Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 17. szám · / · FIGYELŐ · / · Képzőművészet

Farkas Zoltán: KATONA NÁNDOR
1864-1932

A napokban elhúnyt Katona Nándorral legjava festőink gárdájának egyik derék tagja dőlt ki az élők sorából. Nem tartozott a legelsők közé és ez volt magányos, büszkén elvonuló életének belső, féltve rejtegetett tragikuma, de a másodsorban állók között jelentős hely illette meg. Nem volt úttörő tehetség és egyéni különállását sem tudta ugyanakkora teremtő erővel, mint amekkora ambicióval kinyilatkoztatni, mégis alkotásai közül, amelyek állandó színvonala jobb volt, mint másokkal szemben kimagasló ereje, számos olyanra emlékezhetünk vissza, amelyek becsületére váltak az elmúlt három évtized magyar festészetének.

Katona Nándor Szepesófalun született, a Magas Tátra lábánál. Minden izében felvidéki ember volt, akit minden idegszála a hegység életéhez kapcsolt. Tehetségét báró Mednyánszky László, ez a különös magyar festő fedezte fel, akiben olyan bizarr együttesben jelentkezett romantika és naturalizmus. Katona Nándorra különösen életének első felében döntő befolyással volt ez a találkozás. Nyilván hasonló lelki hajlandóságokkal rendelkezett, működésének első korszaka hasonló keretek között folyt le. Leggondosabb aprólékossággal folytatott természeti tanulmányai végső eredményben egy romantikusan beállított természetlátás szolgálatába állottak, a tömérdek pontosan megfigyelt részletrajz és szín mind egy hangulati színezés céljának rendelődött alá. A természeti élet valósága és annak képe közé mindig odalépett a szentimentálisan stilizáló hangulatember: a fenséges hegység zárkózott, de nagyon könnyen elérzékenyülő ünneplője. Hegyek, erdők, rohanó vizek és gazdag színeik voltak ekkortájt legkedvesebb témái, melyeket kezdetben közelebbről, később mind messzebbről szeretett nézni.

Nehezen, nagy küzdelmek után, hosszas, keserű szegénység árán tudott csak érvényesülni. Ez magányosságra és gyanakvásra hajló lelkét még zárkózottabbá tette, mindjobban visszavonult az élet forgatagából és szinte fanatikus remeteségben élte le hosszú életét. Különösen azóta, hogy meg kellett érnie, hogy nagy és döntő siker nem az ő romantikus naturalizmusának és nem neki jutott, hanem másoknak, akik a század második felének és a századfordulónak lelkét igazabban és kiemelkedőbb tehetséggel tudták kifejezni.

A magyar naturalizmusra következett impresszionizmus azonban nem nyomtalanul suhant el Katona művészete felett. Hangulatos hegyi témáinak ábrándosságát sikerült tartózkodóan összeegyeztetnie az új idők megváltozott szín- és fénylátásával. Romantikus beállítottságán meglehetősen enyhített, színeiben változatosabbá, levegősebbé, könnyebbé vált, csak egyhez ragaszkodott törhetetlenül mindvégig, ahhoz az imádott felvidéki témavilághoz, melyen valamikor művésszé érlelődött. Művészete az impresszionizmus hatása alatt gazdagabbá és különösen finomabbá vált. Különben is a lágy finomságok mestere volt, nem a mélyre markoló erő megdöbbentő felfedezései állottak hatalmában. Bámulatos szorgalmú művész volt, aki nagyon sokat küzdött a legteljesebb kifejezésért. Egy-egy témáját meglepő sokáig szorongatta, hogy mentől többet sikerüljön kifacsarnia belőle. Aztán voltak évei, különösen öregségének teljes visszavonultságában, midőn mindenki elől elzárkózva fantasztikus szorgalommal csak önönmagának festett, egyaránt megvetve a közönséget és festőtársait. Törhetetlen meggyőződéssel hitt magamagában, festészetének egyedülálló kiválóságában. S ha e meggyőződésében nem tudunk is osztozni, hiszen kora számos nála jóval kiemelkedőbb festői tehetséggel ajándékozott meg minket, az egykori magyar felvidék csodás szépségei megörökítőjének emlékét a magyar művészet történelme bizonyára szeretettel fogja megőrizni.