Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 22. szám
Azt mondjátok: Mester, szólj valamit az igaz tanítóról s az ő tanításáról. Miről ösmerjük meg őt?
Nem jön az igaz tanító, csak főbenjáró dologban és veszedelmes időben.
Arról ösmeritek meg, hogy együtt találjátok nála mind a hármat: a tanítást, az életet, s a halált. S ha csak egyik is hiányzik e három közül, ne mozduljatok, míg meg nem kapjátok az utolsót is: az ő halála pecsétjét.
Jól vigyázzatok hát, midőn jön a pecsételés ideje s ő így szól: Vegyétek az én tanításomat, de ne kivánjátok az én életemet. Ne fogadjátok el a tanítást sem tőle!
S aki azt mondja: Nesztek az én tanításom, s az én életem is, de ne kivánjatok tőlem halálos bizonyságot: az ő tanításától is riadjatok vissza! Mert aki tanítást ad, de nem pecsételi meg az életével, olyan az, mint aki életet ád az ő gyerekének, de nem ád neki kenyeret. S aki tanítást ad, s megpecsételi az életével, de megtagadja a halála bizonyságát: olyan az, mint aki életet adott gyermekének és kenyeret is: de nem ád neki inni, midőn legjobban gyötri a szomjuság!
Csak aki mindhármat adja, ő az, akit mindnyájan kerestek!
Midőn eljő, nem veri fel a port előtte a kengyelfutó, sem utána a szolgák hada. Örvendezik a por, s mondja: áldott légy, hogy meghagytál nyugodalmamban.
Nincs más poggyásza, csak a teste, de ezt sem viteti szolgával, hanem a halálra bízza azt.
Tanítása pedig hasonlatos a felhőzethez, amely hajnaltájt könnyű, oszlik-foszlik, száz alakra változik, oly gyorsan, hogy mindenki mást lát benne. De midőn dél lesz, maga elé idézi őket a nap, összetorlódnak, megsűrűsödnek. Most már mindenki ijesztő szörnyeket lát bennök, sejtelem s félelem tölti el az embert, aki nézi. Csönd ül a tájon, a madarak szárnya röptében a föld ájuldozó virágait legyezgeti, odvába baktat a nehézkes állat. Azok is, akik azt mondták még hajnalban: játszik csak az ég, most kérdezve kérdezik, vajjon még mit rejt a méhe? Mire pedig este lesz, és setétség: villámot gyújt a felhő, s mint a tenger zuhog alá. Azt hinnéd: itt az ítélet. Felborítja a kádakat, nem lehet összegyüjteni áldását, sem rombolását meggátolni.
De boldogok, akik megérik a másnapot, mert tisztább lesz az ég, mint valaha volt, s tízszeresen terem majd a mag s a gyászolókat túlzengi az ujjongás!
Tanít pedig az igaz mester legelsőbben a mennyek országáról.
A mennyek országa hasonlatos az emberi emlékezethez. Csupán az marad meg benne érintetlenül, ami szeretet. De elmúlik pokoli lángok közt, ami gyűlölet, s kínjaiból csak haszontalan hamu lesz, melyet a szél szór az úton lévő szemébe. S ő rettegve áll meg: vajjon hol s mi pusztult el ennyire?
Megint hasonlatos az emlékezethez.
Nem tudni, mitől támad. Egyszerre csak itt van. Azt hiszed, talán egy illat támasztotta, pedig a szeretet lakott abban.
Megint hasonlatos az emlékezethez, amelynek halál az atyja, s a szeretet az anyja. S a gyermek, aki tőlük születik: ez az örökkévalóság.