a helyemre áll) megelőzte a kegyetlen kifakadás: «Büntesd uram, sujtsd, égi kar Ki föld alatt is megzavar S ha sírját ő is megleli Nehéz legyen a föld neki!»...

Vidéki hírlapíráskodása és szörnyű pesti nyomorai után 1887-ben Légrády Károly fölvette a Pesti Hirlaphoz. Ekkor kezdett élni és dolgozni, de két év mulva elpusztult. Színibírálatai feltüntek, a meiningeniek és Sarah Bernhardt budapesti szerepléséről meglepően egyéni felfogással írt. Ekkor fogantak megrázó halálelőtti versei: Útrakészen, Számlálgatom, Sápadtlevelű olajfák alatt... Megrendítő halálakor érezték meg kortársai a jelentőségét. Komócsy már így búcsúztatta: «Halhatatlan vagy...» Halála után kezdték szélesebb körben olvasni - németre, franciára, olaszra fordították - és olvassák ma is. A temetői emlékszoboravatás után új kiadásban kellene az olvasókhoz juttatni verseit és kötetbe gyüjtve kiadni értékes esztétikai meg filozófiai értekezéseit. Nem lehet elégszer figyelmeztetni: írónak ez a legméltóbb emlék, hogy ne csak neve éljen, hanem az életműve is.