Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 22. szám · / · FIGYELŐ · / · Regény és novella
Tán a kordivat áldozata vagyok magam is, szeretem, izgatottan olvasom az életrajzokat, s minél kevésbé regényesek, minél művészietlenebbek, annál jobban lekötik érdeklődésemet persze, annál hitelesebbnek tartom őket. Lélekzetelállító a nagyok intím vallomásai és tógátlan taglejtéseiknek leírása. Ennél tán csak a jelentéktelenek cselekedetei és jellemvonásai tanulságosabbak; ezekből típust ismerhetünk meg, egész társadalmi réteget. Izgatottan olvasnám egy mosónő vagy csatornamunkás életének irodalommentes leírását, dokumentumait, ahogy most nevezik. Minél jelentéktelenebb egy-egy osztály tagja, annál jobban magán viseli környezetének jegyeit. Lankadatlan érdeklődéssel olvastam Jambrekovich László emlékezéseit gróf Apponyi Lajosnéról és a fenti szempontból kitünőknek tartom őket. Van bennük ugyan irodalom, de hálistennek olyan közhelyes, hogy nem zavar, sőt - mint látni fogjuk - egyenesen a megbízhatóságot támogatja.
Gróf Apponyi Lajosnéról soha sem hallottam. Bevallom, azt a társadalmi réteget sem ismerem, ahol ideálisan boldog és nemes élete lefolyt. E könyv mindkettővel megismertet.
A grófnő német származék volt, gróf Scherr-Thoss Hermann és Strachwitz Olga grófnő gyermeke, arany hajjal jött a világra karácsony előestéjén, midőn a grübeni kastély körül hó borította a fenyőket. «Soha tisztább környezetet! Hermann gróf nagy úr volt, Porosz-Sziléziának egyik legtekintélyesebb főura. Neve után vagy 15 birtokának nevét sorolta fel a Gotha. Leszármazása fényes.» És itt két oldal a szülőkről és azok őseiről. Sehol egy folt a névben vagy a lélekben.
Azután jött az élet májusa, a serdülő hajadon évek. Bálok odahaza és Berlinben a királyi udvarban. És az utazások! Egy ilyen utazás alkalmával ismerkedett meg későbbi férjével, akinek családjában szintén semmi folt. Csupa báró, gróf, herceg, előkelő összeköttetések; a vőlegény atyja volt az, ki a legsötétebb abszolutizmus alatt Ferenc Józsefet II. Sándor orosz cár koronázásán Moszkvában képviselte.
Ezt az atmoszférát találta maga körül a fiatal grófné Apponyban, hova lovasbandériummal vezették be. «Sokszor emlegette, hogy egy-egy reggelinél való egyszerű beszélgetésnek oly magas színvonala és annyi értékes tartalma volt, hogy szinte úgy érezte, hogy láthatatlan szálak továbbítják hozzájuk Róma, Páris, London, Pétervár szellemi és politikai életének rezgéseit. Ezt pedig az akkori kezdetleges közlekedési és postai viszonyok mellett ugyancsak kevés hely mondhatta el magáról.»
A grófné és környezete nemcsak a társadalmi ranglétrán, de természetesen szellemi téren is a legmagasabb nívón állt. A grófné festett, «művészi szemmel látta meg a szépet (mint mindenben, ebben is csak a tisztát szerette) és művészi kézzel vitte papírra annak lelkén átszűrt mását». Olvasott és szeretett felolvasni is és «igen helyes érzékkel bírta összeegyeztetni az értelmes előadást, a tartalom által megkívánt, de sohasem túlzott lendülettel». Nagy volt a rendezésben is: «Szinte észrevétlenül alakultak át keze alatt a szobák. Itt néhány bútordarab cserélt helyet, ott egy jóesésű kárpit került egy kép állványára; a parkban egy-egy facsoport dőlt ki, hogy helyet adjon a kilátásnak, viszont máshova egy fenyő-, vagy nyírfacsoportot, avagy néhány szikladarabot
«Az sem volt minden eredetiség nélkül, hogy mennyire bosszantotta őt az a körülmény, hogy az 1600-as éveket nevezik XVII. századnak, az 1700-as éveket pedig XVIII.-nak, stb. Ebben egyszerűen helytelen szokást látott.»
Temperamentuma nem egyszer csillant ki tréfás ötletekben. Valaki késsel merészelte a húst szájába tenni. Másnap a grófné borotvaélességű késeket adatott neki és «bizonyos elégtételt érzett,» mikor az illető összerántotta a szájaszélit.
Ezeket és az ezekhez hasonló mozzanatokat, ismétlem, a szerző kicsit esetlen, de mindig a szereplőkhöz méltó magasságban tartott stílusa kitünően érzékelteti. Fellengősségeiben is ártatlan ez a stílus, mint a gyermekek bájos csacsogása, akik szándékuk ellenére ki-kimondják az igazat s ép mikor dícsérni vagy büszkélkedni akarnak, akkor kompromittálják legjobban a családot.
Szeretném idézni az egész, kitünő papírra nyomott, pazar kiállítású könyvet, ami azt jelenti, hogy olvasásra nagyon is érdemesnek találom. A főúri élet tanulmányozói ép úgy meríthetnek belőle, akár a napjainkban divatos főúri adomák gyüjtői.