Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 18. szám · / · FIGYELŐ · / · Regény és novella
Tizenegy rövid elbeszélés. A zeneművészről, aki az arany és a tapsok után rohanva minden földi sikert learatott, csak a művészetet árulta el, nem írta meg soha azt a szimfóniát, melynek megírására küldetett e világra s mikor tudatára jut, hogy már késő, a nagy művet nem is fogja megírni, megöli magát. A kereskedőről, aki aranyrudakba rejti vagyonát, görcsösen őrzi aranyát, meghal érte és halála után derül ki, hogy a rudacskáknak csak a vékony külső burka arany, a belseje ólom. A tudósról, aki feltalálja azt a gépet, amely megöli a hazugságot és tébolyda lesz a jutalma, mert az emberek nem tudnak élni hazugság nélkül. A népbiztosról, aki egyformára akarja nevelni az embereket, de nem tud három azonos gyártmányú órát egyformán járatni. És így tovább. Ennyiből is láthatja az olvasó, hogy olyasvalakivel került szembe, akit a dolgoknak nem a szoros értelemben vett művészi része érdekel, hanem a dolgokból levonható tanulság. Az alkotó, az életet újrateremtő ember helyett az elmélkedő ember az uralkodó benne s a szépirodalmi forma inkább csak ürügy életfilozófiai gondolatainak közlésére. Az elbeszéléseknek meséje és a bennük mozgó emberek nem önmagukért vannak, hanem csak szimbólumai a gondolatnak. Így a novellák súlyát elsősorban a bennük kifejezett gondolat súlya adja meg. A művész nemcsak művészetének, hanem önmagának is árulója, ha a világ értékeiért eladja a művészet értékeit. Ez nem egészen eredeti gondolat és nem is egészen igaz, mert a világi érték és a művészi érték nem föltétlenül ellentétes fogalmak, a kettő találkozhatik, nem egy esetben szokott is találkozni. Igaz ellenben, és érdekesen van illusztrálva az aranyrudakat őrző kereskedő esete: az ember bizony sokszor ragaszkodik értékekhez, melyek csak képzelt értékek, valamennyien őriztünk aranyrudakat, melyekről kiderült, hogy belül ólomból valók. A népbiztos óraügye inkább elmésség, mint gondolat: az emberek közti egyenlőtlenség kérdése egyáltalán nincs vele eldöntve, bizonyára az író sem akarta eldönteni. Viszont az bizonyosan úgy van, hogy a hazugságot nem lehet és nem is szabad megölni, mert a hazugság is életalkotó és életfentartó erő. Így változik a mérleg novelláról novellára.
Dános Árpád könyve egy más téren kifejtett jelentős munkásságnak mellékterméke. Minden tehetséges ember, akármi téren értékesíti is tehetségét, beleütközik néha olyan gondolatokba, amelyek szépirodalmi kifejezésre csábítják. Dános Árpádban erősen dolgozik ez a megíró ösztön, - könyve vonzó és érdekes kirándulás egy ránézve új területre.