Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 19. szám
Nekem nem az a szenvedés jutott ki,
melytől a sziv hevülten villog:
magára ismer s borultan is
éles cikázást rejtegetve
forgolódik, egyszerre fölszáll
bucsuzva hüsebb régiókba...
Nem az a büszke, fölemelő
szép árvaság, - megkülönböztető
boldogtalanság, - tespedésből
riasztott kin, mely szinte boldog,
hogy kardot kapott végre, jó haragvást
és nyitja kél egy ősi fuldoklásnak -:
Rossz gondok, aljas számolások, kétszinű
betegség s kétely, - kétely s ujra szennyes
szükség, sunyin közelgő tél, - kitörő
csaholásával ez a falka
vett körül, kisért örökségként
apám házától vad kardallal.
Ez vert föl hajdan s hajtott marakodva
a kevés koncért, inam fenyegetve -
igy jöttem kóbor Orfeuszként,
verve magosra tartott lantom,
e csürhe közt, amellyel háltam
s amelynek mormogása keltett!
Gondjaim mégis, seregem, folyóm,
kik sodortok és neveltek, ti visztek,
szitkaim, vaskos kötődésem
közben is, akart-akaratlan,
előre s föl tán, - táguló
orrlikkal, dülledő szemekkel
kutatva, hajszolva a zsákmányt!...