Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 15-16. szám · / · FIGYELŐ · / · Tudomány és kritika

Farkas Zoltán: MŰVÉSZET SZLOVENSZKÓN
Brogyányi Kálmán könyve - Kazinczy-könyvtár, Kassa

E könyvnek már óvatosan megválasztott címe is arra az érdekes kérdésre utal, hogy mennyiben lehet ma jellegzetesen különálló szlovenszkói művészetről beszélni. Ennél kevesebbet jelent be, nem ígéri új és egységes művészet létezését. Az érdeklődés viszont ilyennek fölfedezésére, megállapítására irányul, azt kérdezzük legelébb, vajjon kialakult-e az elmúlt tizenkét év alatt valami egységes és a többivel szemben túlnyomó jelentőségű irány Szlovenszkó művészetében?

Szlovenszkó kultúrája nagyon heterogén áramlatok küzdelméből vagy egymásra hatásából áll, melyből döntő jelentőséggel még egyik sem emelkedett ki. Még él odafent az egykori magyar műveltségnek, a régi politikai és társadalmi összefüggésnek hatása, az egykori Budapestnek és kultúrájának halványodó emlékeiként. De képzőművészeti szempontból ez a régebbi befolyás sem mondható egységesnek. Ha végignézzük a mai Szlovenszkó magyar művészeit, azt a szakadást, mely a magyar festőket a háború előtt öregekre és fiatalokra bontotta és amely ma talán mélyebb, mint valaha volt, a Szlovenszkóban élő magyar művészek között is felismerhetjük, annál is inkább, mert ott nemcsak az egykori magyar élet hatása folytatódik, hanem állandóan hat a mai magyar művészeti kultúra is.

A szlovák származású művészek tábora sem egységes. Egy részük majdnem teljesen a magyar képzőművészetben gyökeredzik, míg, és inkább csak a fiatalság az, mely vagy szigorúan nemzeti jellegű kultúrát akar teremteni és ezért faji sajátságokra esküszik, vagy pedig tudatosan a cseh művészet hatását fogadja magába. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a szlovák művészek szintén régibb, újabb és legújabb formai irányok követőire szakadnak, miközben a legszélsőbbek a legkevésbé nemzetiek, elképzelhetjük, hogy milyen tarka-barka képet mutat a művészet Szlovenszkón. Mert valóban csak ezzel a körülírással szabad élnünk, egységes és uralkodó művészeti irány odafent e rövid idő alatt nem alakult ki, legfeljebb csak csírái vannak valamely új kialakulásnak, melyről ma még csak óvatossággal beszélhetünk.

Vegyük először is a Szlovenszkó magyar festőit szemügyre. Közöttük különleges formavilágot éppen oly kevéssé lehet felismerni, mint a szlovenszkói magyar irodalomban. A mai különleges jeleket magára ölteni kezdő ottani magyar élet legfeljebb csak téma szempontjából különíti el őket némileg az itteniektől és ez nem is lehet másképpen, mert különélésük jóval rövidebb, hogy egy még véglegesen meg sem született, tisztára szlovenszkói jellegű magyar typusnak a művészetben máris formateremtő ereje lehetne. Különválásuk alig több, mint a régi Magyarországon a felvidéki embernek különlegessége volt, amely művészi formák tekintetében felolvadt az általános magyar művészi kultúrában. Tehetség és jelentőség szempontjából ez a szlovenszkói magyar művészet igen derék színvonalat nyujt, de ha Brogyányival együtt kihagyjuk belőle a részben Pőstyénben élő Bernáth Aurélt, kinek működése majdnem teljesen Budapestre irányul, inkább csak jó színvonalat, mint jelentős művészegyéniségeket kínál, és erősen érzik rajta a szlovenszkói magyarságnak nehéz helyzete, magárahagyatottsága.

A Brogyányi könyvében élvezhető gazdag képanyagnak segítségével jóval kedvezőbbnek látjuk a fiatal szlovák művészet helyzetét és jövőjét. Az elszakadás nemzeti büszkeséggel, friss tett-vággyal, mámoros szabadságérzettel töltötte el, hiszen az új viszonyok szinte korlátlan lehetőségekkel kecsegtették. Lázas munka kezdődött, de ez mégsem lehetett minden ízében nemzetien szabad. Részben a régi magyar emlékek, részben a cseh befolyás korlátozta, mert ez az új szlovák művészet nagyjából múlttalan volt, régebbi, szerves, faji fejlődésre nem támaszkodhatott. De mivel fajiságának bélyegét majdnem a legtöbb egyén és még inkább társaságuk magán hordja, minden külső befolyásoltság ellenére is van ennek az új és nagyon eleven szlovák művészetnek valami közös vonása, a legeurópaibb formák keretéből is előcsillan a szlovák nép lágy, álmodozó, ájtatosan egyszerű telke, melyet még a legerősebbnek vélt gesztusok sem tudnak elburkolni. Ez az egység több annál, melyet témái feltűnő azonossága már eleve biztosít. Ez a témaegység, a hazai tájakra és a népéletre irányuló szeretet azonban mindenesetre szembeötlőbb, különösen, mert a legújabb művészeti irányok itt is, mint egyebütt, inkább osztályjellegűek, mint nemzetiek. Kedvezőbb helyzetében ez az új szlovák művészet frissebbnek, boldogabbnak látszik a magyarnál, erősebb benne a lendület és bár európai mértékkel mérve átütő erejű tehetséggel nem dicsekedhet, van néhány valóban figyelemre méltó művelője, akik közül Martin Benka, Ludo Fulla és Mikulás Galanda a legkiválóbbak.

Brogyányi könyve nagy lelkesedéssel, kiváló szorgalommal és odaadással készült úttörő munka. Szerzője alighanem fiatal ember, aki nem csekély vívódások között írta művét. Alkalmasint ezeknek tulajdonítható és nem a tudással együtt jelentkező büszkeségnek, tehát inkább bizonyos bizonytalansági érzetnek, hogy bőségesen megismertet elméleti állásfoglalásával sőt a tanulmányai között szerzett, az európai művészetre vonatkozó tudáselemekkel is. Lehet, hogy ezek közlésében szerepet játszott az is, hogy egy képzőművészeti kérdésekben kevéssé járatos közönséggel kellett számolnia. Feladatának megoldása semmiképpen sem volt könnyü. Igen nagy, eddig még össze nem gyüjtött anyagot kellett felkutatnia, csoportosítania, hogy a benne mutatkozó összefüggéseket, törvényszerűségeket feltárhassa. Leginkább ennek és az ismertetett helyzet kuszáltságának kell tehát tulajdonítanunk azt, hogy az összefüggések kidomborítása nem mindig sikerült eléggé kifejezően. Viszont azonban a legteljesebb elismerés illeti meg a bőséges anyag összegyüjtéseért és egyes művészek találó jellemzéseért, amiben az elméleti fejtegetéseknél értékesebb eredményt ért el.