Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 17. szám · / · BABITS MIHÁLY: AMOR SANCTUS

BABITS MIHÁLY: AMOR SANCTUS [+ ]
(Tanulmány a középkor latin himnuszairól)
2.

Mi lehet a magyarázata annak, hogy ez a különösen értékes, érdekes, történetileg és irodalmilag egyformán jelentős költészet ennyire ismeretlen mai közönségünk előtt, s még az alaposabb irodalmi műveltségű olvasó is szinte úgy gondol rá, mint valami kuriózumra, mely félig-meddig kívül áll az irodalmon?

A latin himnuszköltés hazánkban is évszázakig virult; s a hazai példa élesen illusztrálja a kérdést. A közelmult magyar irodalmi gondolkodásának népszerű balvéleménye volt, hogy a magyar karaktertől idegen a misztikus rajongás, idegenek a skolasztikus szubtilitások. Ez a nézésmód nálunk különösen is hajlandó volt alábecsülni a középkori irodalom jelentőségét, s legfeljebb a későbbi nemzeti nyelvű és érzésű litteratura első dokumentumait s szinte mikroszkópikus ősjelenségeit kereste benne.

Pár töredékes és ügyetlen nyelvemlék, s néhány sor itt ott, amiben még pogány-magyar képzetek hazajárását sejdítettük, érdekesebb volt és fontosabb számunkra egy egész nagy, gazdag és szinte túlfinomult zengésű keresztény költészetnél, mely tartalomban és költői formában époly idegennek látszott, mint amily idegen volt nyelvben. Pedig ehhez a mostohán mellőzött keresztény és latin költészethez bizonnyal több gyökérszál fűzi még későbbi nemzeti poézisünk büszke bokrait is, mint amennyi az eltűnt, föld alá süllyedt pogány-magyar képzetvilágig még elér. A tudomány is kényszerül mindjobban észrevenni ezt, s nagyon könnyen lehet, hogy ősinek hitt képzetek, formák, zengések eredetét végre is a latin himnuszköltésben fogja megtalálni. Horváth János még az ősmagyar versformát, az ú. n. ősi nyolcast is a latin himnuszok hatására vezeti vissza.

Tegyük föl, hogy e himnuszok világa valóban egek távolából különbözik a modern és magyar ember lelkivilágától; bár ehhez is szó fér. A misztikus vallási rajongás, amaz amor sanctus alighanem örök dolog; s hogy a magyar lélektől sem idegen, azt épen e himnuszok is bizonyitják. A magyar szentek himnuszai nem legkevésbé misztikusok, nem legjózanabbak az aszkétikus rajongásban. De bármily idegen volna lelkünktől a különös exaltáció, amiből a szent költészet hangjai kiszakadtak: ez az idegenség, mely annyit tudott adni a mi kultúránknak s amely Európa ezer évének legmélyebb lelkiségét, legszárnyalóbb érzéseit szűrte magába, nem lehet számunkra érdektelen idegenség, nem lehet közömbös tanulmány s ilyenféle nemzeti szempont aligha magyarázná azt, hogy a középkori latin költészet oly kevéssé izgatja irodalmi köztudatunkat.

A nacionális elvnek mégis bizonnyal köze van ehhez a közönyhöz és tájékozatlansághoz. A középkori latin himnuszköltészet kétségtelenül nem nemzeti költészet. Érthető, ha az a ma divatos irodalomszemlélet, mely az irodalomnak csupán nemzeti értékeit képes meglátni, s az irodalmi értéket hajlandó a nemzeti értékkel azonosítani, hidegen vagy zavartan áll meg előtte. Ennek a felfogásnak, mely szeret kitessékelni az irodalomból mindent ami «nemzetközi», a középkori latin himnuszköltés a legékesebben szóló cáfolata. E szent költészet szellemében nyoma sincs annak a modern, kicsinyes, bezárkózó és földhöztapadt szellemiránynak, mely még a szellem szárnyalásának legszentebb célját is egyes embercsoportok földi érdekeinek és mulandó dicsőségének reprezentálásában jelöli meg. Ez valóságos nemzetközi költészet, fölül a nemzeteken s azok földies aspirációin. Itt az emberiség legmagasabb, minden lélekkel közös aspirációi zengenek. Nemzetközi azaz katolikus irodalom, s még nyelve is egy holt nyelv, mely az élő nemzetek egyikének nyelvével sem azonos.

S ennek az irodalomnak egész karaktere mégis teljességgel elüt attól a színtelenségtől és vértelenségtől, attól a hideg és csinált jellegtől, amit a nemzeti költészet rajongója egy ilyen holt nyelven zengő nemzetközi képződésű lírától várhatna. Még a «nemzeti» ízeket és zamatokat sem nélkülözi. Minden nemzet elhozza a maga ajándékát, s a közös oltárra teszi. Jézus nem volt nemzeti isten. S ez a szent és égi nemzetfölöttiség mely a mi nacionálizmusba zárkózott világunkban a latin himnuszköltészetet oly mélységesen időszerűtlenné teszi, ez adja meg egyúttal annak magasabb aktuálitását is. Mindig aktuális ami nincsen, amire áhítozunk... Óh szent szeretet, mennyei szeretet, boldog nemzetköziség, túl a földi vetélyek alacsonyságain! A föld meg van osztva, de az ég egy és közös. Ha szárnyunk nő, mint az angyaloknak, mi közünk többé a sorompókhoz? Az Atya előtt mind testvérek vagyunk. Óh szent szeretet, katolikus szeretet, mely mindnyájunkat összeköt Istennel s Istenben egymással!

 

[+ ] Részlet egy hasonló című könyv bevezetéséből. Ez a könyv ötven középkori himnusz szövegét tartalmazza latinul és magyarul, s októberben jelenik meg a Magyar Szemle Társaság kiadásában.