Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 15-16. szám · / · FIGYELŐ · / · Tudomány és kritika

Cs. Szabó László: A PÁRIZSI KOMMÜN
Németh Andor könyve - Pantheon

A párizsi kommün résztvevői körülbelül annyit értettek a közgazdasághoz, mint Hugo Victor, amikor emberbarát verseit írta. Frankel Leót, a Pestről elszakadt kereskedelmi népbiztost kivéve legtöbbjük csak azt tudta a népforradalomról, hogy ilyenkor az ember föltépett ingére mutatva ide lőjjeteket kiált a katonáknak. Fanatikusai voltak a köztársaságnak, a köztársaság győzelmes támadó háborúinak s a szabadságnak. Néhány évtizede semmi közünk sincs a szabadsághoz, legfeljebb életünk végét akarjuk függetlenül tölteni egy külvárosi tisztviselőtelepen. A mult században a szabadság szellemi és lelki életforma volt, a szónak olyan eleven értelmében, mint az eretnekség a középkori Firenzében, a pogányság a XV-ik században vagy a barokk-kor királytisztelete. A párizsi utcakölyök torlaszhalála ma már egy lelkileg be nem utazható történelmi hagyaték, mint Giordano Bruno megégetése vagy a Medici-kert akadémikus barátságai. A szellemtörténeti módszer törpelelkűségére és átlátszó céljaira vall tehát, ha az európai hagyománygyökérré erősödött jakobinizmust a mult század materialista tévedésének bélyegzi, melyből az utolsó időkben végleg kigyógyított a személyes vagy osztálydiktatura, az arisztokrácia megújult eszméje és az állami kényszergazdálkodás.

A párizsi kommün a nagy forradalom végső jakobinus szívverése volt, romantikus naplemente, amelyben utoljára kért szót a keleti külvárosok kézműves polgársága. A munkáskommün megalkotói és védelmezői nem voltak mai értelemben vett munkások, hanem önálló bútorasztalosok a Szent Antal-negyedből, sapkakészítők és nyomdászok Michelet szűkebb hazájából, a Maraisból, Quartier-béli diákok és forradalmár aggastyánok Lajos Fülöp korából. Frankel jólkereső ötvös volt, Delescluse egykori prefektus, Rochefort grófi pamfletíró és hazafi. Dühös francia volt a mozgalom pápája, Blanqui is, aki ezt a szörnyű tavaszt Thiers kezei közt börtönben töltötte, holott a szereplők közül egyedül tudta, hogy tulajdonképpen mi is az a kisebbségi proletárdiktatura. Marx a hetvenegyes kísérletet őrültségnek tartotta, ezt Németh több ízben kiemeli. Egy jakobinusnak eszméi voltak, neki rendszere volt, rideg rendszeretete idegenkedett a francia rögtönzéstől. A kommün csakugyan őrültség volt. Hazafias őrültség: egy szókimondó, megalázott s a köztársaság győzelmének jemappes-i és valmy-i legendájához körömszakadtáig ragaszkodó város kétségbeesett kihívása reszketőfejű vidéki képviselők ellen, akik lélekszakadva siettek a németekkel békét kötni s az ostromlott és kimerült várost kicsinyes gyűlölettel megfosztották fővárosi rangjától. A visszapillantó közgazda s a gazdaságtörténész keveset tanulhat a kommün kezdetleges intézkedéseiből, a májusi véres hetek emléke regényírók számára maradt fenn. De túl a semmitmondó váltó-, házbér- és zálog-törvényen, örökre megindító a hirtelen haragú nép jóhiszeműsége, mellyel a szabadság hálátlan eszméje mellé állt s mellette utcáról utcára kitartott.

A kommün értelmi szerzője tulajdonképpen nem is a nép volt, hanem az akkori politikai interregnumok nélkülözhetetlen egyensúlyozó művésze, Thiers. A kormány a német fegyverszünet után el akarta venni a szedett-vedett párizsi nemzetőrség ágyúit, a csődület ellenszegült, két tisztet felkoncoltak. Thiers nem küldött megerősítést, hanem a hadsereg esetleges demoralizálásának ürügye alatt gyorsan összecsomagolt s a kormányzati szervekkel kiment Versaillesbe. A párizsi kommün egy készakarva elnyújtott ostrom története, amelyet Thiers napoleoni allürökkel viselt félbemaradt pályájú jakobinusok és közigazgatásban járatlan kisemberek ellen, akiknek a hatalom egyik napról a másikra ölükbe hullt. Ez a félelmesen okos Hüvelyk Matyi valósággal karikirozta a könyöklő polgári önelégültséget: folyton tettrekész, erőszakos, soha nem tépelődő törtető volt, aki húsz éves korában otromba tájszólással beszélt, huszonöt éves korában miniszterek estélyeire járt s újabb öt év mulva vendéglátóit órákig előszobáztatta. Ő találta fel a francia politikai élet legszomorúbb betegségét, a banktőke föltétlen kiszolgálását. Gazdagsága, magas barátai, fényes háztartása, parlamenti sikerei nem elégítették ki, a kis ember százada félreértett stratégájának, egy meg nem értett Montecuccolinak tartotta magát. Pihenés közben írt császári történetének legalább két kötete a korabeli franciákat Napoleon hadászati titkaira oktatta. Hetvennégy éves korában végre hozzájutott hogy játszhasson kedvenc violon d'Ingresén: a mutatvány harmincezer ember életébe s Párizs műemlékeibe került. «Thiers azért húzta az ostromot, írja a kommün után az egyébként konzervatív Ludovic Halévy, mert be akarta bizonyítani, hogy az általa épített párizsi erődöket csak Thiers lángesze veheti be.» Kár, hogy Németh Andor a kínálkozó balzaci jellemrajzot olcsó freudista műszavak kedvéért nem aknázta ki alaposabban. Utóvégre a libidójával bajlódó öregúr fiatal korában mégis csak Balzac kedvence volt, akit csodálatos világrendjében Rastignaknak szólított!

Kifogással kezdtem, hogy annál szabadabban beszéljek a könyv erényeiről. Németh ismert anyaghoz nyult, a tárgybeli eredetiség csak néhány, Marx és Thiers körül tett megjegyzésre szorítkozik. A könyv érdemei tehát az írásművészet érdemei, az írnitudás biztos eredménye. Németh Andor kitünő előadó és gyors iramú elbeszélő, választékos, drámai és bensőséges egyszerre. Milyen kevés könyv olvasható ma már «egy lélekzetre!» Az övé ebből az iskolából való: igazi olvasmány, amely a fegyelmezett írói nyelv medrében szinte örvénylik a májusi katasztrófa felé. Regény és történetírás határán A Párizsi Kommün a kortárs krónikája. Filológiai érdekessége a könyvnek a magyar fiú levele s a bizarr temesvári ujságközlemény. Úgy érzem, hogy ennek a stílusnak tartózkodó melegségét s a kommunárd sors rettentő részleteit a Fekete Kolostorból már ismerjük. A Párizsból Versaillesbe hajtott foglyok menete negyven év mulva internált magyarok menetében ismétlődött meg: azok közt volt a szerző is. Ott és akkor tanulta meg a legnehezebb társadalmi erényt: a szenvedőkről politikai gyülölet nélkül beszélni. Olvassák el a könyvet.