Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 17. szám · / · FIGYELŐ · / · Képzőművészet

Farkas Zoltán: BALÁZS ÁRPÁD ADY-ILLUSZTRÁCIÓI

Már a nyolc kiválasztott versből is megállapítható, hogy melyik Ady foglalkoztatta legmélyebben Balázs Árpádot, az illusztrátort: a gyötrődve tépelődő, aki vijjogva küzködik az élet reménytelenségével, vak rohanásával és fenségesen lesujtó értelmével, a halállal. Az az Ady, aki gazdátlan, keserves bizodalommal, fáradtan bíztat és ködnek vezeti hadát, aki a tenger téli szürke tájába temetkezik, akit csapdos ár és hideg szél babyloni sötét vizeknél, akit a halál lovai ragadnak magukkal, aki a halál pitvarában vezekel, aki az életet örök halálmenetnek látja, akinek egyetlen zörgő ablakán távoli hegyek képével, bolond színekkel és illatokkal, a tűzevő hold képével ismét csak a halál kopogtat be, akiért eljön a temető.

Ehhez a szörnyű gyötrelmekben vergődő Adyhoz akart Balázs Árpád nyolc kőrajzával közeledni. Mások sok-sok és bizony legtöbbnyire csekély eredményű kísérletezése után friss bizakodással és nagy lelkesedéssel. Nehéz feladatra vállalkozott. Hiszen az afféle illusztrátor és ezek közé tartozik művészünk is, aki a vers némely tárgyi elemének ismétlésén túl a legfontosabbnak azt tartja, hogy ugyanolyan belső érzelmi élményt adjon, mint az a költemény, mely alkotásra ihlette, nagyon nehéz feladatot tűz ki maga elé, mintegy versenyre kél a költővel, mert a nyelv eszközeivel elénk ontott kép helyett ugyanolyan értékű látási viziót akar nyujtani. Nem volna egészen loyalis dolog, ha most csak Ady mértékével mérnők Balázs Árpád teljesítményét és csak ettől tennők függővé, hogy illusztrációi állnak vagy buknak-e?, annál is inkább, mert ma élő magyar képzőművészeink között egyetlen egyet sem ismerünk, aki Adynak titáni gyötrődéseit a képzőművészet nyelvén teljes kifejezésre juttathatná. Inkább azt kell keresnünk, hogy e nyolc vers Adyjából mit tudott adni?

Hiszen az eddigi kísérletek után féligmeddig már az is érdem számába megy, ha valaki nem hamisítja Adyt mássá. Ha már teljesen adni nem tudja, elég az is, ha nem tesz mást hozzá, és valamit ád belőle, mégha ez a valami kevesebb is, mint Ady maga. Balázs nem rajzolja mássá. Amit kiemel belőle, benne van Adyban, jóllehet sokkal hatalmasabban. Ez pedig az a tolongó, kétségbeesetten vergődő elesettség, mellyel az élet vigasztalansága eltölti. Ady sokrétűségének egyik nagyon jellegzetes komplexuma ez a szörnyű halálfélelem és halálimádat, ez a komázás az érthetetlen és értelmetlenül halálos élettel. Balázs rajzaiból meggyőzően lép elénk ez az Ady, bár nem Ady teljes erejével. Kissé zavarosabban is, mint az eredetiben és gyöngébben is, hiszen Ady gyötrődése egy önmagát emésztő nagyság önmagarakta máglyáján ég, e kőrajzok pedig egy nagyratörő gyöngeség tragikumát tükrözik. De ezen túl - némelyik lap kúszáltságától eltekintve - (pedig Ady viziója mindig éles) igen becsületes művészi teljesítményt adnak, különösen a kétségbeesett lemondás lendületes ábrázolásában.

Balázs rajza fölötte ideges, lelki szenvedésekből született s ha nem ér is fel Adyhoz, nem méltatlan hozzá. Mentes minden hamis póztól, amely annyira elviselhetetlenné tette Ady irodalmi utánzóit. Balázs nyolc litografiája egy őszintén lelkesedő lélek tiszta csodálkozásából fakadt.