Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 19. szám · / · ERDÉLYI JÓZSEF: TIZENKÉT VERS
Idézem tündérarcodat
éjjel-nappal vakon, -
arany hajadon hajadat
ó hogy nem láthatom,
nézésedet, járásodat,
pompás termetedet,
virágzó valóságodat,
sugárzó lelkedet!...
Be akarok telni veled,
mint borral a pohár,
de cserbenhágy a képzelet,
a jelenés nem áll,
gyors mint villám, mint hulló csillag,
szikrázó meteor, -
haj, homlok, orr, száj, hang, szín, illat:
mint egy széttört szobor...
Mint egy széttépett műremek. -
Nem is csoda, hiszen
oly keveset voltam veled
én szép szerelmesem,
fáj, mégis fáj, hogy a világ
zavaros képei,
mint remekművet a hibák,
el tudnak rejteni.
Egy szeretnék lenni veled!
Mért nincs, mért nem lehet,
tükör, miben magam helyett
látnálak tégedet!
Szememben mért nincs oly varázs-
tükör: ha behunyom,
tégedet látnálak csodás-
szépségü angyalom!
Nehéz álmodni éberen. -
Aludni akarok,
de ébrentart a szerelem:
mindig rád gondolok
s ha álom jön szememre és
nem álmodok veled, -
jobb ébren a kínszenvedés,
a gyötrő képzelet!...